Kihagyhatatlan programként ajánlják a szervezők a Nyitott Akadémia soron következő csíkszeredai előadását. Ezúttal ismét a neves magyarországi pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc tér vissza – közkívánatra – Erdélybe.
2012. november 20., 16:372012. november 20., 16:37
2012. november 20., 18:232012. november 20., 18:23
A lélektani témájú előadás vallásos és nem vallásos emberekhez egyaránt szól, egyedül az számít, hogy a hallgató legyen igazán kíváncsi önmagára, a sorsára, a világra. Ez esetben garantáltan felejthetetlen élményben lesz része – ígérik a szervezők.
Pál Ferenc – vagy ahogy a legtöbben szólítják, Pál Feri – papi pályafutásának kezdetétől heti rendszerességgel tart lélektani témájú előadásokat, melyeket eleinte csak néhány tucat érdeklődő látogatott, mára azonban személye minden kedden megtölt egy ezerfős színháztermet Budapesten, és számos érdeklődő hely hiányában még ebből az óriási térből is kiszorul. Ami pedig a legérdekesebb: a hallgatóságnak csupán a fele vallásos ember.
Előadásainak rövidített változatát hétről hétre a Mária rádió is közvetíti – Székelyföldön sokan innen ismerik a nevét. Ám a közvetítés távolról sem jelent akkora élményt, mint élőben látni-hallani őt, akinek minden gesztusa eleven és kifejező, aki lényével, jelenlétével egészen különleges atmoszférát képes teremteni.
Vajon mi lehet Pál Ferenc kirobbanó népszerűségének titka? Bár ezt a SOTE Mentálhigiéné Intézete szociológiai vizsgálat keretében is kutatta, tisztelői a kérdésre tudományos elemzés nélkül is képesek válaszolni.
Pál Ferenc tiszta forrás. A legegyszerűbb szavakkal képes mély spirituális összefüggéseket megvilágítani, és azokat nemcsak érthetővé, de átélhetővé tenni. Sosem elégszik meg olcsó, közhelyszerű magyarázatokkal – ha valamivel foglalkozni kezd, annak a mélyére ás. Nagy hatású, rendkívül karizmatikus előadó, ezért nem ritka, hogy előadásai után sokan meg szeretnék ölelni vagy legalább megfogni a kezét. Egyébiránt, ha nem volna pap és lélektani szakember, stand up komikusként is megkereshetné a kenyerét, olyan fergeteges humora van. Lelki egészséget fejlesztő tevékenységéért a magyar állam tavaly Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntette ki.
Idei előadásának címe: A szorongástól az önbecsülésig. „Felmérések szerint a magyar társadalomban tömegeket érintő probléma az önbecsülés, az önbizalom hiánya, ami a kapcsolatainkra, a munkánkra, a boldogságra való készségünkre, egy szóval az egész életünkre negatív hatással van. Noha ez sokszor nem látszik rajtunk, mert minden lehetséges eszközzel igyekszünk leplezni, a legtöbben a lelkünk mélyén nem hiszünk abban, hogy értékesek és szerethetők vagyunk. Jó hír azonban, hogy ezen a téren viszonylag kevés munkával igen jelentős változásokat tudunk elérni – már csak azért is, mert az alacsony önbecsüléssel rendelkező ember minden esetben sokkal értékesebb, mint ahogyan önmagát látja. Ha a személyiségünknek eléggé szilárdan a részévé tud válni az a meggyőződés, hogy alkalmasak vagyunk az életre, képesek vagyunk szeretni, és biztos, hogy az élet jó dolgokat is tartogat számunkra, akkor ez minden helyzetben hihetetlenül sokat segíthet nekünk. Idáig pedig el lehet jutni” – áll a Nyitott Akadémia közleményében. Hogy miként, azt november 29-én este 7 órától a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében hallgathatjuk Pál Ferenctől.
Az előadás előtt és után a Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján számos pszichológiai témájú újdonság mellett meg lehet vásárolni Pál Ferenc könyveit is, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál. Jegyek elővételben kaphatók a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!