Hirdetés
Hirdetés

Történet a halál előtti és utáni gyászról

•  Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

Néha úgy kell megélnünk a gyászt, hogy a szeretteink még velünk vannak. Az elkerülhetetlen vég tudatában pedig megriadunk és olyan módszerekhez folyamodunk, amelyeket korábban elítéltünk. A Csíki Játékszín legújabb kamaratermi előadása a betegség hírétől a temetésig dolgozza fel azt a folyamatot, amelyet a családtagok átélnek. A Hatházi András által írt Kovács János meghal című darabot Dálnoky Csilla rendezte.

Nagy Lilla

2024. október 31., 18:552024. október 31., 18:55

2024. október 31., 21:022024. október 31., 21:02

Az előadást megelőzően a színészek már ott téblábolnak a nézőtér előtt, várva a hat órát, vagyis a produkció kezdetét. A cselekmény során aztán több ponton is jelzik, hogy színházban vagyunk, több alkalommal kikacsintanak a nézők felé, bevonva őket is a történetbe.

•  Fotó: Forrás: Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

„Jó estét” – hangzik el a darab központi szereplőjétől amint a nézők elfoglalják a helyüket. Vass Csaba mint Kovács András monológjában elmeséli családjának történetét, amely során megismerhetjük a címben szereplő Kovács Jánost is, a törvényes, de nem édesapját. Az elbeszélés kezdetén Kovács János még nem halt meg, csak haldoklik, egy-két hónapja van hátra. A narrátor úgy osztja meg apja halálának történetét, mint aki a jövőből tekint vissza erre a fájdalommal teli múltra.

Hirdetés

Az elbeszélés ugrál az időben, hol a jelenben vagyunk, hol a jövőben történteket meséli el, és néhol még a jövőről is múlt időben beszél.

Két, kabátokkal teli ruhaállvány, egy faláda, egy szék – ennyi van a színpadon (díszlet-jelmez: Keresztes-Nyírő Anna), és bár súlyos témát boncolgat a darab, humorban sincs hiány.

•  Fotó: Forrás: Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

Elsőként egy kórházi pillanatkép tárul elénk, és míg Kovács András magyarul köszön az orvosnak, az román nyelven kéri fel arra, hogy románul beszéljen hozzá. Az előadásban több olyan elem is visszaköszön, amely a helyi (erdélyi) közegbe helyezi a darabot. Ilyen például a műanyag flakonból töltött pálinka, vagy éppen az, hogy András húga, Duci kegyvesztett lett, mert román fiúba szeretett bele.

A történet során azt a küzdelmet mutatják be, amelyet végig kell kínlódjon valaki, akinek egy hozzátartozója halálos beteg.

A vizsgálatoktól, az orvosi tehetetlenségen át addig, míg minden lehetséges alternatív gyógymódba próbál kapaszkodni az ember, majd végül belefárad és szembesül a ténnyel: csak egy csoda tudná meggyógyítani a beteget. Ám ez nem következik be.

•  Fotó: Forrás: Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

Kovács András küzdött az apjáért, a tőle telhetőt megtette. Amint az többször is elhangzik: cipelte az apját. Mint egy kabátot, amelyet végül lerak, zsákba tesz.

Idézet
Le akartam tenni az apámat, de nem ment”

– mondja. A kabát azonban nem csak az apára utal, ugyanis az előadás másik két színésze – Nagy Gellért és Ferencz Ádám – kabátokba bújva, majd lecserélve váltják a szerepeiket. A kabát szimbolikája a darab végén teljesedik ki igazán, és felmerül bennünk a kérdés: „le tudjuk-e tenni” a gyászt, fel tudjuk-e dolgozni a veszteségeket?

•  Fotó: Forrás: Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Forrás: Csíki Játékszín

A produkció kiemelkedő eleme továbbá a fényjáték és a hangzásvilág. Az előadás zenéjét Boldizsár Szabolcs fuvolaművész szerezte és adja elő.

Ő mondja ki egyébként az előadás végén – némiképp a görög drámák kórusához hasonlóan – a végső igazságokat.

„Ez egy szerep? Szerep-nem, szerep-szerep-nem szerep” – mutat a nézőkre Vass Csaba, tőlük várva a választ. Majd elköszön – „viszontlátásra” –, lezárva a narrációt. De valóban véget ért a történet?

•  Fotó: Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Csíki Játékszín

Hatházi András Kovács János meghal című drámája a Tomcsa Sándor Színház és a Nagyváradi Szigligeti Színház 2018-as dráMÁzat drámapályázatának nyertes darabja. Az ősbemutatója 2019-ben volt a Tomcsa Sándor Színházban, Zakariás Zalán rendezésében. Nem véletlen, hogy a darab központi szereplőjét is Andrásnak hívják, Hatházi ugyanis a saját életéből merítette a történetet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 20., szerda

Nagy Tivadar: sok jót tett velem a Fennvaló

Közel száz fellépő közreműködésével tartanak jótékonysági gálát május 23-án 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A beérkező adományokat a daganatos megbetegedéssel küzdő csíkszeredai zenész, Nagy Tivadar számára ajánlják fel.

Nagy Tivadar: sok jót tett velem a Fennvaló
Hirdetés
2026. május 19., kedd

A tavasz egyik kedvence: a salátáról, nem csak köretként

A fejes saláta tavasszal a piacok egyik legnépszerűbb zöldsége: nyersen, levesként vagy főzelékként is elkészíthető. Vitaminokban gazdag, könnyű és sokoldalú alapanyag, amely számos konyhában fontos szerepet kap.

A tavasz egyik kedvence: a salátáról, nem csak köretként
2026. május 19., kedd

Hunyadi János korát idézik meg: Hunyadi napok Csíksomlyón

Izgalmas időutazásra hívnak május 20-22. között a csíksomlyói Mária-kertbe: a Hunyadi napok tartalmas programjai között minden korosztály találhat kedvére valót.

Hunyadi János korát idézik meg: Hunyadi napok Csíksomlyón
2026. május 18., hétfő

Könnyű ételek a mindennapokra

Kevesebb mint egy óra alatt elkészíthető ez a négyfogásos napi menü, amely egyszerre laktató, változatos és egészséges.

Könnyű ételek a mindennapokra
Könnyű ételek a mindennapokra
2026. május 18., hétfő

Könnyű ételek a mindennapokra

Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Füstölt tehéntúrós csirkecomb avokádós salátával

Igazán különleges fogás: a karakteres ízű füstölt tehéntúróval készült csirkecombok remek kísérője az avokádós saláta.

Füstölt tehéntúrós csirkecomb avokádós salátával
2026. május 17., vasárnap

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról

A gyors e-mailek világában már csak nosztalgiával emlékszünk vissza azokra az időkre és az örömteli meglepetésre, amikor rokonaink, barátaink valamilyen alkalomból küldött üdvözlőlapját nyújtotta át a postás.

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról
2026. május 16., szombat

Lövétei Lázár László: Világtörténet Vica lányomnak

kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon

Lövétei Lázár László: Világtörténet Vica lányomnak
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága

Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága
2026. május 14., csütörtök

Ne gyűjtsük, csak csodáljuk: a csillagos nárcisz

A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!

Ne gyűjtsük, csak csodáljuk: a csillagos nárcisz
2026. május 12., kedd

Egy alma mint kellék

Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.

Egy alma mint kellék
Egy alma mint kellék
2026. május 12., kedd

Egy alma mint kellék

Hirdetés