A csíkszentdomokosi Cseralji Iskola és a KURUTTY OMT számítógépes rajzversenyt szervezett kisiskolások részére január 29-én, szombaton a csíkszentdomokosi Kultúrotthonban. A kilencedik alkalommal megtartott versenyen csíkszentsimoni, csíkszeredai, gyimesi, gyergyószentmiklósi, gyergyóremetei és csíkszentdomokosi általános iskolákból, hagyományos módon összesen 36 tanuló vett részt.
2011. január 30., 19:352011. január 30., 19:35
2011. január 31., 18:112011. január 31., 18:11
Alkotás közben
Az első, Csíkszentdomokoson szervezett számítógépes rajzversenyre 2003-ban került sor. „A Cseralji Iskolát és a Kultúrotthonban működő számítógépes klubot 2002-ben látták el számítógépekkel, és arra gondoltunk, ha már lehetőség van a faluban és az iskolában is számítógép-közelbe kerülni, akkor valami ésszerű dolgot kellene kitaláljunk. Láttam, a gyermekek igénylik, hogy számítógép-közelben legyenek. Arra gondoltam, hogy ezt az utat másfelé kellene fordítani, ne csak az agresszív játékokkal foglalkozzanak, hanem próbáljanak más tevékenységeket is végezni a számítógép segítségével, és innen jött az ötlet, hogy rajzoljanak, mert főként kisiskolás korban van meg erre a hajlamuk. Innen kezdtünk építkezni, de nem úgy, hogy a gyermekek csak rajzoljanak, hanem összekötve más tevékenységekkel is. Megszületett a központi téma, hogy Paint rajzolóprogram keretében valamilyen kompozíciót kell létrehozni, ezt vetítettük a gyermekek érdeklődési körére, és kezdtük előszedni azokat a témákat, amiket ők nagyon kedvelnek. Így jött az évek során a „kedvenc állatom”, „kedvenc mesehősöm”, „kedvenc rajzfilmhősöm”, aztán voltak a farsangi témák, „állatok farsangja”, „betűk farsangja”, „járművek farsangja”, „farsang az erdőben”, volt „az én szobám” motívum. Mindig felmérjük előzetesen, hogy inkább mi érdekli a gyermekeket” – mesélte a rajzversenyről Kurkó István szervező, a Cseralji Iskola tanítója.
\"Szürke szamár, vizet hoz már,
tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.\"
Kurkó Csengele rajza
Az idei számítógépes rajzversenyen a részt vevő gyerekek az „A part alatt” című gyerekdal egy-egy momentumát kellett illusztrálják. „Ebből a dalból tartalom szerint az is kiolvasható, hogy a búzamagtól a cipóig milyen hosszú az út. Ez pontosan azt a felépített rendszert szolgálta tökéletesen, amit szerettünk volna, mert van benne játék, dinamika, mozgás, szóval mindenféle, ami ezt a vetélkedőt meghatározta az évek során” – mondta a szervező.
A vetélkedő mellett a szervezők a nap folyamán a fő témát igyekeztek gyakorlati ismeretekkel is megerősíteni: múzeumlátogatással kezdték a tevékenységet. „A sarlótól a tekenőig, minden tárgyat meg tudtunk mutatni a gyerekeknek, ezeknek a funkcióját és a használatát nagyjából érzékeltetni lehetett, hogy legyenek valós fogalmaik a folyamatról, ami a mag és a kenyér útját jelenti.”
\"A malomban, a malomban
Három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál,
Harmadik követ vág, harmadik követ vág.\"
Bodó Antónia rajza
Amíg a verseny zajlott, a jelen levő gyerekek játszóházban vehettek részt, ahol szintén a kenyérrel, sütéssel kapcsolatos mozgásos játékokat tanítottak nekik. A legnagyobb sikernek talán mégis a csörögesütés örvendett. „Nagyon sok gyerek ezt jegyezte meg leginkább, hogy ő tésztát gyúrt, azt fel lehet vágni, formálni, kisütni. Ez egy olyan mozzanata volt a rendezvénynek, ahol találkozott a népies és a hagyományos a modernnel, és valahol a kettőnek az összeféréséről és egymás kiegészítéséről is szó volt.”
A díjkiosztó előtt az Elevenek néptánccsoport, a Happy Girls és a Tini Girls tánccsoportok léptek fel, valamint vetítést láthattak a jelenlevők az előző évek versenyeinek munkáiból. A vetélkedőn készült munkákat idén öttagú zsűri díjazta: Porsche Éva tanfelügyelőnő, András Eszter rajztanár, Imets László, a Nagy István Művészeti Iskola aligazgatója, Mihály György tanító a Kurutty Egyesület részéről, valamint Kurkó Mihály, aki az előző években többször is díjazott volt ezen a versenyen.
A rendezvényt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és hagyományosan egy csíkszeredai, számítástechnikával foglalkozó cég támogatta. A versenyen készült rajzokat kinyomtatva és berámázva már a helyszínen meg lehetett tekinteni, ezek majd a Hargita Megyei Tanfelügyelőség irodáinak falait fogják díszíteni.
\"Tehén dagaszt, tehén dagaszt,
Kemencébe rakja, kemencébe rakja.\"
Bács Ottilia rajza
Díjazottak
I–II. osztályos korcsoport
I. Bács Ottilia, Márton Áron Ált. Isk., Csíkszentdomokos
II. Csorba Éva, Cseralji Elemi Iskola, Csíkszentdomokos
III. Dobos Dóra, Sárosúti Iskola, Csíkszentdomokos
IV. Tamás Botond, Nagy Imre Ált. Iskola, Csíkszereda
V. Gál Eszter, Nagy Imre Ált. Iskola, Csíkszereda
III–IV. osztályos korcsoport
I. Kurkó Csengele, Cseral ji Elemi Iskola, Csíkszentdmokos
II. Bíró Honória, Cseralji Elemi Iskola, Csíkszentdomokos
III. Bakó Naómi Zsuzsanna, Nagy Imre Ált. Iskola, Csíkszereda
IV. Székely Melinda, Fogarassy Mihály Ált. Isk., Gyergyószentmiklós
V. Török Franciska, Nagy Imre Ált. Isk., Csíkszereda
A zsűri különdíja: Bodó Antónia, III. osztály, Márton Áron Ált. Isk., Csíkszentdomokos
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
szóljon hozzá!