
Fotó: Boda L. Gergely
Jó pár napja már, hogy nyüzsög az élet a Maros-parton, építik az idén jubiláló Félsziget fesztivált. Öt színpad, számtalan tematikus sátor épül, nem beszélve a sörsátrakról és árus bódékról. Kedden még nagyban dolgoztak a fesztivál színhelyén, hogy szerda este a nulladik nappal elrajtolhasson Románia egyik legnagyobb zenei fesztiválja.
2012. augusztus 21., 16:402012. augusztus 21., 16:40
2012. augusztus 21., 17:392012. augusztus 21., 17:39
Kedden még teherautók és munkások váltották egymást a Félsziget fesztivál helyszínén, a Sörpatika azonban tele volt, ott kapott helyet ideiglenesen a sajtósarok, de a fesztivál építésében megfáradt munkások is ott hűsölnek egy hideg sör vagy egy szendvics erejéig.
Szerda estére „felépül a fesztivál”
A színpadok helye már világosan látszik, a múltévi félszigetezők számára nem lesz ismeretlen a terep, egy kicsit ugyan mozgatták ide-oda az építményeket, de a fesztivál tavalyi térképe lényegesen nem változik. Annak ellenére, hogy a Maros-part közben átalakulásokon megy át, az idei félszigetezőknek például feltűnik majd, hogy a jól megszokott töltés pár méterrel a folyóhoz közelebb költözött. Ez azonban maximum látványban érinti majd a Félsziget-lakókat, a színpadokat, a sörsátrakat, vagy a művésztelepet nem érinti.
Ottjártunkkor nagy munka folyt a Maros-parton, a Sörpatika melletti Ciuc Music Live nevet viselő színpad is épült, de a nagy színpadot is akkor szerelték fel. Néhány sörsátor is helyet kapott már, az Üvegtigris nevet viselő bódé is akkor készült de áll már a Művésztelep is, amit éppen színesre festettek, amikor arra jártunk. A fesztivál kommunikációs igazgatója, Balázsi Pál Előd szerint minden rendben megy, így szerda estére készen állnak majd fogadni a fesztiválra érkezőket.
Több marosvásárhelyi fesztiválozóra számítanak
„Az előző évek tapasztalata az, hogy már a nulladik napon 2500-3000 ember érkezik a fesztiválra, idén is hasonlóra számítunk Nagy programot nem terveztünk a nulladik napra, azoknak szándékszunk szórakozási lehetőséget nyújtani, akik estefelé megérkeznek. Így két fontosabb bulink lesz a nulladik napon, a Booha Academy új zenei helyszínünkön silent party lesz hajnalig, annak tavaly is nagy sikere volt. Három dj szolgáltatja a zenét, a bulizók meg fülhallgatón hallgatják, és válogathatnak a zenék közül. Bemelegítő buli lesz a Miért sátorban is, de a kocsmák közül is több helyszínen beindul majd az élet” – mondja a nulladik napról Balázsi Pál Előd. Kérdésünkre elárulta azt is, hogy jó ötletnek bizonyult a Félsziget tizedik kiadására olcsóbban árulni a jegyeket, ugyanis jóval több fogyott el elővételben, mint az elmúlt fesztiválok idején.
„Főleg akkor vették nagyon, amikor még 100 lej volt a heti fesztiválbérlet. Külön öröm számunkra, hogy idén megugrott a marosvásárhelyi fesztiválozók száma is. Azt gondolom, sok napijegy vásárló is lesz” – mondta Balázsi Pál Előd, aki szerint már csak azért is kilátogatnak sokan a fesztiválra majd, mert jó időt ígérnek a fesztivál teljes időtartamára a meteorológusok.
Jó idő lesz a Félszigeten
„Az idő jó lesz, napsütés várható, felhősödés még időszakosan sem lesz. A hőmérséklet folyamatosan nőni fog a jelenlegi értékekhez képest, és napközben akár 35-37 Celsius-fokra is felmelegedhet. Esőzésre és széllökésekre nem kell számítani” – mondta el Makkai Gergely meteorológus. A Félsziget-lakóknak azonban jó tudni, hogy bár napközben kánikula lesz, éjszaka a hőmérséklet akár 10 Celsius fokig is csökkenhet, ezért nem árt a meleg ruha az éjszakai partizáshoz.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.
Marosvásárhelyen a tavalyhoz képest kevesebben fizették ki a helyi adókat és illetékeket március közepéig, de az elkövetkező időszakban tömegekre számítanak. Soós Zoltán polgármester és az adóügyi illetékes, Szövérfi László beszélt az újdonságokról.
szóljon hozzá!