Kultúrák találkozása: japánok erdélyi táncházakban

– magyarázta Melles Endre.

Tusványoson részt vettek a tánctanításokon, táncházban, előadásokon. Egyik nap lejött Eötvös Rémusz is (A Fölszállott a Páva tehetségkutató korábbi különdíjas énekese – szerk. megj.), együtt táncoltak, és látszott az a mérhetetlen öröm mindenki szemében. Annyira körülöleli a kultúra ezt az egészet, hogy van értelme továbbvinni és segíteni egymást, hogy minél jobban részesei lehessünk, minél jobban megismerjük egymás kultúráját.”

Náluk nagyon magas művészetként van kezelve a kultúra, sokkal merevebbek, nálunk a táncház például a paraszti közegnek volt a mulatási helye, ott tudta az ember a hétköznapok búját, baját, akár örömét eltáncolni, elénekelni, elmuzsikálni. Ezt ők nagyon szeretik. Magyar csujogatásokat, énekeket tanultak meg fonetikusan, mert érezték, hogy mennyire hozzátartozik ez is. Megpróbálják megidézni azt a hangi világot, annyira lelkesek, annyira beletesznek mindent, hogy ezentúl is fogom segíteni, mert azt látom, hogy hálásak, alázatosak és komolyan veszik. Ahogy az európai emberek érdeklődnek a japán kultúra iránt, miért ne gyakorolhatnák ők is a mi kultúránkat? A magyar néptánc is lehet ilyen, hogy bárki, aki szeretné megtanulni, legyen lehetősége rá.”

Náluk ez valahogy a filozófiájukban, a vallásukban is benne van a jelenre való törekvés, és ez látszik a kapcsolatok szintjén is. Ez erősíti bennünk azt, hogy ez, amit ők csinálnak, kutatnak, próbálnak keresni, ahogy hozzáállnak, hogy van értelme, miértje. Megismerik a konyhánkat is, a tájainkat is, látják, hogyan élnek az emberek, mivel foglalkoznak, egy átfogó képet kapnak rólunk és bele tudnak helyezkedni a kultúránkba. Ez több mint egy tánc, egy énektanulás, ez már egy kulturális áthatás” – fogalmazott Melles Endre.