„A legszebb ajándék a gyerekeknek egy élményekkel teli közös nap” – állítják az Állati Családi Nap szervezői. Június 4-én, szombaton, a gyereknap jegyében egész napos programsorozattal várják a családokat a csíksomlyói Fodor Ház udvarára, hogy a hétvége szóljon az együttlétről, a közös időtöltésről.
2011. május 31., 17:312011. május 31., 17:31
2011. május 31., 18:152011. május 31., 18:15
A rendezvény közös imával veszi kezdetét délelőtt 10 órakor, majd lovasbemutatóra kerül sor, 11 órától a csíkszeredai Szent István Gyermekotthon néptánccsoportjának előadását lehet megtekinteni. Az előadást, a K9 Vörös Szamuráj Kutyaképző iskola közreműködésével, kutyabemutató követi. 12 órától a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes Ludas Matyi című előadását nézhetik meg a jelenlevők, majd közös tánc és ének szerepel a programban. Tovább lehet dúdolgatni az ismert rajzfilmzenéket és slágereket, ugyanis 14 órától a Mesehetes együttes koncertezik. Délután 3 órától ismét lovas- és kutyabemutatót láthatnak az érdeklődők, majd 16 órától a Csobotfalvi Hagyományőrző Néptánccsoport, majd a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg.
A gyerekek a nap folyamán kedvükre simogathatják az állatokat, és sétalovaglásra is lehetőség van. A helyszínen büfé működik majd, a szervezők a gyerekek számára pedig egy tál ételt biztosítanak – tájékoztatott Kovács Levente, aki a Csibész Alapítvánnyal együtt a családi nap szervezője. A belépés díjtalan.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!