Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

22:38

Az FC Voluntari két büntetőt belőtt, a Nagyszeben másodosztályos lesz (videóval)

22:33

Veszélyesnek ítélt, visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhelyen

20:50

Csak a magyar tagozaton indul el a kebelei előkészítő osztály

20:34

Galaci drónbecsapódás: Románia kérésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Drón csapódott be egy galaci tömbházba, sérültek is vannak – videóval

Több parkoló autónak ütközött egy ittas nő Csíkszeredában – fotók

Részleteket tudtunk meg a székelyszentkirályi halálos balesetről

Nyilvánosan is bocsánatot kértek a Hármashalom-oltárnál autóval parkolók

Halálos szekérbaleset történt Székelyszentkirályon

Több parkoló autónak ütközött egy ittas nő Csíkszeredában – fotók

Nyilvánosan is bocsánatot kértek a Hármashalom-oltárnál autóval parkolók

Eljárást indított a rendőrség a Hármashalom-oltár színpadán parkoló autók és az oltárra felmászó fiatal ügyében

Őrizetbe vette a rendőrség a tanítónőt a tízéves diákkal kialakult konfliktusa után

Medvét etetett, megharapta a nagyvad, majd meg is bírságolták – videóval

Célt ért sikerfilm: a magyar mozi „kincse”

A két főszereplő: Petrik Andrea és Nagy Ervin

Rendező, színészek és nézők is olyan elégedetten hivatkoznak Hollywoodra a Kincsem kapcsán, mintha valódi dicsőség lenne az amerikai tömegfilmek szintjére érni. A kritikák egy része is kis túlzással a magyar filmgyártás új éráját látja körvonalazódni a Kincsemben, miközben sajnos az amerikai kosztümdrámák halvány utánzatánál semmivel sem többet nyújtó popcorn-mozit látunk.

Kozma Ágnes

2017. november 29., 15:302017. november 29., 15:30

Ha a magyar mozik idei sikerfilmjére lehetett volna fogadni, nem tett volna „rossz filmre” a Kincsem sikerét jósoló, hiszen akárcsak a címadó versenyló, igazi kasszasikerként száguldott végig a magyarországi, majd határon túli mozikban.

A történet felütése a szabadságharc leverése utáni megtorlás időszakába vezet, amikor Otto von Oettingen báró, a császár megbízottja vagyonától megfosztja és fia szeme láttára lövi le az ellenálló Blaskovichot. Huszonöt évvel később a bordélyházakban tivornyázó, az életben céltalanul tébláboló Blaskovich Ernő lóversenyben próbál felülkerekedni apja gyilkosán. Kockázatos döntést hoz, és elhatározza, hogy kiképzi versenylónak Kincsemet, az öntörvényű, gyenge ízületű lovat. Az erőfeszítést nem várt siker koronázza: Kincsem sorra nyeri a versenyeket, amivel Blaskovich nemcsak von Oettingen elleni személyes bosszúhadjáratát teljesíti be, hanem a nemzet hőseként az osztrák elnyomásban meggyötört magyarságét is.

Lovas nemzet vagyunk, és néha szerelmesek is

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

A közönségmágnes koncepcióhoz persze minden adott: a nemzeti szimbólumok, az akciódús jelenetek, az eseményekkel párhuzamosan evolválódó szerelmi szál és a nemzeti öntudatot intravénásan tápláló, érzelmi kohézióteremtő erejű magyar sikertörténet.

Megvédhetnénk, hogy a Kincsem nem is akar több lenni önmagánál, annál a vállalásnál, hogy egy szerethető közönségfilm legyen, mégsem lehet eltekinteni attól, hogy

a sikerrecept ellenére több fronton elvérzik az alkotás, és néha célvesztetten sodródik a középkategóriás zsánerfilmek langyos kliséi között.

Történelmi drámaként semmiképpen sem állja meg a helyét, hiszen a történelmi hűség kimerül annyiban, hogy valóban létezett egy Kincsem névre hallgató, európai hírű magyar ló, amely minden versenyt megnyert, ahol elindult (összesen ötvennégyet), és egy macskával sikerült megszelídíteni. A történelmi környezet túl díszletszerű ahhoz, hogy bármennyire is autentikus korrajz legyen: hiába a korhű öltözék és hajviselet, a szlengszótárat is fel kell néha ütnie a nézőnek, és az sem árt, ha ismeri a magyar popkulturális közhelyeket. E mögött az a nem titkolt rendezői szándék húzódik meg, hogy leporolja a manapság nem túl trendi kosztümös műfajt, és a mozi közönségét túlnyomórészt alkotó Y és Z-generációs fiatalokat is megszólítsa. Ez viszont sokszor kimerül a laza dikció túlhangsúlyozásában, és olyan, zavaróan erőltetett kikacsintásokban, mint a Fluor Tomi-parafrázis, amely teljesen kívül esik a kulturális kontextus paraméterein.

Történelmi hűség

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

A „lovas nemzet vagyunk” sztereotípiájába kapaszkodó, tépázott egójú magyarság lóversenyeken keresztüli revansa, fokozatos önbizalom-visszaépítése viszont nem elég izgalmas, ezért marad a háttérben, és a vezértörténet szerepét egyértelműen a szerelmi dráma veszi át. A két ősellenség, Blaskovich Bertalan és Otto von Oettingen leszármazottai szeretnek egymásba, tehát

igazi Rómeó és Júlia-történet, a legsziruposabb fajtából.

A film ezen a téren valóban hollywoodi magasságokba emelkedik vagy – nézőpont kérdése – mélységekbe merül, ami a végén, a tűzjelenetben csúcsosodik, amikor ember és ló kölcsönösen mentik ki egymást a lángok közül, s még egy percig sem borzonghatunk Blaskovich Ernő hősies halálán, máris a happy endre szusszanhatunk fel.

Pörgős akciójelenetek

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

Az elnyújtott szerelmi szálat némiképp ellenpontozzák a pörgős akciójelenetek, például ifjabb Blaskovich és Franz von Vogel párbaja, valamint a lóversenyek kiszámítható, de jól időzített tempóváltásai az extatikus állapotban levő közönség és a porfelhőben vágtázó lovak és lovasaik között. Ha nem is ad hozzá semmi rendkívülit vagy újszerűt, ez

a kalandfilmes stílusjegyekkel keresztezett, adrenalinnal töltött dinamika menti meg a filmet attól, hogy véglegesen belefulladjon a műfaji filmek felhígított közhelyparádéjába.

Sokan a látványvilágot emelik ki pozitívumként, de egy hárommilliárd forintos költségvetésű produkció esetén elvárható az élvezhető vizuális élmény.

Egyszerű karakterek

Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn

Sajnos a színészi teljesítmény sem ugorja át az átlagosság kereteit, bár a szerepeikbe merevedett típusfigurákban valóban nincs sok lehetőség a színészi kibontakozásra. A rendre macsószerepekben feltűnő Nagy Ervin ezúttal is magabiztosan alakította Blaskovich Ernő karakterét, nem sikerült viszont megteremtenie az átmenetet a szereplő alapvető maszkulinitása és érzékenysége között, ezért sokszor inkább skizofrénnek hat a karakter. A Klara von Oettingent alakító Petrik Andrea meg sem próbálta átlépni a karakter dimenzióit, a fölényes, elérhetetlen nő kiszámítható módon vedlik át a grófért elepedő szerelmessé.

A mellékszerepekben viszont, bármilyen egydimenziósak is, üdítő színészi alakításokat láthatunk.

A Klara apját megformáló Gáspár Tibor zseniálisan vonultatja fel a kegyetlen nemes teljes nonverbális eszköztárát. Említésre méltó még Scherer Péter a nyerészkedő kereskedő szerepében, a szigorú párbajellenfelet alakító Makranczi Zalán és a magyar nyelvet ízlelgető zsoké szerepében feltűnő Kovács Lehel.

Herendi Gábor rendezői ambícióiról sokat elárul, hogy magyar sikerfilmet szeretett volna, s ez a közönség reakciói alapján minden bizonnyal teljesült is.

A filmet fátyolos tekintettel kísérő idősebb generációt megvette kilóra a nemzetegyesítő, mi-tudatot építő kontextussal. A fiatal közönség meghódításához viszont komoly, a film szempontjából destruktív erőfeszítéseket tett: olyan nyelvi kódot és kortársra hangolt, populáris humort erőltetett bele, ami megfosztotta minden bájától.