Kimozdítani az embereket a szürke téli estéken – elsősorban ez a céljuk azoknak a gasztronómiai rendezvényeknek, amelyeket november elejétől hetente szerveznek a csíksomlyói Salvator Hotelben.
2012. október 31., 15:412012. október 31., 15:41
2012. október 31., 18:112012. október 31., 18:11
A görög, indiai, francia, magyaros, lapföldi, kínai, brazil, török és thaiföldi ételekkel ismerkedhetnek meg azok, akik kilátogatnak a Salvator Hotel tematikus estjeire. A gasztronómiai rendezvénysorozat első alkalmára november 8-án kerül sor, ekkor a görög konyha specialitásait tálalják fel a jelenlevőknek.
„Már tavaly szerveztünk néhány ilyen estet. Szeretnénk a szürke téli estékbe egy kis fényt vinni azáltal, hogy egy különleges programmal várjuk az érdeklődőket. Ez azoknak is jó, akik a kulináris élvezetek végett akarnak kijönni, mivel elég sokan szeretik a különleges kulináris esteket, és azoknak is, akik meg akarják ismerni egy bizonyos országnak a stílusát, gasztronómiáját. A terem berendezésével is az adott ország hangulatát próbáljuk érzékeltetni, és a jellegzetességeit bemutatni” – osztotta meg velünk Luka-Szabó Katalin Noémi, a Salvator Hotel munkatársa. Mindenik tematikus esten különböző meglepetésekben lesz részük a jelenlevőknek, például egy festő portrékat készít ott helyben, vagy mézeskalács-készítésen vehetnek részt a gyerekek a december hatodikai esten, de zenés-táncos előadásokra is lehet számítani. Ugyanakkor minden alkalommal az adott országnak megfelelő tematikájú paraván előtt lehet fotózkodni.
A menük háromfogásosak lesznek: előétel, főétel és desszert. Az ételeket a legtöbb alkalommal Slebics Zsolt – egy magyarországi, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező séf – készíti el, ő is vezeti fel az esteket. November 8-án tehát a görög, november 15-én az indiai, november 22-én a francia konyha remekeit szolgálják fel, november 29-én disznótoros vacsorát szerveznek, december 6-án lapföldi est lesz, december 13-án kínai, majd januárban folytatódik a rendezvénysorozat a brazil, török és thaiföldi estékkel. „Mindenképp törekedtünk arra, hogy olyan különlegességeket válogassunk be a menübe, amelyet nem biztos, hogy az emberek otthon megfőznek. A fűszerek, hozzávalók is főképp a származási helyről lesznek beszerezve, például igazi indiai fűszereket fogunk használni az indiai esten. Természetesen az adott ország jellegzetes italait is felszolgáljuk az ételek mellé. A menüket úgy állítjuk össze, hogy a csíki ember zsebének elérhetők legyenek az árak” – tájékoztatott Luka-Szabó.
A tematikus gasztronómiai estekre helyet foglalni a www.salvator.ro oldalon vagy a 0266–372126-os telefonszámon lehet.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
szóljon hozzá!