Hűség és hűtlenség száz éve: új könyvvel jelentkezett Dézsi Zoltán

– Zsolt már a második, nemrég megjelent kötet egyik főszereplője. Ő is a békességet választja?
– Igen, ő azt mondja, hogy Kelet-Európában, a mi világunkban csodát lehet művelni, ha egymásra odafigyelünk, mert nagyon össze vagyunk fonódva. A második részben Zsolt élete, az ő kapcsolatai és egy drámai pillanat jelenik meg.

– Kihez kapcsolódik a drámai pillanat?
– Belép a történetbe Zsolt nagymamája, egy olyan nagymama, amilyenről álmodni lehet, amilyet mindenki szeretne. Persze, mindegyik nagymama kedves, mindig jók és szépek, a legöregebben, az utolsó pillanatig is. De ez a nagymama különleges, és vagy egy nagyon-nagy titka. 1944-ben, a deportálások ideje alatt a férje állomásfőnök. Ekkor a vonatvezető katonatiszt letesz egy újszülött gyereket, és kérik, hogy mentse meg. Ezt a gyereket úgy nevelik fel, mint a sajátjukat. Nekik már van egy gyerekük, de ő akkor nincs otthon, a nagyszülőknél van, mert az óvottabb hely a háborúban. Ha nehezen is, de elhiszi, hogy a kicsi az ő testvére. Nem lehetett ugyanis abban a világban elmondani, hogy találták a csecsemőt, mert ők is veszélybe kerültek volna. Amikor pedig már lehetett volna beszélni erről, úgy összeforrt a két gyerek, hogy édestestvérekként nőttek fel. És született egy-egy gyerekük, Zsolt és Zsóka, akik a legnagyobb szerelemmel szeretik egymást, de mindig tiszteletben tartják, hogy ők unokatestvérek. A nagytata a történteket feljegyezte egy naplószerűségbe, amit az ő halála után a nagymama mindig magánál rejteget. Ugyanakkor szeretné, ha valamilyen módon kiderülne az igazság, és ez a pillanat bekövetkezik.

– A főszereplőkön kívül kik jelennek meg még ebben a – kicsit a nők nyelvén írt – történetben?
– A többi szereplő színezi a képet, jól vagy rosszul, vannak magyarok és románok, akik az egyházat és az iskolát próbálják kiszolgálni. Megjelenik az én életem, a ragaszkodásom, a tiszteletem a gyökereimhez, a szüleimhez, a magyarsághoz, a mások szeretete.