
Nosztalgiára szólító bögre a Ceauşescu házaspárról. Az idő olykor megszépíti a múltat
Fotó: Boda L. Gergely
Bár eltelt már bő huszonhét év azóta, hogy a hajdani román kondukátort, Nicolae Ceauşescut és feleségét egy minden jogszerűséget nélkülöző per után meggyilkolták, időről időre előkerülnek olyan történetek, amelyek a diktátor házaspárról szólnak.
2017. május 10., 15:092017. május 10., 15:09
A napokban látott napvilágot az a történet, amelyet az Agerpres hírügynökség riportere, Dorina Matiş írt meg Ceauşescu görgényvölgyi fővadászáról. A ma már 85. évét taposó, Görgényszentimrén élő Miron Mândru 43 éven keresztül volt vadászati technikus, és 30 éven keresztül szervezte Ceauşescu vadászatait a Görgényi-havasokban. A 40 ezer hektáros terület amolyan magán vadasparkja volt a diktátornak és a központi bizottsági „kollégáinak”. Mândru volt az, aki 1989 szeptemberében az utolsó szarvasvadászatára elkísérte az elnököt. „Egy-egy vadászaton lelőttek számtalan szarvast, 10-15 medvét, húsznál több vaddisznót” – mesélte az egykori fővadász.
Ceauşescu helikopterrel jött, előzőleg a vadászok és erdészek megtisztították a vadászösvényeket, magasleseket, csalit helyeztek ki, hogy odaszokjanak a medvék, vaddisznók. A legnagyobb medvét a mostani pisztrángos melletti vadászházból lőtte, 20-30 méteres távolságról, a vadászházikó ablakából. Tíz-tizenöt medvét szoktattak oda előzőleg. A radnóti kombinált-takarmány gyárból hoztak különleges tápot, amivel odacsalogatták a tányértalpasokat. Csak le kellett lőni a biztonságos házikóból. Nem volt fair-play, a medvének még esélyt sem adtak. A legnagyobb szarvasokat a Laposnya-patak mentén és a Szárazvölgyben lőtte. Ilyen alkalmakkor félszáz hajtó, erdész ügyelt arra, hogy az esetleg csak megsebesített állat kárt ne tegyen az ország első emberében.
Mândru elmesélte, hogy egyszer ő maga sebesült meg, amikor a diktátor megsebesített egy medvét, de csak a gyomrát találta el, az állat a hajtókra támadt, őrá ugrott elsőnek, felszakította a hátát. Helikopterrel szállították a vásárhelyi kórházba. Az volt a szerencséje, hogy a sérülés nem érintett főeret. Volt olyan is gyakran – mesélte még a vadász –, hogy szarvasbőgéskor csak az elnök, egy tiszt és ő indultak el hajnalban vagy este, ilyenkor Ceuşescu kilőtt két-három bikát.
Hírhedtek voltak fair playt teljesen nélkülöző vadászatok
Fotó: MTI
Az egykori vadászmester elmondta, hogy egy-egy vadászat után a Görgényüvegcsűr felé vezető úton, a kásvai vadásztanyán ünnepelték meg a „sikeres vadászatot”. Vadhúsból készült ételekkel, tábortűz mellett. No persze a hajtók, a pórnép külön, a vadászok szintén külön. Után a nagy vigasság a laposnyai kastélyban volt. A laposnyai vadászkastélyba senki nem mehetett be, látogatni sem, amikor pedig a kondukátor ott volt, még megközelíteni sem lehetett.
Valamikor a hetvenes évek derekán az egyetemről sajtógyakorlatra vittek Olteniţára. A hajóépítő telep meg a Duna-parti kisváros hőseposzát kellett volna megjeleníteni egy iskolalapban. A helyzet úgy hozta, hogy összebarátkoztam a városi könyvtár fiatal igazgatójával. Hozzá jártam be, mert az egész városban csak nála lehetett presszókávét inni. Egyik nap azt mondja – nem akarnád megnézni a Ceauşescu (csak így, minden elvtársozás nélkül) hajóját? Naná, hogy akartam. Az ablakból odafüttyentett egy taxit, belevágtuk magunkat – közben én értesítettem az aradi Darázs Jóska évfolyamtársamat, hogy jöjjön, ha csudát akar látni – s kirobogtunk az öt kilométernyire levő hajóépítő telepre.
Az elnöki jachtot átkeresztelték Szeretre (Siret)
Egy dokkban ott horgonyzott a Mihai Viteazul nevű jacht. Ezzel szokott az elnöki család a Dunán és a Deltában hajókázni. Most épp I. Julianna holland királynő látogatását várták, azért volt ott a jacht, hogy az ellenőrzését elvégezzék rajta – ezt csak később tudtam meg.
A főkönyvtáros felkiáltott a hajóra a kapitány után, az kijött a hídra, az én barátom meg: vannak itt valami fiatal újságírók, megnéznék a hajóját, ha lehetne... A kapitány intett, hogy menjünk fel. Mentünk. A középkorú, jó kedélyű tiszt kezet rázott, aztán azt mondta – akkor végigviszem az egész hajón magukat. És vitt.
A bútorzat, a székek, a hatalmas asztal csodálatos, remekbe faragott garnitúra volt. A tanácskozó terem hasonló az előbbihez, színbeli meg azzal a különbséggel, hogy itt nem volt nagy asztal. De ugyanúgy lehetett függönyt húzni. Benéztünk néhány kajütbe, legénységibe meg kísérő személyzetibe is. Két ágy, emeletes, s minden szobában fürdő. És mindenütt szinte tenyérnyi vastag szőnyeg. Értelemszerűen keleti.
Egy másik elnöki jacht „fogadóterme”. Ugyanilyen volt a Mihai Viteazulon is
A vezérállásban a kapitány megmutogatta a műszereket. Olyan radarrendszere volt, amelynek segítségével tejfelvastagságú ködben is biztonságosan lehet navigálni – mondta. A felső fedélzeten nyitott nyugágyak, kis asztalok, szinte várták a vendégeket.
Már egy közeli királynői béke és nyugalom hangulata lakta be a helyet. Innen a kapitány lemutatott egy alsóbb fedélzetre, ahol néhány nem túl szép, ám annál ellenszenvesebb hölgyemény tüsténkedett.
– mondta a kapitány és somolygott. Értettük. Ha nem lettek volna ott a kék szemű, kombiné és bőrük alatt is virtuális egyenruhát viselő némberek, láthattuk volna, hol és hogyan alszik egy diktátor házaspár. Így...
A parancsnok betessékelt egy négyszer-három lépésnyi irodácskába. Az övébe. Egy miniatür kanapé, íróasztal és szék fért el benne. No meg egy hajóskapitány. Most kényszerből mi hárman is. Volt ott még egy kis ajtó – feltételezem, a hálófülkéje lehetett –, amin a kapitány bement, aztán kisvártatva csak úgy, tálca nélkül, a kezében egyensúlyozva három, decisnél kisebb pohárral tért vissza.
Elnézést kért a tálcátalanságért, s nyújtotta a poharakat. Ő nem ivott. Valami mennyei íz, aroma, illat, a mediterrán partok fuvallata – akkor még nem tapasztaltam meg személyesen, csak elképzeltem, hogy ilyen lehet –, avitt korok angyali sóhaja, megfejtetlen titkok igézete áradt a poharakból.
A diktátor családja körében
Késleltettem az élvezetet, csak cseppenként, molekulánként kóstolgattam, de így is elfogyott egyszer. S akkor rákérdeztem a kapitányra – nem sérteném meg, de hogy ne haljak meg bután, megmondaná, mit ittam? Titokzatosan mosolygott, majd: „Tegnap a városi milícia parancsnoka járt itt, őt is megkínáltam.
Azóta is töprenkedem, mit ihattam én a Ceauşescu asztaláról? Valami francia konyak lehetett – vélem. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy egy másik koronás fő fogadása után, az asztalon maradt üvegekből spájzolt be a parancsnok. De becsületére váljék – engem is megkínált belőle, még ha nem is mondta meg, hogy mit iszom.
A hawaii csirkemell egy igazi klasszikus: egyszerre sós a sonkától és a sajttól, és kellemesen édes az ananásztól. Ráadásul szupergyorsan elkészül, így tökéletes választás egy rohanós hétköznapra vagy egy lusta vasárnapi ebédre is.
Képzőművészeti gasztrosorozatunkban ezúttal olyan alkotásokat választottunk, melyek sokak számára ismerősek lehetnek – különösen azoknak, akik érték a ’70-es, ’80-as éveket.
Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon indult a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján – a tragédia lenyomatai ma is ott élnek a lelkekben és a művészetben.
Április 23–29. között a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozat pezsdíti fel a várost: előadások, workshopok, közösségi tánc és meglepetések várják az érdeklődőket, lelkes szervezők összefogásával.
A tavaszi csapadék áldása még mindig tart, kucsmagombák után kutatunk továbbra is – a hegyes kucsmagombák ritkább találatnak számítanak. Gombás ételekhez jól társítható ehető vadnövény a vadkomló, zsenge hajtásai begyűjtésének most van az ideje.
Gyermekek személyes hitélményei, díjnyertes színdarab és egy megrendítő dokumentumfilm találkozik A hit arcai című rendezvényen, amely pénteken egész napos kulturális és lelki programot kínál Csíkszentsimonban.
Egyszerű, laktató, és szinte bármilyen sült hús vagy pörkölt mellé tökéletesen illik a hagymás tört burgonya.
Elhatároztam,
hogy százéves koromban
kiadatok egy verseskönyvet,
száz válogatott versemmel...
A hónapos retek a tavasz egyik első, roppanós jelképe: nemcsak friss ízt visz az étrendbe, hanem élénkíti az emésztést, és a legegyszerűbb fogásoktól a kreatív konyhai megoldásokig sokféleképpen felhasználható.
Egy késő középkori nyúzókést választottak az áprilisi hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeumban. A kés 2025-ben, az újrakezdett Csíkszentmihályi – Cibrefalvi régészeti kutatások során került felszínre.
szóljon hozzá!