Hirtelen szervezett koncert Csabcsival

Cserey Csaba (Csabcsi) és Székely Gabriella közös koncertjén vehetnek részt az érdeklődők február 28-án este 9 órától a csíkszeredai Back Stage kávézóban. A páros egyébként egy gyerekelőadással örvendezteti meg a héten a csíkszeredai és környékbeli iskolák diákjait.

Péter Beáta

2013. február 27., 16:432013. február 27., 16:43

2013. február 27., 18:482013. február 27., 18:48


Egy gyerekelőadással érkezett Csíkszeredába hétfőn Cserey Csaba dobművész, Székely Gabriella kíséretében. Cserey Csaba egy felnőtteknek szóló előadást dolgozott át gyerekek számára, mely által egy képzeletbeli utazásra invitálja az ifjú közönséget. „Én is rendeztem ezt az előadást, elég régóta játszom. Az utóbbi fél évben csatlakozott hozzám Székely Gabriella, ide is elkísért. Ami interaktívvá teszi az egészet, hogy a gyerekeket beavatjuk az utazás élményeibe, a zene és a képzelet segítségével sivatagon, őserdőn megyünk át, de ellátogatunk a Vadnyugatra, Kínába stb., tehát élményben is nagy-nagy érdekesség. Előadás közben felállnak, menetelnek, játszanak a gyerekek, a végén pedig ritmusjátékokat játszunk velük. Az előadás másik érdekessége, hogy Gabriella angol szakos tanárnő, és a gyerekeket angolul tanítjuk számolni, köszönni, kis angol gyerekdalokat énekelünk a mesében” – osztotta meg portálunkkal a dobművész.

Elmondta, több csíkszeredai helyszínen és környékbeli faluban is felléptek a hét folyamán. Csütörtök délelőtt például Madarason és Madéfalván zenélnek a gyerekeknek.  

A csíkszeredai itt tartózkodást kihasználva, Szilágyi Nóra – akivel már régóta ismerősök – csütörtök estére a Back Stage kávézóba egy koncertet is szervezett. „Ezt kimondottan Nórának köszönhetjük. Említettem neki, hogy lehet, jövünk, csak nem lehetett tudni, hogy tényleg lesz-e belőle valami. Köszönet neki, hogy tényleg gyorstalpaló szervezést bonyolított le, és összejön egy buli, nagyon örülünk neki. Bár fárasztók a gyerekelőadások, szerettünk volna egy esti fellépést is összehozni. A koncert érdekessége, hogy Gabriella gitározik és énekel, én pedig perkúciós hangszereken kísérem. Itt is jelen lesz az interaktivitás, bevonjuk a közönséget a játékunkba. Azon kívül vannak nekem relaxációs, meditációs hangszereim, amikkel majd játszok egy-két számot a koncert alatt” – avatott be Cserey Csaba. Akinek pedig nem sikerül eljutnia a csütörtök esti koncertre, jó hír, hogy a több mint negyven éve a pályán levő dobművész itt lesz a soron következő, ötödik MiniJazz Fesztiválon is, ahol Harry Tavitiannal fog közösen zenélni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés