Láthatóság és együttműködés: létrehoznák a kisebbségi színházak európai hálózatát

A találkozón színházigazgatók, elöljárók, politikusok, európai kulturális intézmények képviselői, színházi szakemberek vettek részt. Köszöntőt mondott Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, Demeter András István kulturális miniszter, Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Fábry Szabolcs konzul Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről.

A kisebbségi színházak szerepe és jövője című panelbeszélgetésen Bessenyei Gedő István, a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) elnöke, Lucian Vărdășan, a Temesvári Német Színház igazgatója, valamint Urbán András, az Újvidéki Magyar Színház igazgatója osztotta meg gondolatait. Ezt követően Laura Napolitano, a bukaresti Olasz Kulturális Intézet igazgatója, Andrei Popov, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatóhelyettese, Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Anne-Laure Rouxel, a Temesvári Francia Kulturális Intézet igazgatóhelyettese és Eoghaln O’Byrne, Írország konzulja szólalt fel a Kisebbségi színházak partnerei és támogatói című panelben. Az Oana Cristea Grigorescu kulturális újságíró moderálta beszélgetéseket Joachim Umlauf, a Goethe-Institut Bukarest volt igazgatója videóüzenete zárta. A találkozóról készült felvételt itt lehet megtekinteni.

A szakmai fórum célja volt, hogy párbeszédet és közös gondolkodást kezdeményezzen a kisebbségi és etnikai színházak európai szerepéről, kiemelt figyelmet fordítva ezeknek az európai kulturális és közérdekű infrastruktúrában, valamint a kulturális diplomáciában betöltött szerepükre. A találkozó ugyanakkor alkalmat nyújtott, hogy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatója, Horváth Hunor kezdeményezésére megtegyék az első lépéseket a kisebbségi színházak európai hálózatának létrehozására. A tervek szerint a hálózat intézményes keretek között támogathatná ezeknek a színházaknak a működését, láthatóságát és együttműködését.

„Mivel két kisebbségi színház szervezte ezt a Showcase-t, ezt a miniévadot, fontosnak éreztem, hogy ennek a specifikumát valahogy kontextualizáljuk. Persze, sokan tudjuk, hogy ez létezik, de azért ezt jó átismételni, több szemszögből megnézni. Meghívtunk olyan alkotókat, színházigazgatókat, akik ugyanebben a helyzetben vannak, akárcsak mi, mint például a MASZÍN kötelékébe tartozó színházak, vagy más erdélyi és romániai kisebbségi színházak, de jöttek Szerbiából is – a cél az, hogy mihamarabb ezt egy nagy európai hálózatba felterjesszük. Szeretném, ha létrejönne a kisebbségi színházak európai hálózata – színpadcserékkel, rezidenciaprogramokkal, együttműködésekkel. Eleve ez az ötlet, hogy a miniévadot a német színházzal csináltuk, nagyon erős, és ennek a következménye és a lehetősége ezt nyitotta meg” – mondta el az igazgató, akivel a találkozót követően ültünk le beszélgetni. Úgy véli, jó alkalom volt ez a találkozó arra, hogy a meghívottak, a különböző kulturális szereplők megosszák a téma kapcsán a meglátásaikat, tapasztalataikat, azt, hogy hogyan viszonyulnak a hálózat létrehozásának az ötletéhez.

„Rengeteg a tartalom, a nézőpont, nagy az esély, de nagy a félelem is. A félelmet igyekszünk eloszlatni, a lehetőségeket pedig kiaknázni. Érezzük, hogy hiányzik az erőforrás, úgy az anyagi, mint az emberi, és tudjuk minnyájan, hogy demográfiai csökkenés van a kisebbségi színházak nézőit illetően. De azt is tudjuk, hogy sok olyan színház, mint a temesvári vagy akár a szabadkai, már rég nem kimondottan a magyar nyelvű közösségnek játszik, hanem a szerbeknek, a románoknak, vagy éppen más nemzetiségűeknek. Nekünk, kisebbségi színházaknak sokkal bátrabbak kell legyünk, és ez a nyitás, a szükséglet a nyitásra, arra is késztetett, hogy új formákban gondolkodjunk, nemzetköziben gondolkodjunk, hogy experimentálisabbra, rizikósabbra vegyük az előadásainkat nemcsak esztétikailag, hanem tartalmilag is, és az mindig releváns, az nyelvtől független. A színházban amúgy a nyelv nem egy határ, hanem lehet egy híd is. Aztán, ki hogy fogja fel… De egy olyan Európában, amire vágyunk, ott a híd és az összekötés ötlete közelebb áll ahhoz, minthogy megint szétszakadjunk darabokra és egymásnak feszüljünk.”

Horváth Hunor rámutatott, mivel korábban más kisebbségi színházakban is dolgozott, úgy látja,

Az igazgató Karácsonyi Zsoltnak a találkozón elhangzott egyik felvetését is felidézte, miszerint: gondoljunk csak bele, hogy ha ez a kezdeményezés már elindul az 1970-es évek elején, mi történt volna Harag György pályafutásával, ha ő 1979-ben az egyik előadását elviszi például a finnországi svéd színházba. Milyen európai hatást gyakorolhatott volna Harag György munkássága, ami aztán visszahatott volna akár az egész erdélyi magyar színházi kultúrára... „Ez egy érdekes gondolat volt, mert biztos, hogy európai művész lett volna belőle. És a térségünkben ez nagyon fontos. Erről sokan lemaradnak, pedig mi is csinálunk fontos és releváns előadásokat. Sokan kételkednek abban, hogy nekünk kell-e kezdeményeznünk ennek a hálózatnak a létrejöttét, és hogy vajon a mi esztétikánk és a mi világunk jó-e. Én, körbejárva Európát, azt látom, hogy egy erős színházi formát képviselünk – tartalomalapú, reflexióalapú és mindenképp értékalapú, nem csak szórakoztató jellegű, és mindig experimentális. Mindig egy viszonyítási rendszerben van, és ez egy élő színházi forma, amelyik a tradícióval is próbál valamit kezdeni, akár felvállalja, akár szembe megy vele. És akkor ott van a nagyobb perspektíva, az európai formák, amelyek minket is izgatnak, mert eljut hozzánk és kíváncsiak vagyunk, figyeljük, hogy mi történik a világban” – magyarázta a direktor.