A szülők iskolája

Előadássorozatot indított a Csíki Anyák Egyesülete, melynek különböző szakterületek szakemberei a meghívottjai. A Szülők Iskolája elnevezésű projekt célja az együttgondolkodás, a közös beszélgetés, a gyereknevelésben a különböző témakörökkel kapcsolatos új szempontok felvetése és nem a mindenáron való meggyőzés.

Péter Beáta

2011. november 06., 16:372011. november 06., 16:37

2011. november 06., 17:542011. november 06., 17:54

A Szülők Iskolája Szász-Mihálykó Mária székelyudvarhelyi pedagógus az olvasás és a mesélés fontosságáról tartott előadásával kezdődött el, és ennek keretében tartották a hétvégén a dúlaképző tanfolyamot is.

„Olyan szakembereket hívunk meg, akikről úgy gondoljuk, hogy valami olyan, számunkra hasznosat tudnak mondani, vagy olyan dolgokat tudnak felvetni, ami a szülőket érdekli, és amelyekről máshonnan nem szerezhetnek tudomást. Tehát a kezdeményezés egyik célja az informálás, a másik, hogy együtt lehessünk” – tájékoztatott Albert-Homonnai Emőke, az előadássorozat egyik kezdeményezője. A továbbiakban családterapeuta, gyógytornász, nutricionista, fogorvos, nőgyógyász, pszichológus szerepel a meghívottak listáján. „Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az általunk szervezett előadások tartalmát az egyesület nem tartja szó szerint követendő etalonnak. Nem az a célunk, hogy meghívottjaink recepteket adjanak, amelyeket mi abszolút követendőnek tartunk, hanem hogy szempontokat vessenek fel, esetleg ötleteket adjanak, amiből aztán mindenki kihámozza azt, ami segíti a jó választás, a jó döntés meghozatalában, amely az ő gyerekének vagy családjának a legmegfelelőbb” – fejtette ki Emőke. „Látunk egy ilyen tendenciát, hogy próbálunk mindennek utánaolvasni, mindent kordában tartani, hogy minden aztán jól sikerüljön, és ne tévedjünk. Egy csomó témát illetően a szakemberek is vitatkoznak, a végén úgyis az anyuka kell döntsön. Azt hiszem, ha sikerül megtalálnunk a nevelésben a szülői tudatosság és az anyai intuíció egészséges egyensúlyát, nagyobb eséllyel nevelhetünk testi, szellemi és lelki értelemben véve is egészséges gyermekeket.”

Tiboldi Bea, az egyesület elnöke tájékoztatása szerint, többségében helyi vagy környékbeli szakembereket hívnak meg előadást tartani a szervezők, mert fontosnak tartják, hogy az érdeklődők megtudják, egy illető szakember mivel foglalkozik, milyen problémákkal lehet hozzá fordulni, vagy egyáltalán milyen problémával kihez kell. „Szeretnénk, hogy a szülők itt helyben találjanak megoldást, bővebb felvilágosítást. Mert igenis, helyben léteznek jó szakemberek, csak többnyire nem tudjuk, hogy hol lehet őket elérni” – véli Bea. Az egyesület honlapján egyébként folyamatosan bővítik az orvosok, különböző szakterületek szakemberei elérhetőségének listáját. Ugyanitt az előadásokról összefoglalókat is olvashatnak majd azok, akik nem tudtak részt venni azokon. Az egyesület elnöke elmondta, hogy az előadássorozatot Csíkszereda Város Önkormányzata támogatja, esetenként Hargita Megye Tanácsa, de jó partnerre találtak a Hargita Megyei Kulturális Központban is, amelynek székhelyén a rendezvények zajlanak. Az előadások ingyen látogathatók, és mindenki számára nyitottak. A szervezők szívesen várják az észrevételeket, javaslatokat a szulokiskolaja@csikianyak.ma e-mail címre.

A Szülők Iskolája programsorozat legközelebbi előadással egybekötött beszélgetésére november 8-án, kedden 17.30-tól kerül sor a HMKK alagsorának előadótermében Dióhéjban a tanulási zavarokról címmel. A témáról Becze Zsuzsa fejlesztőpedagógus és Kristóf Károly gyógypedagógus beszél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
Hirdetés