Több mint száz szorgos kéz készítette az adventi koszorúkat szombat délelőtt a csíksomlyói ferences kolostorban.
2011. november 26., 18:272011. november 26., 18:27
2011. november 28., 13:032011. november 28., 13:03
Hét-nyolc éves hagyományra tekint vissza az adventi koszorúkötés a csíksomlyói ferences kolostorban. Kisgyerekek és felnőttek együtt készítették el a család adventi koszorúját. A legifjabb résztvevő mindössze nyolc hónapos, a legidősebb hatvannyolc esztendős volt.
„Fontosnak tartottam, hogy úgy hirdessük meg az eseményt, hogy családok is jöjjenek, készítsék el közösen az adventi koszorút, amelyet majd a családtagok együtt gyújthatnak meg advent vasárnapjain” – mondta el érdeklődésünkre Urbán János, fr. Erik OFM.
Erik testvér a koszorúkészítők között
Kérdésünkre, hogy mi az advent üzenete a ma emberének, az alábbi választ adta: „Advent a megállásnak, a várakozásnak az ideje. Adventet két részre osztjuk: első felében a szentírási szakaszok is a szentmisében Jézusnak a második eljövetelére vonatkoznak, majd adventnek a második felében szorosan karácsonyra készülünk, tehát Jézus születésének megünneplésére. Az adventi időszak azt üzeni nekünk, hogy kicsit nézzünk szét magunk körül, hogy merre haladunk.” A nyúl és a teknősbéka példázatát hozta fel: „Milyen jó, hogy én lassan megyek, mert rossz irányba haladunk” – idézte a teknősbéka szavait, majd így folytatta gondolatmenetét: „Egy picit álljunk meg, és rendezzük magunkban a dolgokat így év vége felé. Holnap új egyházi évet kezdünk, a polgári év vége felé jó egy kicsit magunkba nézni, felebarátainkkal a kapcsolatokat rendezni, és ráfigyelni Isten hívó szavára” – mondta a ferencesek templomigazgatója.
A legifjabb résztvevők
A foglalkozás zárómozzanataként az elkészült koszorúkat ünnepélyesen megáldották a ferences testvérek.
November 27-én advent első vasárnapja, az új egyházi év kezdetét ünnepelik a csíksomlyói kegytemplomban. A fél 11-es szentmisén fogják ünnepélyesen meggyújtani az adventi koszorún az első gyertyát – tájékoztatott Erik testvér.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!