Csökken a házasságot kötő párok száma Sepsiszentgyörgyön. Fekete Réna anyakönyvvezető a Székelyhonnak elmondta: ebben az évben, október elsejéig 230 pár mondta ki a boldogító igent, 130-cal kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A vendéglátósok szerint a nyárral véget ért a lagziidőszak is, a tapasztalat azt mutatja, hogy a hideg évszakban nem nagyon házasodnak a fiatalok, tehát ez a szám jelentősen nem fog módosulni.
2011. október 12., 12:392011. október 12., 12:39
A sepsiszentgyörgyi 45 éves Német Sándor 20 éve él boldog házasságban feleségével. Kezdetben, két évig élettársi viszonyban voltak, de fontosnak tartották kapcsolatuk hivatalossá tételét. „Számunkra fontos, nem azért mert régimódiak vagyunk, hanem mert úgy véljük ez a természetes, ez az élet rendje. Tudjuk, hogy nem a papír köt össze bennünket, de összetartozásunkat, a családi egységet jelzi, hogy például azonos a vezetéknevünk” – érvelt a házasság mellett a férfi.
A 25 éves Tordai Sarolta szerint mindennek, így a házasságnak is megvan az ideje és a varázsa. „Nem a papírért, de ha egy kapcsolat oda érik, össze kell házasodni. Minden ember társas lény, a család intézmény, és mindenkinek be kell ezt tartani a szabadelvűségtől függetlenül” – tette hozzá a fiatal lány.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal adatainak tükrében úgy tűnik nem minden fiatal gondolkodik hasonlóan.
A 35 éves Kiss Elemér boldognak vallja magát. Öt éve él együtt párjával, született egy kislányuk, közös kasszán vannak, de fel sem merült bennük, hogy hivatalosítani kellene kapcsolatukat. „A házassági levél nem tart össze két embert, ha menni kell, így egyszerűbb. Persze nem ez az ok amiért nem házasodtunk össze, de mi így is nagyon jól megvagyunk, még a szüleink is elfogadták ezt a helyzetet” – fejtette ki a fiatalember.
Ha lesz pénz, a munka üteme lehetővé teszi, hogy még ebben az évben befejezzék a wellnessközpont építését Kovásznán. Az önkormányzat fogja működtetni, mintegy hatvanfős személyzettel, és már most jelentős az érdeklődés az állások iránt.
A tanárok egy része a próbaérettségin is kitart azon álláspontja mellett, hogy a nem kötelező munkaköri feladatként meghatározott vizsgafelügyeletet és dolgozatjavítást nem végzi el – mert a kormány sem lojális a pedagógusokhoz.
Az előző évek sikere nyomán újra meghirdeti a Shadow programot a sepsiszentgyörgyi megyei kórház. A középiskolás diákok ezúttal is betekintést nyerhetnek a kórház mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a különböző egészségügyi szakmákkal.
Szombaton tartották a gelencei születésű nagynyújtódi dr. Jancsó Benedek tudós polihisztor nevét viselő tizedik történelmi emlékverseny döntőjét. A képzeletbeli dobogó felső fokaira két háromszéki csapat állhatott fel.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
szóljon hozzá!