
Fotó: Forrás: Szilágyi Nóra
Érzékien feldolgozott népdalok? Íratlan „néper-jazz-fusion”? Improvizációra megszólaló autentikus dallamok? Vagy ezeknek az egyvelege? Az biztos, hogy nehéz beskatulyázni egyetlen zenei stílusba Szilágyi Nóra új zenekarának dalait. Az N-Jazz–projekt kiindulópontja a népdal, de ezen túl bármi belefér. Aki nem hiszi, járjon utána, ugyanis a NyárOn Szereda keretében látható, hallható lesz június 16-án, 16 órától.
2023. június 15., 21:412023. június 15., 21:41
Régóta dédelgetett álma Szilágyi Nórának, akit többek között a Csíki Jazz főszervezőjeként, a Mesehetes vagy a Party Cover Band énekesnőjeként és a Csíki Játékszín közönségszervezőjeként is ismerhetünk, hogy
Néhány éve már volt kísérlet erre, a tavaly a NyárOn Szereda keretében a csíkszeredai Petőfi kávézóban és az ANT bárban is bemutatkoztak egy-egy koncerttel, ám mostanra állt alakult odáig az N-Jazz néven futó projekt, hogy összeállt egy zenekar, egy repertoár és koncertek is tervben vannak.
Fotó: Forrás: Szilágyi Nóra
„Annakidején, gyerekkoromban – mint ahogy szinte mindenki – népdalokkal kezdtem. Mivel oviskoromban is énekes voltam, a gyerekdalokon kívül a népdalokat is nagyon szerettem énekelni. Egészen addig, hogy középiskolában népdalversenyekre jelentkeztem be, hiszen
Szatmáron volt a Hajnal akar lenni című népdalverseny, amelyen gyakran részt vettem. Az volt az egyedüli ilyen lehetőség, hogy hasonló érdeklődésű, más városokból, más vidékekről érkezőkkel találkozhattam, nagyon sokféle népdalt megtanultam. Már akkor a kalotaszegi népdalok voltak a kedvenceim, noha lehetett volna a szatmári is, mert akkor ott éltem, szilágysági, mert az apukám odavaló, vagy küküllőmenti, mert az anyukám odavalósi, de a kalotaszegieket szerettem a legjobban, most is azok a kedvenceim.
– elevenítette fel Nóra.
Fotó: Forrás: Szilágyi Nóra
Mint mesélte, később a jazz, a rock és minden egyéb más műfaj került előtérbe.
„Sok olyan zenésztársam volt az évek során, akik nagyon szerették a népdalokat, és néha volt ilyen próbálkozás, hogy elénekeljünk egy-egy népdalt a koncerteken kicsit jazzesen, de mindez csak érintőleges volt. De mindig ott volt a fejemben, hogy a népdalokat énekeljek, de nem az autentikus népzenét – hiszen arra ott vannak a szakemberek: a népdalénekesek, népzenészek –, hanem kicsit visszanyúlva a gyökerekhez. És egyszer egy gyerekfesztiválon felléptünk a Mesehetessel Nyárádszentlászlón, ahol a szervező-házigazdák mondták, hogy szeretik a népdalokat, és az egyik kollégámnak a koncert végén eszébe jutott, hogy ha már Nyárád, akkor énekeljük el a Zavaros a Nyárád című dalt, és ott azt leimprovizáltuk.
Fotó: Forrás: Szilágyi Nóra
A zenekar össze is állt – nagyrészt a Mesehetes tagjaiból –, és a tavaly a NyárOn Szereda keretében egy kisebb koncerten be is mutatkoztak. Mint mesélték, a zenekar tagjai, a közönség jól fogadta, együtt énekeltek a zenekarral, egy csellóművész pedig, aki szintén ott volt, a koncert végén azt mondta nekik, hogy
Ezek a visszajelzések is érlelték azt a gondolatot, hogy ezt bizony folytatni kell.
„Próbáljuk úgy összeállítani a repertoárt, hogy olyan népdalok legyenek benne, amelyeket nagyon sokan ismernek, és dúdolgatnak. Ezeket az ismert népdalokat dolgozzuk fel nagyon merészen, próbálunk sokféle zenei stílust belevinni úgy, hogy meglegyen az autentikus formája a dallamnak, de
Nagy szerepet kap az improvizáció, a helyszínen is sokat alakul egy-egy dal. Nem is akarjuk nagyon pontosan leírni a dalok szerkezetét, kötötté tenni saját magunk számára, mert azt szeretnénk, hogy a közönséggel improvizáljunk, ott szülessen meg a koncerten. Nyilván készülünk, de egy részét rábízzuk az adott közönségre és hangulatra. Mindenkinek van egy kedvenc népdala, és
És a fiúk csodás szólóival nagyon jó érzés nekem mindez, megtisztelő velük játszani” – magyarázta Nóra.
Fotó: Forrás: Szilágyi Nóra
Krizbai Imre, a zenekar gitárosa azokat az előadókat sorolta fel, akik inspirálják abban, hogy az N-Jazz milyen irányba is halad: Muzsikás, Makám, Lovász Irén, Sting, The Police. Adorján Tóth Marci, a zenekar bőgőse szerint az általuk játszott dalok „érzékien feldolgozott népdalok, népi világzenekarként ajánlanám magunkat.” Hátszegi Zsolt dobos a zenekar stílusáról röviden annyit mondott, hogy íratlan néper-jazz-fusion. Boldizsár Szabolcs fuvolista, kongás pedig egyszerűen csak arra biztat: meg kell hallgatni!
A zenekar tagjai:
Krizbai Imre - gitár, ének
Hátszegi Zsolt - dobok
Tóth Adorján Marci - basszusgitár.
Boldizsár Szabolcs - fuvola, konga, ének
Nóra Szilágyi - ének és énekeltetés.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
A költségvetési nehézségek ellenére idén is megrendezik a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivált. A fesztivál világszínvonalú fellépőkkel, sokszínű programmal és a közösség összefogásával bizonyítja: a jazznek Csíkszeredában is otthona van.
Újra az operáé lesz a főszerep Szeptember 30. és október 4-e között Csíkszeredában. A Kolozsvári Magyar Opera olyan klasszikusokkal érkezik Székelyföldre, mint a Nabucco, a Mária főhadnagy, valamint a Valahol Európában.
Ez a hűsítő kovászosuborka-leves a nyári napok legfrissítőbb meglepetése, amit mindössze pár perc alatt, főzés nélkül dobhatsz össze.
Miközben egyes országok tiltani próbálják a közösségi médiát a fiataloknak, máshol már választásokat nyernek a platformokon. A Tusványos egyik múlt heti médiapanelje a jövő nyilvánosságáról és a figyelem új gazdaságáról szólt.
Hunyadi János nagy győzelmének 570. évfordulóján megemlékezést szervezett az Erdélyi Magyar Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete.
Negyedóra alatt elkészül, és alig néhány hozzávaló kell hozzá: ez a ropogós, krémes, édes finomság, a nutellás-pisztáciás rudacska.
szóljon hozzá!