
Udvarhelyszék jellegzetességeinek, építészetének, hagyománykincsének, népművészetének, mesterségeinek, természeti különlegességeinek és ízeinek megismerésére hívja a középiskolásokat és egyetemistákat az Élő Erdély Egyesület.
2013. augusztus 13., 18:202013. augusztus 13., 18:20
2013. augusztus 13., 18:402013. augusztus 13., 18:40
Az Erdély elvarázsol elnevezésű diáktábort második alkalommal szervezi meg az Élő Erdély Egyesület augusztus 26–31. között. Tavaly a Csíkszereda melletti Szécsenyben Erdély fontosabb néprajzi tájegységeit ismerhették meg a résztvevők, idén úgy döntöttek, hogy egy kisebb tájegységet vesznek nagyító alá, a homoródszentmártoni Dávid Ferenc Ifjúsági és Konferencia Központban (Székelyudvarhelytől 15 kilométerre) ütve fel a tábort. A tábor programjában biciklizés, túrázás, előadások (meghívottak: néprajz szakos tanárok, a vidékkel foglalkozó társadalomkutatók), kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel és sok-sok meglepetés szerepel. A résztvevők minden nap a Homoród mente más-más falujába kirándulnak.
„Elbiciklizünk, elgyalogolunk vagy elszekerezünk a Homoródszentmártonhoz közeli falvakba (Gyepes, Kénos, Homoródremete, Abásfalva, Homoródkeményfalva, Homoródalmás, Bágy, Lókod, Recsenyéd, Homoródszentpál, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd), ahol a helyiekkel beszélgetve fedezzük fel, milyen sajátosságokat, néhol elfelejtett mesterségeket rejt egy-egy település. A falvakban csapatokba szerveződve oldunk meg izgalmas feladatokat. Almáson Ibi nénivel kenyeret sütünk, Huba pedig a sajtkészítés fortélyaival és a házi sajt ízével ismertet meg bennünket. Karácsonyfalván a Szent László-freskó történetét fedi fel előttünk egy művészettörténész barátunk. A szentpáli halastavaknál pedig egy madarász szakember segít eligazodni a sokféle madárfaj között” – áll a tábor ajánlójában. De lesz még közös sütés-főzés a szabadban, batikolás, nemezelés, könyvkötés, néptánc- és népdaltanulás és különböző vetélkedők.
A részvételi díj 180 lejbe kerül egy személy számára, amely tartalmazza a szállás, étkezés, programok és ajándékcsomag (diáktáborpóló, munkafüzet, szakmai anyagok) költségeit. Idén 10 ösztöndíjas helyet biztosítanak a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező jelentkezők számára. A helyek száma korlátozott, jelentkezni augusztus 20-ig lehet. Bővebb információ az Élő Erdély Egyesület honlapján található, vagy a táborvezetőktől igényelhető: Demény Enikő múzeumpedagógus (eniko_demeny@yahoo.com, 0748–769433), Kádár Kincső néprajzos, múzeumpedagógus (kdrkincso@gmail.com, 0751–859653), Kelemen Zsófia – gyógytornász (kelemen_zsofia@yahoo.com, 0745–232692).
„Udvarhelyszék, akárcsak a többi erdélyi tájegység, egyedi, színes, változatos. És ha hagyod, elvarázsol” – vélik a szervezők.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!