Ilyen még nem volt címmel kerül sor arra az amatőr magyar népdal-, nóta- és operett énekesek számára szervezett vetélkedő székelyföldi döntőjére, amelynek fődíja a Szegeden megrendezett döntőbe jutás lesz.
2011. október 27., 15:522011. október 27., 15:52
2011. október 27., 16:372011. október 27., 16:37
A Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja valamint a Maros Művészegyüttes közös szervezésében első alkalommal kerül sor a vetélkedőre Marosvásárhelyen pénteken 13 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében.
Tizennégy évet betöltött, Maros, Hargita, Kovászna és Kolozs megyeiek jelentkezhetnek csütörtök estig a versenyre, amelyen a részvétel díjmentes. Iratkozni a 0265–220062-es telefonszámon, illetve a creatiemures@yahoo.com e-mail címen lehet.
Az elődöntőt követően az öttagú zsűri által kiválasztott első három helyezett az oklevél mellett lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a Szegeden megszervezett döntőn november 20-án. Az utazás költségeiről a szervezők gondoskodnak. A döntő fődíja 30 000 forint, a második helyezett 15 000, míg a harmadik helyezett 10 000 forintot vihet haza.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!