Ecuadori rajznapló: keselyűk és óriások között

Ecuadorban minden nagyon nyers földtanilag. Bármerre néztem, mindenhol égbe szökellő csúcsokat és iszonyatosan mély szakadékokat láttam. A dombok is szögletesek, mintha baltával faragták volna őket. Ezen szögletesség után jól esett a szárazerdő síksága és az enyhébb ívű dombok. Hatórányi autózás után értünk el a Cazaderos nemzeti parkba, ami magába foglalja az egyik legnagyobb szárazerdőt.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: apró bürokraták zöld mappákkal

Ötödik rész, amelyben hősünk bozótvágó késsel hadonászik az őserdőben. Kiderül, hogy az aranymosás nem egy aranyos dolog, és a kígyókon kívül a pókokra is érdemes figyelmet fordítani, amennyiben további kalandokat szeretne megosztani a nagyérdeművel.

Arról már korábban beszéltem, hogy ez az ország folyamatosan meglepett a civilizációs kontrasztjaival, de amit ebben a régióban tapasztaltam, az több volt mint időutazás.

A Száz év magány akár itt is játszódhatott volna, mert a falucska, ahová végül megérkeztünk, pontosan úgy nézett ki mint a könyvbeli Macondo. Hatalmas üres tér, amelyet vályogházak vesznek körül, sportpálya (nyilván), egy régi vályogból épült templom, amit istálónak használnak, mellette egy új templom betonból, amit nem nagyon használnak, és disznók, kecskék, tyúkok mindenfelé. A helyi kutyapopuláció érzékeny egyensúlyt tart fenn az idelátogató turistákkal: ha kapnak kaját, kedvesek, ha nem, akkor morcosak és megugatnak egy jellegzetes ítélkező hangnemben. Ezt a kifinomult diplomáciai készségüket nem kell gyakran villogtassák, mivel rajtunk és egyéb elszánt biológusokon kívül nem nagyon kívánkozik senki idejönni.

Először is, úgy tesznek mintha nem is léteznénenk, apróbbak a muslincánál és nincs zümmőgő hangjuk, másodszor pedig olyan allergiás tüneteket képesek kiváltani, amitől az áldozat legszívesebben drótkefével vakarózna.

Ottjártamkor a Dengue láz volt a legmenőbb beszerezhető betegség, de szerencsére épp kifogyott a készlet, úgyhogy ezt az élményt majd egy másik alkalommal kell bepótoljam.

A többiek egy fontos publikáció anyagán dolgoztak, ezért bőségesen maradt időm elmerengeni az eddigi élményeimen a perui sör kellemes társaságában, miközben az erdőt bámultam és magamba szívtam azt a múltba ragadt életérzést, ami az egész tájat jellemezte. Merengésemet Gilbert érkezése zavarta meg, aki ennek a nemzeti parknak az egyik őre (vagyis ranger).

Szinte nem is lehet két ugyanolyan fát találni egymás mellett, és mindeniknek van valamilyen érdekes képessége és tulajdonsága, amit Gilbert alaposan el is magyaráz, erősen próbára téve zsenge spanyol nyelvtudásomat.

A helyzetet rontotta az a tény, hogy viszonylag kevés alkalmam volt eddig a helyiekkel hosszabb beszélgetést folytatni, és mindig volt valaki a közelben, aki segített befoldozni a nyelvtudásomon tátongó hatalmas lyukakat.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: parányi kutykuruttyok nyomában

Harmadik rész, amelyből megtudhatjuk, mi vár a gyanútlan székelyre a lojai piacon, és miben hasonlít az egyetem múzeuma nagymama kamrájához. Előkerül a gumicsizma is, hősünk a susnyásban botorkálva beleveti magát az ecuadori éjszakába.

Mivel Gilbert nem tartozott a hallgatag emberek közé és szívesen beszélt a fákról, valamint nem volt senki, aki tolmácsoljon, kénytelen voltam szintet lépni a spanyol nyelvben. A kezdeti si, si vagyis igen, igen, gyorsan elégtelennek bizonyult, mivel vezetőm folyamatosan visszakérdezett és az otthoni európai körülményekről érdeklődött. Itt én voltam az egzotikus idegen, aki meg kellett feleljen a rólunk kialakított képnek, vagy szerencsés esetben, árnyalni ezt a képet.

A fát elefántbőrhöz hasonló zöld kéreg borítja, mivel ez az örök túlélő nemcsak a levelein, hanem a törzsén keresztül is képes fotoszintetizálni. A vastag, zömök törzsek komoly víztartalékokat rejtegetnek, és ők az elsők, akik közvetlenül az esős évszak előtt kivirágoznak. A helyiek szerint így próbálják csalogatni az esőt. A kisebb példányok törzsét rengeteg tüske borítja, amelyet elhullatnak amikor megnőnek, ezért külön élvezet végigsimítani ezeket az óriáslábra emklékeztető növényeket.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: pálmák, lámák, jelzőlámpák és a piros cipő

Első rész, avagy hősünk elbúcsúzik a családjától és útra kel. Miért megy bárki is Ecuadorba, amikor otthon is jó? – töpreng el, miközben az első benyomásait felskicceli a rajzlapokra. S hogy Loja felé miket látott, kiderül az alábbi képsorokból.

A séta során több, méretes folyómedren is átvágunk, amelyekről nehéz elhinni, hogy az esős évszakban nemcsak megtelnek vízzel, hanem még ki is öntenek. Mivel ezek az áradások a hegyekben összegyűlő vízmennyiségből táplálkoznak, nem ritka a cunamiszerű áradás, főként az esős évszak elején, amikor pillanatok alatt megtelnek ezek a folyómedrek.

Az esős időszak beköszöntével hirtelen minden megtelik élettel. A harsogó zöld növényzet elárasztja az egész völgyet, és minden élőlény gőzerővel a szaporodásra koncentrál, mivel tudják, hogy hamarosan ismét sivataggá változik az élőhelyük. Ebben a forróságban, ahol a levegő vibrálása az egyetlen mozgás, elég nehéz elképzelni milyen lehet a zuhogó eső.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: egy székelyföldi grafikus kalandozásai

Gumicsizmával, rajzfüzettel, a feleségétől kapott kis aranyozott békakitűzővel, kíváncsisággal és jó nagy adag kalandvággyal indult el Széles Ferenc grafikus, hogy egy Ecuadorban élő székely biológusházaspár kutatómunkáját rajzokon keresztül dokumentálja.

Gilbert jellemzően öszvérháton járja be ezt a területet, ezért öt-hat órányi gyaloglás után, ő is boldogan fordul vissza a civilizáció irányába. Szerencsére, amint kiérünk az erdőből, néhány behűtött Cusqueña társaságában autóval vár a felmentő sereg, ezért megúszunk egy bő félórás gyaloglást a tűző napon.

Egy kicsit én is ecuadorinak érzem magam, és elcsodálozok azon, hogy több mint egy hónapra volt szükségem ahhoz, hogy végleg szakítsak a Dél-Amerikáról alkotott egzotikus illuziókkal, és előítéletek nélkül elfogadjam azt, amit ez az ország nyújt. Kissé bánom, hogy jövő héten már a hazafelé taró gépen fogok ülni, de ugyanakkor a honvágy is szép lassan utat tör magának ebben az élménykavalkádban.

Viszlát jövő héten, kedves olvasó, egy rövid repülős utazás erejéig, amellyel lezárul ez a kaland, és kezdhetek visszarázódni az otthon megszokott hétköznapi életembe, ami már soha nem lesz olyan, mint korábban.