Cserepes gereben és a nyálkásgombák

Érdemes ezt a fajt a nehezen megközelíthető, sötétebb fenyvesekben is keresni. Csak a fiatal példányokat érdemes fogyasztáshoz gyűjteni, az idősebbek keserűbbek. A válogatott gyűjtéssel sok spóraszóró idős termőtestet is az élőhelyén hagyunk, így biztosított a szaporodása is. Ez is legyen mindig szempont gombászás közben, nem csak értünk teremnek. Gyerekek gyakran sárkány vagy teknősbéka jelzőkkel illetik ezt a gombát, én is belelátom különös külseje miatt.

A vidéken a szárítása a legjellemzőbb, én is szárítani és porrá őrölni szoktam. Szép szárítmányt ad, vékonyabbra szeleteljük fel, és aszalógépben egy éjszaka alatt ropogósra szárad. Papírra kiterítve is aszalhatjuk, tegyük napsütötte és szellős helyre, néha forgassuk át, pár nap alatt kiszáradnak a vékony szeletkék. Porítani lehet kávédarálóval, erősebb turmixgéppel és feldolgozógéppel. Ezek hiányában mozsárral is próbálkozhatunk, igaz, lassabb a folyamat. Készülhet belőle töret, mindenféle méretű darabkákkal és por is. Fűszerként használhatjuk egyszerűbb és semlegesebb ízű gombás ételekhez is, gyakorta fasírtba és tokányokba kerül.

Nehezen vásárolható vagy beszerezhető, becsüljük meg, ha szerencsénk van hozzá. Az alacsonyabb fekvésű régiókban (600 m és alatta) nem jellemző előfordulása, magasabban kell keresni, nagyon ritkán savanyú talajú lombhullató erdőben is előfordul, de tipikusan fenyvesben gyakori. Egy előző cikkben említett sárga gerebenhez hasonlít a tüskés termőrétege. Nem rokon fajok rendszertanilag, hiába a magyar gereben megnevezés mindkettő esetében. Csak a tüskés termőréteg hasonlósága miatt hívjuk őket gerebennek magyarul. Az erdei ökoszisztémában betöltött szerepük kiemelkedő, a fák számára nehezen elérhető ásványi anyagokat oszt meg a szimbiózis révén, így támogatja az erdő egészségét. Sötétebb helyeken is terem, ahol a legtöbb gomba már nem érzi jól magát. Erdei vadak ritkábban fogyasztják erős íze miatt, inkább csak kis tételben, és kevés tápanyagforrás esetén eszegetnek belőle rágcsálók és nagyobb emlősök.

Koreában teaként (neungi-cha) jellemző a fogyasztása, egészségmegőrző szándékkal. Összetéveszthető más hasonló fajokkal, a nem ehető korpás gereben (Sarcodon scabrosus) pikkelyei kicsik, a tönk aljánál kékeszöldes árnyalattal. Jól felismerhető emiatt, íze is nagyon keserű, és inkább a lombhullató, savanyú talajú erdőket kedveli.

Hasonló még a szintén nem ehető, sötétpikkelyű gereben (Sarcodon squamosus), kéttűs fenyők (erdeifenyő, feketefenyő) alatt gyakori, és kalapja világosbarna alapon nagyon sötéten pikkelyezett. Az élőhelyi különbség fontos határozóbélyeg ebben az esetben, nem a lucosokat kedveli.

A nyálkásgombák

Kocsonyás vagy tapadós bevonatuk miatt nem étvágygerjesztő gombák, pedig ehetőek, és izgalmas aromákat rejtenek. Bemutatásra kerül a barna nyálkásgomba (Gomphidius glutinosus), a rózsaszínű nyálkásgomba (Gomphidius roseus), a vöröses nyálkásgomba (Chroogomphus rutilus) és a szálaskalapú nyálkásgomba (Chroogomphus helveticus). Két külön nemzetségről van szó, de magyarul nyálkásgombának hívjuk őket. Kalapjuk kúpos, és a tönkjük hosszú, fenyveseket kedvelő gombák.

Lucosokban terem, nyálkássága miatt mindenféle erdei kosz ráragad, a kosárban is érdemes külön szedni. A rózsaszínű nyálkásgomba kalapja vérvörös, meggyszínű, és sérülésre feketén foltosodik. Nedvesen tapadós a felülete, de nem annyira nyálkás. A tönk alja olykor rózsaszínes lehet, kimondottan erdeifenyők alatt fordul elő. Illata kellemes és gyümölcsös.

Szépen le lehet húzni egyenként ezt róluk, ha nem nyálkás a faj, akkor nincs vele dolog. Ízre nem megszokott gombaízűek, kissé savanykásak és édesek is egyszerre, számomra céklára emlékeztetnek a leginkább. A hőkezelésre liluló fajok gasztronómiai szempontból még izgalmasabbak is, ritka, hogy egy gomba ilyen árnyalatú legyen hőkezelt formában. Grillezni is lehet a nagyobb példányokat hosszan vágva, de egyszerűen lepirítva, rizottóhoz adva, és gombafeltétként pizzához, laskához is ideális. Amilyen ételhez kellemes céklás aromát el tudunk képzelni, oda passzolni is fog. Érdemes gyűjteni őket, főleg ínyencek figyelmébe ajánlom!

Összetéveszthetőek egymás között, és a nem ehető nyálkástönkű pókhálósgombára (Cortinarius trivialis) is hasonlítanak kissé. Lombhullató erdőkben terem, így az élőhelyi megkülönböztetés nagyon fontos. A tönkje kígyóbőrszerűen díszített, és nagyon gyakran látszik a lemezeknél a pókhálós bevonat, amiről a nemzetség a nevét kapta. A ragacsos és tapadós kalap sok embert elriaszt a fogyasztástól a nyálkásgombák esetében, de méltánytalanul írják sok helyen értéktelen gombának a véleményem szerint. Úgy gondolom, hogy egyszer legalább érdemes megkóstolni, és saját véleményt alkotni róla.