Ha vigyázunk a madarakra, ők is vigyáznak ránk

Sajnos vidéken is a rövidre lenyírt gyep a divatos, és a kert minden kis centiméterét rendben tartó gazda a saját szeme számára ideális környezetet teremt, de a kertjében létezni kívánó élőlények számára ez pont maga a sivatag és az egyik legkárosabb tevékenység is egyben. Talajszintnél kezdődik a probléma, a rendszeresen rövidre nyírt gyep rovarszegény élőhelynek számít, és mivel sok énekesmadarunk rovarokkal is táplálkozik, emiatt őket is negatívan befolyásolja a tevékenységünk.

Ültethetünk méhlegelőt is, szép és illatos virágmag keverékből. Ezek a kicsit visszavadított szigetecskék összekötik az ember által átalakított környezetet a természet igényeivel. Segítenek abban, hogy ne egymás ellen, hanem egymással együtt élve osszuk meg a teret.

Ültetés és telepítés esetén részesítsük előnyben azokat a fajokat, melyek őshonosak és nem tájidegenek. Válasszunk olyan fajokat, amelyek termése a madarak számára is kecsegtető. A díszesebb, nemesített kertészeti változatok is megfelelőek. A díszgalagonya, díszalma, madárberkenye, madárbirs és tűztövis termései kecsegtetők a madarak számára, és viszonylag sokáig elérhetők is. Az őshonos fajok közül a fagyal, borostyán, homoktövis, bodza, kányabangita jó választás. A lista nagyon hosszú, de az interneten rá tudunk keresni, hogy a kiválasztott növényünk termése táplálékforrásnak számít-e. Ezeknek jelentős része számunkra is értékes termést hoz, így kettős is lehet a haszon.

A madarak jelenléte a kertben nemcsak kedves és örömet szerző jelenség, de alapvető szükség a természetes egyensúly fennmaradásához. Nagy mennyiségben fogyasztanak el sokféle kártevő rovart, melyek jelenléte általában kellemetlen szokott lenni a kertészkedők és a kertben pihenő emberek számára. Levéltetvek, különböző hernyók és pajorok, szúnyogok, de még csigák is szerepelnek az étlapjukon. Úgy is felfoghatjuk, hogy az év közben elvégzett hasznos karbantartó munkájukat háláljuk meg a téli etetéssel, így majd, amikor újra felmelegszik az idő, ismét belelendülhetnek a szúnyog- és csigavadászatba. Énekükkel nyugalmat hoznak a szívünkbe, a legkevesebb, hogy egy kicsit gondoskodunk róluk a fagyos téli napokon. De úgy is mondhatjuk kicsit viccesen, hogy ha utálod a szúnyogokat, akkor etess madarakat.

A hegyi fakusz egy kis termetű, de nagyon aranyos megjelenésű madárkánk. Egy kicsit hasonlít a verebekre, a verébalkatúak közé is tartozik. Amikor először észrevettem a kertemben, akkor épp egy öreg diófán csavargott. A tollazata és a színe nem különösen feltűnő, laikus szemmel akár verébnek is lehetne nézni. Viszont a csőre egyből lebuktatja, vékony és lefelé hajló csőrű. Veszedelmesen tűhegyes, erre lettem először figyelmes, és a hosszú ívelt karmaira, amelyekkel kapaszkodott. A csavargást ebben az esetben szó szerint értettem, hiszen spirálszerűen járja körbe a fa törzsét, minden apró kicsi repedést megvizsgál. Elsőre nagyon szokatlan volt ezt megfigyelni, ahogy mérnöki pontossággal és figyelemmel kutatja a repedésekben megbújó rovarokat. Kicsit olyan volt, mintha magamat látnám gombászás közben, emiatt nagyon a szívemhez nőtt a fakusz.

A madárvilágban gyakran bizarr jelenségek is történnek, ezeket emberi aggyal sokszor nehezen tudjuk elfogadni, de a túlélés érdekében az állatok mindent megtesznek, ez a záloga a fennmaradásuknak. A kis termetű cinegékről alapvetően nem gondolnánk, hogy veszélyesek lehetnek, pedig a széncinegék szélsőséges táplálékhiány esetén egészen szokatlan módon is képesek élelemhez jutni. Ez a viselkedés ritka, de jól dokumentált. Hosszan tartó éhezéskor akár egymást is megtámadhatják, és a könnyen hozzáférhető puhább testrészeket fogyasztják el, sok esetben ez konkrétan a fej lágy részeit jelenti. Más kistestű madárfajok is áldozatul eshetnek, tehát nem kizárólag a saját fajtársaikat támadják. A széncinegék csőre elég erős ehhez, és sokkal agresszívebbek, mint a többi cinegefaj. Odúharcok során is megfigyeltek hasonló eseteket.