Szeretettel kötött sapkák

Örömet jelent, ha ajándékot kapunk, de öröm az is, ha mi ajándékozunk. Adni jó, és kell, még akkor is, ha mi magunk sem bővelkedünk a földi javakban – vallja Kovács Erzsébet, aki minden évben sok kisgyereknek és felnőttnek juttat szeretettel kötött sapkákat. Szerdán több környékbeli iskolába ellátogat, hogy az év folyamán kötögetett darabokat elajándékozza.

Péter Beáta

2012. december 04., 17:102012. december 04., 17:10

2012. december 05., 22:242012. december 05., 22:24


Épp egy évvel ezelőtt mutattuk be portálunkon Erzsébet nénit, aki kis nyugdíjából gyakran fonalat vásárol, hogy aztán évről évre a téli ünnepek közeledtével megörvendeztessen számos kisgyereket. Cikkünk megjelenése után számos segítőkész személy kereste fel szerkesztőségünket Kovács Erzsébet elérhetősége után érdeklődve, mivel úgy gondolták, hogy némi fonalat adományozva neki, nagyban tudnák segíteni jótékony akcióját.

„Hálásan köszönöm mindazoknak, akik eddig segítettek. Sok helyről kaptam fonalat, Csíkszeredából, Csicsóból, Somlyóról, még Brassóból is. Olyan jó barátságba kerültünk ezekkel az emberekkel, még magukhoz is meghívtak, meg is látogattam őket, és tartjuk a kapcsolatot. Ha van valakinek fölösleges fonala, szívesen fogadom. Nekem öröm az, ha lefoglalom magam, és ajándékozni tudok” – mondta Kovács Erzsébet.

A sapkákat ajándékozó hölgynek a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szociális osztályának munkatársai segítenek a sapkák szétosztásában, idén is több iskolába visznek melegítőt a kis kobakokra. Ugyanakkor a csíkszeredai szociális konyhán vagy éppen az üzletekben, az úton is szokott sapkát osztogatni, idén több mint kétszáz darab lel(t) gazdára.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
Hirdetés