
A két főszereplő: Petrik Andrea és Nagy Ervin
Rendező, színészek és nézők is olyan elégedetten hivatkoznak Hollywoodra a Kincsem kapcsán, mintha valódi dicsőség lenne az amerikai tömegfilmek szintjére érni. A kritikák egy része is kis túlzással a magyar filmgyártás új éráját látja körvonalazódni a Kincsemben, miközben sajnos az amerikai kosztümdrámák halvány utánzatánál semmivel sem többet nyújtó popcorn-mozit látunk.
2017. november 29., 15:302017. november 29., 15:30
Ha a magyar mozik idei sikerfilmjére lehetett volna fogadni, nem tett volna „rossz filmre” a Kincsem sikerét jósoló, hiszen akárcsak a címadó versenyló, igazi kasszasikerként száguldott végig a magyarországi, majd határon túli mozikban.
A történet felütése a szabadságharc leverése utáni megtorlás időszakába vezet, amikor Otto von Oettingen báró, a császár megbízottja vagyonától megfosztja és fia szeme láttára lövi le az ellenálló Blaskovichot. Huszonöt évvel később a bordélyházakban tivornyázó, az életben céltalanul tébláboló Blaskovich Ernő lóversenyben próbál felülkerekedni apja gyilkosán. Kockázatos döntést hoz, és elhatározza, hogy kiképzi versenylónak Kincsemet, az öntörvényű, gyenge ízületű lovat. Az erőfeszítést nem várt siker koronázza: Kincsem sorra nyeri a versenyeket, amivel Blaskovich nemcsak von Oettingen elleni személyes bosszúhadjáratát teljesíti be, hanem a nemzet hőseként az osztrák elnyomásban meggyötört magyarságét is.
Lovas nemzet vagyunk, és néha szerelmesek is
Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn
A közönségmágnes koncepcióhoz persze minden adott: a nemzeti szimbólumok, az akciódús jelenetek, az eseményekkel párhuzamosan evolválódó szerelmi szál és a nemzeti öntudatot intravénásan tápláló, érzelmi kohézióteremtő erejű magyar sikertörténet.
Megvédhetnénk, hogy a Kincsem nem is akar több lenni önmagánál, annál a vállalásnál, hogy egy szerethető közönségfilm legyen, mégsem lehet eltekinteni attól, hogy
Történelmi drámaként semmiképpen sem állja meg a helyét, hiszen a történelmi hűség kimerül annyiban, hogy valóban létezett egy Kincsem névre hallgató, európai hírű magyar ló, amely minden versenyt megnyert, ahol elindult (összesen ötvennégyet), és egy macskával sikerült megszelídíteni. A történelmi környezet túl díszletszerű ahhoz, hogy bármennyire is autentikus korrajz legyen: hiába a korhű öltözék és hajviselet, a szlengszótárat is fel kell néha ütnie a nézőnek, és az sem árt, ha ismeri a magyar popkulturális közhelyeket. E mögött az a nem titkolt rendezői szándék húzódik meg, hogy leporolja a manapság nem túl trendi kosztümös műfajt, és a mozi közönségét túlnyomórészt alkotó Y és Z-generációs fiatalokat is megszólítsa. Ez viszont sokszor kimerül a laza dikció túlhangsúlyozásában, és olyan, zavaróan erőltetett kikacsintásokban, mint a Fluor Tomi-parafrázis, amely teljesen kívül esik a kulturális kontextus paraméterein.
Történelmi hűség
Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn
A „lovas nemzet vagyunk” sztereotípiájába kapaszkodó, tépázott egójú magyarság lóversenyeken keresztüli revansa, fokozatos önbizalom-visszaépítése viszont nem elég izgalmas, ezért marad a háttérben, és a vezértörténet szerepét egyértelműen a szerelmi dráma veszi át. A két ősellenség, Blaskovich Bertalan és Otto von Oettingen leszármazottai szeretnek egymásba, tehát
A film ezen a téren valóban hollywoodi magasságokba emelkedik vagy – nézőpont kérdése – mélységekbe merül, ami a végén, a tűzjelenetben csúcsosodik, amikor ember és ló kölcsönösen mentik ki egymást a lángok közül, s még egy percig sem borzonghatunk Blaskovich Ernő hősies halálán, máris a happy endre szusszanhatunk fel.
Pörgős akciójelenetek
Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn
Az elnyújtott szerelmi szálat némiképp ellenpontozzák a pörgős akciójelenetek, például ifjabb Blaskovich és Franz von Vogel párbaja, valamint a lóversenyek kiszámítható, de jól időzített tempóváltásai az extatikus állapotban levő közönség és a porfelhőben vágtázó lovak és lovasaik között. Ha nem is ad hozzá semmi rendkívülit vagy újszerűt, ez
Sokan a látványvilágot emelik ki pozitívumként, de egy hárommilliárd forintos költségvetésű produkció esetén elvárható az élvezhető vizuális élmény.
Egyszerű karakterek
Fotó: Forum Hungary/Szabó Adrienn
Sajnos a színészi teljesítmény sem ugorja át az átlagosság kereteit, bár a szerepeikbe merevedett típusfigurákban valóban nincs sok lehetőség a színészi kibontakozásra. A rendre macsószerepekben feltűnő Nagy Ervin ezúttal is magabiztosan alakította Blaskovich Ernő karakterét, nem sikerült viszont megteremtenie az átmenetet a szereplő alapvető maszkulinitása és érzékenysége között, ezért sokszor inkább skizofrénnek hat a karakter. A Klara von Oettingent alakító Petrik Andrea meg sem próbálta átlépni a karakter dimenzióit, a fölényes, elérhetetlen nő kiszámítható módon vedlik át a grófért elepedő szerelmessé.
A Klara apját megformáló Gáspár Tibor zseniálisan vonultatja fel a kegyetlen nemes teljes nonverbális eszköztárát. Említésre méltó még Scherer Péter a nyerészkedő kereskedő szerepében, a szigorú párbajellenfelet alakító Makranczi Zalán és a magyar nyelvet ízlelgető zsoké szerepében feltűnő Kovács Lehel.
A filmet fátyolos tekintettel kísérő idősebb generációt megvette kilóra a nemzetegyesítő, mi-tudatot építő kontextussal. A fiatal közönség meghódításához viszont komoly, a film szempontjából destruktív erőfeszítéseket tett: olyan nyelvi kódot és kortársra hangolt, populáris humort erőltetett bele, ami megfosztotta minden bájától.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.
A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
szóljon hozzá!