Hirdetés
Hirdetés

DJ Raymi is keveri Tusványoson

DJ Raymi: egy DJ-nek nevelő feladata is van, megismerteti a legújabb zenei irányzatokat a közönséggel •  Fotó: Facebook

DJ Raymi: egy DJ-nek nevelő feladata is van, megismerteti a legújabb zenei irányzatokat a közönséggel

Fotó: Facebook

Hétközben sajtótájékoztatókra jár, interjúkat készít, majd a billentyűk közé csap és cikket ír, hétvégenként pedig összekeveri a zenéket, és igyekszik minél magasabbra emelni a buli hangulatát. Ő Molnár Raymond, a Csíki Hírlap újságírója, azaz DJ Raymi, aki szombaton Tusványoson a MIT-ÚNK-sátorban lesz a buli felelőse.

Péter Beáta

2017. július 19., 16:192017. július 19., 16:19

2019. február 07., 17:542019. február 07., 17:54

A gyergyóditrói Molnár Raymond a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjaként költözött Csíkszeredába. Elmondása szerint mindig is szeretett a zenével foglalkozni, tetszettek neki a DJ léttel járó sajátosságok. Érdekesnek tartotta, hogy az általa kedvelt zenéket lejátszhatta nagyobb közönség előtt. Úgy véli, a zenélés lehetőséget nyújt a kreativitás kibontakoztatására, hiszen ezerféleképpen, ezerféle sorrendben lehet összekeverni a zenéket.  

Idézet
Kezdetben letöltöttem egy DJ programot a laptopomra, ezen gyakoroltam. Egyetemista éveim elején pedig valaki felajánlott egy lehetőséget, hogy egy bulin bizonyítsak, aztán következtek a további bulik.

Az elején nehezen jöttek a jó eredmények. Mint a legtöbb dologban, itt is a kudarcból tanul az ember, így aztán a sokadik buli után ráéreztem, hogy mit is tudok nyújtani a közönségnek a zenéim által, amiről rám ismernek, sőt a hangulat is jó lesz” – mesélte.

Hirdetés

Több stílust bevon

DJ Raymi a zenei szettjeibe szeret minél több stílust bevonni. Közel állnak hozzá a hip-hop és trap zenék, de ugyanakkor a keményebb EDM, azaz fesztiválzenék is, az ismert slágerekkel fűszerezve. Ezek variációit játssza. Olyan fellépéseket vállal el, ahol a közönség vevő az ilyen zenékre.
Kérdésünkre, hogy mire kell figyelnie egy DJ-nek egy parti során, elmondta, például arra, hogy milyen zenék találnak az adott közönséghez, azokat milyen sorrendben érdemes lejátszani, fontos továbbá fenntartani a közönség érdeklődését egész estén át, emellett pedig

úgy összekeverni két zenét, hogy azok üteme passzoljon egymáshoz, azaz a bulizók ne halljanak kattogást, összeférhetetlenséget a keverés során.

Továbbá naprakész kell lenni, hiszen nagyon hamar változnak az aktuális kedvencek, a zenei irányzatok. „Csíkszeredában például úgy látom, van egy nagyobb réteg a fiatalság körében – nagyobb mint más erdélyi városokban –, amely az elvontabb zenéket szereti, illetve van egy másik , amely az úgynevezett mainstream, slágeresebb zenéket kedveli. Ezek között próbálom megtalálni az arany középutat, úgy, hogy közben a saját stílusomhoz is hű maradok.”

Improvizálni is kell

Mint mondta, egy bulira nem lehet egy előre „legyártott” zenei csomaggal érkezni, mindig vannak váratlan helyzetek, sokszor improvizálni kell. A felkészülés nála abban áll, hogy próbál naprakész lenni a zenékkel, beszerezni azokat.

Idézet
Egy DJ-nek mint zenei előadónak fontos, hogy legyen saját stílusa, amiről megismerik az emberek. Továbbá van egy nevelő feladata is a közönség felé, azaz hogy megismertesse velük az új zenei irányzatokat.

– mutat rá Raymi, aki úgy látja, hogy gyakran félreismerik ezt a szakmát. Az emberek általában azt gondolják, hogy egy DJ-nek könnyű a dolga, lejátszik pár zenét egy este alatt, és ezzel végzett is. Az újságíró-lemezlovas szerint ez nem egészen így van, mivel először is felkészültséget, naprakészséget feltételez az, hogy valaki jó hangulatot teremtsen adott közönségeknek, másodszor technikailag is felkészült kell legyen a keverést illetően, harmadszor jogtiszták kell legyenek a zenéi is, negyedszer pedig mint minden márka, vállalkozás, ő is is kell áldozzon a marketingjére. Utóbbi azt jelenti, jelen kell lenni a közösségi médiában, kell egyfajta promociós zenei anyag, amiről felmérik, hogy milyen zenéket is játszik, továbbá jó kapcsolatot kell ápoljon a szakma képviselőivel.

DJ Raymi rámutatott, ebből a szakmából jól megélni leginkább csak az tud, aki a zenélés mellett zenéket is szerkeszt, vannak saját zenéi. „Utóbbi egy nagyon komplex dolog, olyan zenét írni, amit befogad egy adott közönség, sláger lesz, rendkívül sok tanulást és jártasságot igényel. Nem beszélve a technikai háttérről, ami sokszor több ezer euróra rúg, legolcsóbb esetben. Székelyföldön kevés ilyen példát ismerek, de úgy látom, vannak jó irányú próbálkozások.”

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.

Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve
Hirdetés
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!

Vargabéles
Vargabéles
2025. szeptember 29., hétfő

Vargabéles

2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.

Befőzés
Befőzés
2025. szeptember 28., vasárnap

Befőzés

2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Íme az egészséges csodaital receptje.

Uborkás limonádé – videó
Uborkás limonádé – videó
2025. szeptember 27., szombat

Uborkás limonádé – videó

Hirdetés
2025. szeptember 26., péntek

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről

Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.

Az érzelem kontúrjának hiánya – Siklódy Fruzsina grafikái a hiányról, a térről és az érzékenységről
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.

Gesztenyés-krémsajtos sütemény
Gesztenyés-krémsajtos sütemény
2025. szeptember 26., péntek

Gesztenyés-krémsajtos sütemény

2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
Az ősz egyik főszereplője: a galagonya
2025. szeptember 25., csütörtök

Az ősz egyik főszereplője: a galagonya

Hirdetés
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.

Vajbabos sertésragu – videó
Vajbabos sertésragu – videó
2025. szeptember 24., szerda

Vajbabos sertésragu – videó

2025. szeptember 23., kedd

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda

A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.

A lélekért, közérthetően – közeleg a Pszichószereda
2025. szeptember 23., kedd

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó

A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.

Sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel – videó
Hirdetés