
Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14–18 éves fiatalok jelentkezhetnek a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány által szervezett magyarságismereti mozgótáborba. A magyarországi táborozást olyan határon túli fiatalok számára szervezik, akik érdeklődnek a magyar nép hagyományai, irodalma és műemlékei iránt.
2011. február 10., 16:292011. február 10., 16:29
2011. február 10., 16:502011. február 10., 16:50
Tizennyolcadik alkalommal szervezi meg idén magyarságismereti mozgótáborát a magyarországi II. Rákóczi Ferenc Alapítvány, a kanadai Rákóczi Foundation közreműködésével. A táborozások célja, hogy minél több határon túli fiatal megismerje az anyaország nevezetesebb történelmi helyszíneit, a magyarság múltját. Akárcsak az eddigi években, idén is Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély régiókban élő magyar fiatalok számára hirdették meg a részvételhez szükséges pályázatot.
A július 2. és 17. között tartandó ingyenes tábornak öt magyarországi helyszíne lesz; megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, és ciklusokban váltják egymást a győri, kecskeméti, miskolci, pécsi helyszíneken. A programok által adott lesz a lehetőség megismerkedni az említett városokkal, valamint környékük nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul – tájékoztatta a Székelyhon.ro-t András Szabolcs, az alapítvány gyergyói referense. Az utazás, szállás, a napi háromszori étkezés költségeit a szervező alapítvány fedezi.
A magyarságismereti mozgótáborban idén nyolcadik alkalommal vesznek részt a gyergyói diákok, kezdetben 5 fő számára adatott meg a lehetőség a táborozásra, a kanadai alapítvány vezetőivel kialakult bensőséges viszonynak köszönhetően azonban az utóbbi években duplázódott a gyergyói résztvevőknek szánt helyek száma.
András Szabolcs ismertetése szerint a fiatalok körében azért is ennyire kedvelt ez a tábor, mert minden résztvevő tagjává válik a Rákóczi Családi Körnek, aminek keretében minden régióban találkozókat szerveznek. Ezeknek a találkozóknak a célja, hogy a régi táborosok újra találkozhassanak, elmélyíthessék a már meglévő barátságokat, és újakat kössenek, valamint hogy folytatódjon a táborban elkezdett „munka”. A találkozók mindig valamilyen téma köré szerveződnek, és konferencia, továbbképzés formájában zajlanak, neves meghívott előadókkal. Nem utolsó szempont az sem, hogy a Családi Kör azon tagjai számára, akik felsőfokú képzésre íratkoznak, és családjuk anyagi helyzete miatt nehézségeik adódnak a tanulásban, az alapítvány ösztöndíjat biztosít.
A jelentkezéshez szükséges feltételek, a pályamunkák témái és egyéb információk megtalálhatók a www.rakoczitabor.hu internetes oldalon. A pályázatok beküldési határideje 2011. március 30.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
szóljon hozzá!