
Az RTL Klub múlt hét szombat esti adásában lett nyilvánvaló: a gyergyóújfalvi Olaru Bogdan Christian számára az X-Faktor tovább folytatódik, a négytagú zsűri ugyanis felfedezni vélte benne azt a bizonyos pluszt, aminek a jó hangon és tiszta éneklésen kívül egy igazi sztárnak a vérében kell lennie.
2010. szeptember 30., 19:382010. szeptember 30., 19:38
Színpad, közönség, reflektorfények, majd tapsvihar… és kezdődik minden elölről: egy tizenhat éves fiú számára igencsak komoly döntést jelent, hogy életét szentelje egy olyan durva, kegyetlen és mégis gyönyörű iparágnak, mint amilyen a sztárok világa. A gyergyóújfalvi Olaru Bogdan Christian az X-Faktornak köszönhetően átlépte már a zeneipar küszöbét.
Bogdan életében a tánccal kezdődött a színpadi élet még hat éves korában, amikor beiratkozott a nagyhírű Step Dance Sportklubba. Versenytáncos pályafutása majd tíz évig tartott, aztán éneklésre váltott. Egy nagybányai ki-mit-tud jellegű versenyen nem csak az első díjat, de a biztatást is megszerezte, hogy igenis érdemes kipróbálnia az énekes pályát is. Az események akkor pörögtek fel, amikor a középiskolában egy zenekar énekesének a szerepét is elvállalta – jó egy éve zenélnek együtt a Perfect Plan csapattal, tomboló közönség előtt. Természetesen a nagy kihívást az X-Faktor jelentette: csakúgy, ahogyan a több ezer énekes, ő is a reklámhirdetésre jelentkezett.
Vonatra szállt, tizenkét órás utazás és ugyanennyi várakozás után lépett a szigorú mentorok elé, akik négy igennel értékelték a Vidéki sanzonos produkcióját, és Bogdan költözhetett is be a selejtezőn tovább jutott énekesek táborába, további 149 versenyző társaságában.
A kedves, barátságos fiú pikk-pakk maga köré vonzotta az énekeseket, a hosszú órákig tartó várakozás alatt a saját laza ritmusában oldotta a hangulatot, együtt gitározott és énekelt a fiatal sztárjelöltekkel. Nem hiába, hogy Ördög Nóri is kiszúrta a román nevű, ám magyarul is tökéletesen tudó határon túli srácot, aki nyugtató jelenlétével erősítette a versenyzők önbizalmát.
A történet azonban már nem csak az énektudását megcsillogató gyergyói fiatal srácról szól: az X-Faktor ennél sokkal keményebb dió: a versenyzőknek a muzikalitás mellett a stresszes helyzetekben való helytállásról, találékonyságról, kitartásról is meg kellett győzni a zsűrit. Újabb stressz, újabb helytállás és a Life is wonderful előadásával újabb lehetőséget kapott a bíráló bizottságtól: bekerült a legjobb ötven énekes csapatába.
Az X-Faktortól függetlenül itt, Gyergyóban is megéli a zenei világ legintimebb és legizgalmasabb pillanatait: a fiatal zenészeket felkaroló Kárpátikumban a közönség tapsviharral fogadja, a helyi rendezvényeken pedig együttesével, a Perfect Plan zenekarral lép a tomboló közönség elé, máskor pedig a soft rock hangzásvilágából merít egyensúlyt a mindennapokhoz. A színpadias világ azonban nem csak a zene terén mutatkozik meg: a rendkívül hangulatos koncertek mellett a teatralitás világába is belekóstol, hiszen hétfőtől a Salamon Ernő Gimnázium színi körét erősíti.
Bogdannak szombaton újra szurkolhatunk az X Faktor adásában – akkor majd kiderül, mennyire képes meggyőzni zenei képességéről, kitartásáról, tűrőképességéről a zsűrit – a sztárcsinálók világában ugyanis ezekre mind szükség van.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.