Ez a Westworld már nem az a Westworld

Emlékszünk, hogy milyen élettel teli volt a Westworld első évada? Amikor elkezdődött a „nap”, hostok (az embertől fizikailag semmiben sem különböző androidok) és emberek népesítették be a vadnyugati kisvárost és környékét, zajlott a hétköznapi élet, hogy aztán kiderüljön:

Az elméletileg tökéletesre tervezett rendszerbe azonban gikszer csúszott, és egyes androidok öntudatra ébredtek, és fellázadva a készítőik ellen forradalmat indítottak el, ami végül az élménypark pusztulását eredményezte.

korábban írtuk

Westworld: hetente adagolt rejtélyhalmaz üresjáratokkal

Kirakósnak is megfelelő, balladai homállyal apelláló, véres, erőszakos, a realitástól teljesen elrugaszkodó, drámai elemekkel teletűzdelt és kellőképpen izgalmas az HBO egyik nagyágyújának kikiáltott Westworld sorozat, amely túl van a második évadán is. Kritika.

Az első évad tehát tele volt élettel, akcióval, váratlan fordulattal, megannyi rejtéllyel, karakterfejlődéssel, drámával, egyszóval mindennel, ami egy jó történetet élvezhetővé tesz. Ezzel szemben a második évad a megkezdett utat folytatva elfáradt kissé, a hatalmas revelációkat és a látványos akciókat üresjáratok tarkították, a kirakós darabjai homályosak voltak, a nagy egész pedig lassan és vontatottan állt össze.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy az HBO-nak a Trónok harca utáni presztízssorozata a harmadik évadával „beleállt a földbe” és innen nagyon nehéz lesz az élbolyban maradni az amúgy sem szegényes Peak TV (a televíziózás 2000 óta tartó aranykora) sorozatpalettáján.

Hiába vártunk ugyanis két évet az előző szezon óta, hiába lett nagyobb költségvetése a produkciónak, és hiába kaptak több időt a készítők a megszokottnál,

Az egy dolog, hogy az első résznél szinte semmit nem értünk, ha előtte nem néztünk meg egy felzárkóztatót a korábbi évadokból, de továbbra is a sötétben tapogatózunk (szó szerint, mivel a jelenetek többsége éjszaka játszódik) annak kapcsán, hogy ki, hogy került oda, ahol van, illetve hogy

Nyilván a részek folyamán tisztul a kép, a negyedik epizód pedig minőségében és a történetmesélés szempontjából megközelíti a korábbi minőséget, ez azonban ismét visszaesik a folytatásban, ahol a történet sok esetben látszólag egy helyben toporog.

Kapunk egy sokkal öntudatosabb Dolorest, aki egy világméretű lázadásra és felszabadításra készül a mesterséges intelligencia rabsága alól, egy továbbra is badass Maevet, aki látszólag kontrollálni tudja azt, ami körülötte történik, de mégsem ura a helyzetek többségének, egy skizofrén (magatehetetlen, nyápic, valamint kontroll nélkül gyilkoló) Bernardot, akiről az égvilágon szinte semmi új nem derül ki, de megkapjuk a régi szereplők néhány jelenetre fájóan leredukált visszahozását, hogy ne maradjunk a régi Westworld-érzés nélkül (az üde színfoltként jelen levő Clementine például konkrétan csak egy epizódban, mindössze néhány apró jelenetben, egy abszolút elhanyagolható mellékszálban tűnik csak fel). A korábban a fekete kalapos, öreg vadnyugati fenegyerekként számon tartott William ugyan kapott néhány érdekes jelenetet, de

Új szereplőként behozták a leginkább a Breaking Bad-ből ismert Aaron Pault egy titokzatos múlttal rendelkező, a megváltás kulcsát magánál hordozó fontos szereplőnek, valamint a francia színészóriást, Vincent Casselt főgonosznak, azonban mindkettejük szerepe abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan ismételgetik a közhelybombáikat, és elszánt tekintettel próbálják átvenni az irányítást, ami mindössze naiv rácsodálkozásokban és üres, repetitív lózungokban nyilvánul meg.

A Westworld sajnos oda jutott, hogy sokkal intelligensebbnek akar látszani, mint amilyen valójában. A szabad akaratról, a mesterséges intelligencia térnyeréséről, a világméretű adatgyűjtés problematikájáról és megannyi, a jövőről szóló elméleti diskurzusról szóló fiktív alkotáshoz már nem elég, hogy papírmasé szereplők a lerágott közhelyeket folyamatosan ismételgessék egymásnak, miközben épp sétálnak a látszólagos végzetük irányába egy olyan kaotikus történetben, aminek kibogozásához rendkívüli odafigyelés szükségeltetik a néző részéről.

És hiába a rengeteg pénz, amiből dolgoztak, ha ez nem látszik meg a sorozaton, hiszen hiába a szemkápráztató high-tech környezet, ha ebből a legtöbb kulcsjelenetben annyit látunk, hogy

Mondhatnánk azt is, hogy olyan, mintha a Westworld valóságába is beütött a koronavírus, annak ellenére, hogy az évad már a járvány beütése előtt elkészült. Így válik súlytalanná az egész, és így lesz a Westworld is egy következmények nélküli fiktív világ, ami a mostani hollywoodi szuperprodukciók egyik nagy rákfenéje.

A látvány is célját vesztette az amúgy látványközpontú sorozatban, a másik nagy erősség, a jól megkomponált zene is már a múlté lett a harmadik szezonra.

Ezt váltotta fel a jellegtelen gépzene, ami bár jobban illik a futurisztikus környezetbe, ennek ellenére nem kiemelkedő, és szinte semmit nem tesz hozzá az összképhez.

A katarzis ezúttal elmaradt, az első két évadban felvezetett forradalom pedig súlytalanra sikerült, ráadásul a szálak elvarrása sem sikerült a legjobban, inkább sejtelmes ígéretekkel, mintsem konkrétumokkal maradtunk a harmadik évad után. Ahogy már írtam, innen nehéz lesz visszakapaszkodni, de hátha a beígért, egyelőre senki nem tudja, hogy mikor érkező negyedik évad elfeledteti velünk, hogy mennyire gyenge volt a sorozat harmadik felvonása.