„Nagyon rosszul mentek a dolgok.” Észrevételek és visszaemlékezések Hajdú Dezsőtől

– mutat rá a szerző. Mint mondta, az előző kötetével kapcsolatban sokan panaszkodtak, hogy hosszú, sok időt vesz igénybe az elolvasása, azért jelentkezett most rövidebb műfajjal.

Az egyik legizgalmasabb és éppen – vagy ma is – aktuális írás a kötetből, az 1989-es, Hargita megyei, decemberi eseményeket tárgyalja. Ő védte ugyanis azokat, akiket bíróság elé állítottak a megyében a népharag áldozatává vált „egyenruhások” halála miatt. A nyugalmazott ügyvéd összefoglalja az akkori eseményeket, úgy, ahogy a bűnügyi iratcsomókból lehetséges, hiszen védőügyvédként jelen volt az alapfoktól a felsőfokig a pereken: a Hargita Megyei Törvényszék, majd a Katonai Törvényszék, végül a Legfelsőbb Törvényszék valamennyi tárgyalásán. Hargita megyében a forradalom napjaiban hat személy hunyt el erőszakcselekmények következtében, három magyar és három román.

„A hatból öt személy volt »egyenruhás«, tehát a diktatúra erőszak-szervezeteinek hivatásos tagja: milicista és szekuritátés, egyikük pedig kollektívgazdasági elnök. A helyi lakosság és jogi védelem álláspontja az volt és az maradt, hogy egyikük, a zetelaki milicista altiszt, aki ugyancsak december 22-én vesztette életét, öngyilkos lett, és nem a lakosság végzett vele. Az emberek az országban mindenütt, ahol megmozdultak, úgy vélték, ők is a »forradalomban« vesznek részt, ők is a kommunista diktatúra megbuktatásán fáradoznak” – olvasható.

Hajdú Dezső részletesen tárgyalja a zetelaki, az oroszhegyi, a székelykeresztúri, kisgalambfalvi és székelyudvarhelyi ügyeket.

Volt egy olyan dekrétum, hogy azért, ami december 22-éig történt, nem lehetett felelősségre vonni senkit. Azt mondta az ügyész a legfelsőbb törvényszéken, hogy Hargita megyében nem lehet szó forradalmi dolgokról, mert a rádió és a tévé már délután négykor bemondta, hogy a milícia átállt a forradalom oldalára, és ezek az esetek mind estefelé történtek, illetve az egyik 23-án. Nagyon rosszul mentek a dolgok. Kezdetben a rokonságot nem engedték a beszélgetőre a vádlottakhoz, azután csak románul beszélhettek. Volt egy tanárember, Katona Ádám, aki nagyon sokat segítette őket, valahogy pénzt szerzett a bukaresti tárgyalásokra is. Szegény embereknek, a foglyok hozzátartozóinak nem volt pénzük még vonatra sem” – vázolta fel.

Szelíd megjegyzéseivel, hasznos javaslataival – olykor akár feddő hangnemben is fogalmazva meg azokat, –, friss és praktikus gondolkodásával, jó ötleteivel, nem egyszer segítette a város éppen aktuális vezetését. Ez ma sincs másképp. Több mint fél évszázada teszi a dolgát a városért, szűkebb környezetéért, a székelyföldi, erdélyi magyarságért, időközben a régió egyik élő emlékezetévé válva – fogalmazott Balog László, a kötet szerkesztője.

„Féltő gonddal, szeretettel megfogalmazott sorai, a felmutatott ügyek, hétköznapi helyzetek és jelenségek, a meghökkentésre okot adó közéleti vagy politikai jelenségek tematizálása mind-mind ékes bizonyítékai ennek a tevékeny életpályának.”