
Fotó: Borbély Fanni
Analóg fényképeken keresztül élhetjük át a csíksomlyói búcsú hangulatát: Návay Ákos Csíksomlyóba mének... című, a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte kiállításon a hit, hagyomány és az emberi közelség találkozik.
2025. június 28., 13:132025. június 28., 13:13
Van egy pont a hegyoldalban, ahonnan rálátni az egész völgyre. A zarándokok kígyózó sora reggeli párában úszik, néhol csak a tarisznyák vagy a kalapok emlékeztetnek rá, hogy emberek vonulnak a hegyre. Emberi pillanatokat örökít meg Návay Ákos, akinek Csíksomlyóba mének… című zarándok-fényképkiállítása június 26-án nyílt meg Csíkszeredában. A Hargita Megyei Kulturális Központ által szervezett tárlat egészen július 25-ig látogatható, és nemcsak a látványra hat – mélyebbre visz.
Fotó: Borbély Fanni
A magyarországi fotóművész több mint húsz éve járja a világot, hogy a vallásos és népi kultúra rejtett rétegeit kutassa. Mexikóban, Franciaországban, Portugáliában, s most ismét Erdélyben – visszatérve – mutatja meg, mit jelent úton lenni. A kiállítás egyfajta vizuális időutazás: egy 2004-ben indult, azóta huszonnégy alkalommal bemutatott vándorkiállítás jubileumi állomása.
– ahogyan a művész fogalmaz, annak a közösségnek, amelynek szellemi és lelki világa ihlető erejű volt számára.
Fotó: Borbély Fanni
A kiállítótérbe lépve nemcsak képeket látunk, hanem csendeket is. Várakozások és megérkezések pillanatai. Emberek – gyerekek és felnőttek –, népviseletben vagy sportcipőben, kifáradva, porosan, de mosolyogva állnak a képek fókuszában. Návay nem a népi kultúra esztétizáló, muzeális reprezentációjára törekszik. Ő azt mutatja meg, amit a zarándokok a hátukon visznek:
Képei érzékenyen váltanak fókuszt – hol egy keresztre, hol egy bokorra, hol a tömegre zoomol –, ezzel is jelezve, hogy a szent és profán világa egymásba hajlik.
Fotó: Borbély Fanni
A megnyitón Návay Ákos személyes hangon idézte fel a sorozat születését. Megdöbbentő volt hallani, hogy a Szűzanya kultusza Mexikóban, a Guadalupei Miasszonyunk kegyhelyén keresztül vezetett vissza Csíksomlyóra. Egy másik kontinens kellett ahhoz, hogy felismerje: itthon is van zarándoklat, van misztérium, van évezredes út. Az analóg technika, amelyet következetesen alkalmaz, nem csupán eszköz, hanem filozófia is lehet nála: a lassúság, az odafigyelés, az elmélyülés technikája. A képek színeiben, hangulatában valóban visszaköszön valami Mexikóból – talán a fény, talán a mélység.
Az egyik legmeghatóbb pillanat mégis az volt, amikor arról beszélt:
Ha egy-egy név elhangzik a kiállítótérben, akkor az a fotó többé nem csak kép – hanem emlék, közös történet. Návay munkája nem a dokumentálás gesztusa, hanem az emlékezésé és a kapcsolatteremtésé.
Fotó: Borbély Fanni
A tárlat képei nemcsak a zarándoklat látványát örökítik meg, hanem annak lelki tapasztalatát is: az elindulás bátorságát, az út fáradalmát, a közösségbe simulás békéjét, és a megérkezés megtisztulását. A virágok, amelyek a képeken már hervadnak, mégis halhatatlanok: az idő emlékévé váltak. A dimbes-dombos tájak, a pirkadat rózsaszín fénye, a templomtornyok és hegygerincek nemcsak díszletek, hanem belső tájak is.
Fotó: Borbély Fanni
A kiállítás ingyenesen látogatható, de amit itt kapunk, az felbecsülhetetlen. Nemcsak a zarándoklatról, hanem az emberi útról is szól. A kiállított képek arra emlékeztetnek: mindannyian úton vagyunk. Van, aki bakancsban, van, aki mezítláb, de mindannyian keressük azt a pontot a hegyoldalban, ahonnan talán végre rálátni az egészre. Ahol az ima, a táj és az ember egy képpé áll össze. Ahol haza lehet érni – akár egy fényképen keresztül is.
Bolygónk 71 százalékát víz borítja és csupán 29 százaléka szárazföld. Ennek az óriási víztömegnek viszont csupán 3 százaléka édesvíz. Amikor megszületünk, a szervezetünk 72 százaléka szintén víz. A víz tehát az egyik legfontosabb eleme az életnek.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Nem kell keleszteni, nem kell órákat várni rá, és szinte elronthatatlan – ez a desszert garantáltan a család kedvence lesz.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Márton Árpád festőművész életművében a kenyér vezérmotívumként jelenik meg. Ezúttal a Csíki Székely Múzeumban őrzött egyik kenyeres képét választottuk gasztrosorozatunkhoz, amely reprezentatív példája annak, ahogy a kenyér megjelenik a művészetében.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
A vadonban sokféle izgalmas fűszernövény megterem, a zellerfélékhez tartozó podagrafüvet érdemes a tavaszi időszakban megismerni. A piros árvacsalánt gyakran mellőzzük erős illata miatt, de a növény legszebb részeit bátran felhasználhatjuk.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Ez a recept biztos siker, ha valakit szeretnél lenyűgözni. A legényfogó csirke nemcsak egyszerűen elkészíthető, hanem annyira finom, hogy biztosan újra és újra az asztalra kerül.
szóljon hozzá!