
Fotó: Széles Ferenc grafikája
Hetedik, utolsó rész, amelyben az univerzum megpróbálja a hősünk fülébe suttogni, hogy maradjon még Ecuadorban, ám ő rendíthetetlenül kitart amellett, hogy ideje visszazökkenni a székelyföldi hétköznapokba. S hogy mit hoz magával szuvenírként, kiderül az alábbiakban.
2024. szeptember 04., 21:052024. szeptember 04., 21:05
2024. szeptember 04., 21:492024. szeptember 04., 21:49
Ecuadorban töltött néhány hetet Széles Ferenc, hogy egy ott élő székely biológusházaspár kutatómunkáját rajzokon keresztül dokumentálja. A székelyudvarhelyi grafikus a rajznapló fejezeteivel itt, a Ligeten jelentkezett. Köszönjük, hogy követték az ecuadori kalandozásait!
Amikor hirtelen indíttatásból úgy döntöttem hogy megnézem magamnak Ecuadort, az egy hónapnyi idő, ami aztán kinyúlt másfél hónapra, nagyon sok időnek tűnt. Most, hogy a szuvenírekkel megpakolt bőröndömet nézegetem, nehéz elhinni, hogy ennyi időt töltöttem távol a családomtól. Az egész utazás egy másodpercnek tűnik: lehunytam a szemem egy pillantra, és amikor kinyitottam, már átfűzték a filmet és a hazafelé tartó repülőúton gondolkozom.

Gumicsizmával, rajzfüzettel, a feleségétől kapott kis aranyozott békakitűzővel, kíváncsisággal és jó nagy adag kalandvággyal indult el Széles Ferenc grafikus, hogy egy Ecuadorban élő székely biológusházaspár kutatómunkáját rajzokon keresztül dokumentálja.
Először el kell jussak a fővárosba, Quitoba, mert onnan indul a repülőgép, ami hazavisz. Mivel az idő szűkös, egy belföldi járattal szándékszom megtenni ezt az utat.
Fotó: Széles Ferenc grafikája
Azon gondolkodom, hogy ezzel a jelenettel az univerzum a fülembe próbálja suttogni, hogy maradjak még, de sajna már meg van véve a repjegyem a nagy gépre, ami majd átrepít az óceánon és visszacuppant a megszokott hétköznapokba.

Első rész, avagy hősünk elbúcsúzik a családjától és útra kel. Miért megy bárki is Ecuadorba, amikor otthon is jó? – töpreng el, miközben az első benyomásait felskicceli a rajzlapokra. S hogy Loja felé miket látott, kiderül az alábbi képsorokból.
A helyiek se nagyon élvezik ezt a döcögést, amit apróbb sikkantásokkkal és nyögésekkel fejeznek ki. Mindenkin napszemüveg van, hogy ne látszodjón rajtuk a félelem, de a karfákat szorongató kezek elfehéredő öklei egész mást mutatnak. Az ablakon kinézve a szárnyakon díszelgő javítószallagok látványa szintén nem segít abban, hogy elmerülhessek a gondolataimban.
Fotó: Széles Ferenc grafikája
Ez egyértelművé tette számomra, hogy nem fogunk lezuhanni, mivel az univerzum szeret vicceskedni, de ennyire talán mégse.

Második rész, avagy hősünk rácsodálkozik mindarra, amire rá lehet csodálkozni: a biodiverzitásra, a földrajzi adottságokra, a mezei zöld poloska és a koriander hasonlóságára, és az is kiderül, miért ajánlott hűtőmágnest vásárolni. Ecuadori gyorstalpaló.
Mintha pokrócra kiöntött csecsebecséket próbálnék egy szabályos batyuba összefogni, de valamelyik fele folyonosan kiszabadul és kiömlenek a gondolatok.

Harmadik rész, amelyből megtudhatjuk, mi vár a gyanútlan székelyre a lojai piacon, és miben hasonlít az egyetem múzeuma nagymama kamrájához. Előkerül a gumicsizma is, hősünk a susnyásban botorkálva beleveti magát az ecuadori éjszakába.
Fotó: Széles Ferenc grafikája

Negyedik rész, amelyben az eső mesét duruzsol a hősünk fülébe, és azt is megtudjuk, hogy milyen – a katonai ellenőrzőpontokon túl – a terepezés útjának felén egy sötétlő erdőbe jutni. S hogy meglelé-e az igaz utat, vagy a békákat, kiderül az alábbiakban.

Ötödik rész, amelyben hősünk bozótvágó késsel hadonászik az őserdőben. Kiderül, hogy az aranymosás nem egy aranyos dolog, és a kígyókon kívül a pókokra is érdemes figyelmet fordítani, amennyiben további kalandokat szeretne megosztani a nagyérdeművel.
Ha nem konfrontálódunk az életterünkkel és körbefalazzuk magunkat a hétköznapi rutin tégláival, előbb-utóbb mi magunk is ennek a falnak a részévé válunk: kvázi „megkőműveskelemenkedjük” saját magunkat (ha egyáltalán létezik ilyen kifejezés). Ez nyilván nem azt jelenti, hogy csak egzotikus uticélokkal tudjuk kirángatni magunkat a hétköznapok rutinjából.
Ha egy udvarhelyit áthelyezünk Ecuadorba (vagy bármilyen más egzotikus helyszínre) és ugyanakkor egy ecuadori embert Udvarhelyre hozunk, elkerülhetetlen, hogy a kezdeti kulturális sokk után kialakuljanak azok a szokások, amelyek folytonosan ismétlődve beszürkítik az életüket. Számomra az a kérdés, hogy létezik-e valami ezen a lélekkoptató körforgáson túl? A válaszom pedig az, hogy igen: olyan szerencsések vagyunk, hogy a környezetünk folyamatosan csodákkal traktál, csak el és be kell fogadjuk ezeket.

Hatodik, utolsó előtti rész, amelyben hősünk belecsöppen a Száz év magány díszletébe. Szúnyogokkal harcol, szárazerdőben bolyong, és hirtelen spanyolul kezd beszélni. Az élmények dzsungelében azonban a honvágy is szép lassan utat tör magának.
Tisztában vagyok vele, hogy ez egy hatalmas klisé, coelhós érzelgősséggel átitatva, de amikor a saját életünkben történik meg egy ilyen klisé, akkor sokkal nagyobbat üt a közhely igazságtartalma, mint amikor mástól halljuk.
Ecuadorban
Fotó: Széles Ferenc magánarchívuma
A karácsonyi bőséges menük után jól esik egy kis húsmentes frissesség. Ez a napi étrend könnyed, mégis tápláló fogásokkal segít tehermentesíteni a szervezetet, miközben ízekben és tápanyagokban továbbra sem kell hiányt szenvednünk.
Ha szeretjük a savanyú káposztából készült fogásokat, ez is nagy kedvencünk lesz. Köretként és egytálételként is kiváló.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz az 1840 óta működő létesítménybe.
A Long Story Short nem akar szerethető lenni, inkább marad „igazi”. Raphael Bob-Waksberg új animációja a gyászt, a családi múltat és a zsidó identitást nem lineáris időben, hanem érzelmi pontossággal rendezi egymás mellé.
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők.
Az alábbi elkészítési mód szerint a szűzpecsenye kívül finoman pirult, belül pedig szaftos és omlós lesz.
A téli időszak lelassuló tétlensége sokunk számára kellemetlen, és nehezen tudunk alábbhagyni az év közbeni megszokott tempóból. A természet télen sem alszik, csak lelassul és regenerálódik. Érdemes a természet példája mentén nekünk is tanulni ebből.
Erdélyben a karácsony a hiány éveiben is megmaradt ünnepnek. Anyák és nagymamák emlékein keresztül idézzük fel azt az időt, amikor az egyszerűség természetes rend volt.
Egy sóhajtás itt, egy mosoly ott, egy csendes beszélgetés, egy ima, várakozás a hozzátartozókra, a gyógyszer hatására – türelemmel, belenyugvással, megbékéléssel. S bár lehet, hogy szomorúsággal, de mégis a gyógyulásba vetett hittel.
szóljon hozzá!