Gazdatalálkozó a hagyományőrzés jegyében

Több mint harminc Hargita megyei lakodalmas gazda részvételével tartották meg szombat este a csíkrákosi kultúrotthonban a hatodik gazdatalálkozót.

Péter Beáta

2013. január 13., 17:032013. január 13., 17:03

2013. január 13., 17:442013. január 13., 17:44


A tapasztalatcsere, valamint a hagyományőrzésre való figyelés volt a célja a lakodalmas gazdák idei találkozójának. „2012 késő őszén született meg a gondolat, hogy Jóska barátommal megszervezzük ezt a hatodik találkozót, amire úgy érezzük, hogy nagy szükség van, elsősorban a hagyományaink ápolása végett, és nem utolsósorban ezek átadásáért az utókornak” – mondta Antal Tibor lakodalmas gazda, a találkozó egyik szervezője. „Megpróbáltuk az egész megye területéről meghívni a lakodalmas gazdákat, ami nyolcvan százalékban sikerült is” – fűzte hozzá Balázs József, a másik szervező, maga is gazda. „Akit nem ismertünk, azt a kollégáinkon keresztül hívtuk meg. Így lehettek itt Udvarhelyről és környékéről, Gyergyóból és természetesen Csíkból vőfélyek. Hála Istennek sokan vagyunk, ahogy mondják: van, kiből válogatni. Most megpróbáltuk a hagyományőrzésre fektetni a hangsúlyt. A gazdának ez is egy olyan feladata, amit fel kell vállaljon. Például a szervezést meg lehet oldani faluszinten úgy is, hogy a népi szokásokat továbbvigyük, és az embereket arra ösztönözzük, hogy legalább az ünnepeken felvegyék a népviseletet. Lehet látni, hogy a gazdának a feladata kezd kicsit összezsugorodni, de a változó körülmények ellenére is meg kell próbáljuk a hagyományos lakodalmi szokásokat átörökíteni az utókornak. Ezeken a találkozókon el tudunk beszélgetni egymással a vőfélység szépségeiről és fontosságáról, véleményt, tapasztalatot cserélünk.”

Elmondták, hogy a lakodalmas gazdának nagy és sokszor nem könnyű a feladata. Abban mindketten egyetértettek, hogy ezt szeretni kell, adottság kell hozzá. „Erre születni kell, mert egy bizonyos tömeg előtt meg kell jelenni és beszélni” – mutatott rá Balázs József. „Azért is vannak ezek a találkozók, hogy a fiatalok az öregektől tapasztalatokat, fogásokat, csínja-bínja dolgokat el tudjanak »lopni”, meg tudják kérdezni, mit hogyan kell csinálni, mert egy lakodalomban adódnak problémák is, amelyeket megoldani a gazda feladata” – vette át a szót Antal Tibor. „Azt szeretném üzenni a fiataloknak, akik kedvet kaptak a gazdáskodáshoz, ne a pénzt lássák benne. Mert azt mondják, hogy elmennek egy hétvégére és ennyit meg ennyit kapnak… Ha valaki így fog neki, akkor inkább hagyjon fel vele. Mert van siker, de kudarc is, és ezt mind el kell viselni. Egy szószólónak százötven-kétszáz személyt szórakoztatnia kell, helyt kell állni, megoldani a problémákat. Ehhez rátermettség kell. Az biztos, hogy nem tudunk mindenkinek megfelelni. De lehet válogatni belőlünk. Mindenkinek ajánljuk magunkat, a kollégáinkat is, aki nősülni akar, vagy férjhez menni, bizalommal fordulhat hozzánk. Rajtunk nem múlik a lakodalom, mert csak itt a találkozón több mint harmincan vagyunk.”

A lakodalmas gazdák hatodik találkozóját Csíkrákos község polgármesteri hivatala támogatta. A találkozón a feleségükkel, párjukkal részt vevő gazdák hajnalig tartó tánccal, énekléssel mutatták meg, hogy ők bizony ismerik nótáinkat, táncainkat. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés