
Egy 80 éve eltűntnek hitt, rendkívül ritkának számító óriáskígyófaj, a homoki boa példányait fedezték fel Romániában – közölte a Román Ornitológiai Társaság (SOR).
2014. szeptember 16., 16:052014. szeptember 16., 16:05
2014. szeptember 16., 16:162014. szeptember 16., 16:16
Mint a szakemberek közleményükben írják, mivel a homoki boa védettnek számít, nem közlik a populáció pontos élőhelyét. „A homoki boa (Eryx jaculus) a herpetológia valóságos Szent Gráljának számított eddig, hiszen 1937. óta nem láttak egyetlen élő egyedet sem, és elkönyvelték, hogy eltűnt Románia faunájából” – mutatnak rá a szakemberek.
Az ornitológiai társaságot egy Duna mentén élő lakos értesítette, és herpetológusokból álló csoport indult a hüllők felkutatására. A szakemberek tíz egyedet találtak, köztük hat fiatal példányt, és mindenik egészségesnek bizonyult.
Az expedíció tagjai lefilmezték és lefényképezték a boákat, amelyeket kétfejű kígyóknak is neveznek, mivel a farkuk és a fejük nagymértékben hasonlít, hogy ügyesen védekezhessenek a ragadozók ellen.
A homoki boának nincsen mérge, áldozataival szorítással végez. Napkelte után igazán élénk, apró rágcsálókkal, kisebb hüllőkkel táplálkozik, és a hőség elől a homokot használja „mentsvárnak”.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!