
Karácsonyra készül el az Evilági együttes harmadik lemeze. Az új album a Kincs nevet kapta, a lemezbemutató koncertet január 22-ére, a Magyar Kultúra Napjára időzítik.
2013. december 13., 17:282013. december 13., 17:28
2013. december 13., 17:342013. december 13., 17:34
„A cím is jelzi, hogy nagyon fontos témákat érintünk, családról, a szülőföld szeretetéről énekelünk, de az istenhit is helyet kap a lemezen. Több dalban is szó van a fáról, hiszen az éltető erő, de ugyanakkor a nosztalgia forrása is. Többnyire saját szerzeményeket tartalmaz a lemez, ezért nagyon fontos nekünk, hogyan fogadja közönségünk az új dalokat” – mondta el a Székelyhon.ro-nak Orbán Ferenc, az Evilági együttes vezetője. Tizennégy, valamilyen módon Sepsiszentgyörgyhöz kötődő zenész, énekes és egy színész működött közre az új lemezen. Orbán Ferenc mellett Babos Szélyes Margit, Érsek Csaba, Kátai Judit, Pakot István és Tasi Nóra énekel, továbbá a következő zenészek adják elő a dalokat: Éltes Áron – tenorszaxofon, Ferencz Áron - dobok, ütőhangszerek, Gábor Szabolcs – szopránszaxofon, Gáspár Csaba – hegedű, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár, Lázár Zsombor – cselló, Lőfi Gellért – zongora, harmonika, ének, Tinca Teddy – elektromos gitár. Különleges ráadás a lemezen Őri István A fa éneke a lehulló levélhez című verse, amelyet Pálffy Tibor színművész ad elő, aki helyenként a Kincs „házigazdájaként” fel is vezeti a dalokat. A tizennégy dalt tartalmazó lemezen két ráadást is találunk, az egyik, az alább meg is hallgatható Hajnali ének, amely Muszka Sándor új, megjelenés előtt álló kötetéhez készült hanglemezmelléklet egyik darabja.
„A gyerekközönség őszinte és hálás közönség, ha megtaláljuk az összhangot velük. Úgy érzem, nekünk ez általában sikerült is, nagyon sok jó koncertélményünk volt az idén, egyre többet játszunk, aminek természetesen nagyon örülünk” – számolt be az idei év eseményeiről is, hozzátéve, hogy a zenekar ebben az évben főképpen a második lemezükkel, a gyerekeknek szóló Dalókával járta a vidéket. Összességében egy eléggé aktív és teljes évet zárunk” – értékelte Orbán Ferenc az idei történéseket. Kérdésünkre, hogy minek köszönhetően vállalnak rendszeresen jótékonysági akciókban szerepet, elmesélte, szerinte ez a zenélés emberi oldala. „Egy jótékonysági koncerten szinte mi is másképp rezdülünk, más dimenziót kap a muzsikálás. Ha tudunk segíteni, természetes, hogy szívesen megyünk” – hangsúlyozta az Evilági együttes vezetője.
Idén még lehet találkozni az Evilággal, hétállomásos csodaváró koncertsorozatuk nem járt le. December 15-én, vasárnap 11 órakor az illyefalvi református imaházban, december 20-án pénteken fél 11-től a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Otthonban, december 22-én, vasárnap fél 11-től a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király Plébánián lép fel az együttes. Az előadásokat, az öregotthont leszámítva, istentiszteletek előzik meg. A belépés díjtalan.
Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.
Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
szóljon hozzá!