
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
A Csoma Szobája Alapítvány önkéntes programjának köszönhetően jutott el a Himaláján található Zangla faluba a szentegyházi Benedek Szabolcs és a csíkszeredai Burista Emese. Az önkéntes munka célja a 240 évvel ezelőtt született Kőrösi Csoma Sándor egykori lakóhelyének restaurálása volt. A két fiatal amellett, hogy megismerkedett a helyi kultúrával, megmászta a Himalája egy kevésbé ismert hegycsúcsát is.
2024. december 03., 17:112024. december 03., 17:11
2024. december 03., 17:132024. december 03., 17:13
– Idén nyáron ti is részt vettetek a magyarországi Csoma Szobája Alapítvány önkéntes programjában. Mi indokolta a döntéseteket, miért csatlakoztatok a programhoz?
Szabolcs: Hallottunk már ismerősöktől egy projektről valahol a Himalájában, de nem tudtunk róla konkrétumokat. Sokkal később véletlenszerűen dobta elénk a közösségi média. Az embereknek való segítségnyújtás és az önkénteskedés közel áll hozzánk (évek óta önkéntesek egy helyi hegyimentő csapatban – szerk. megj.). Rendkívül izgalmasnak találtuk a projektet, a leírás alapján szinte mindenre szükség volt, amihez értettünk.
Rengeteg különleges kvalitást vártak el, amelyek többségével rendelkeztünk, például: magashegyi tapasztalat, extrém környezetben szerzett gyakorlat, fejlődő országokban végzett tervezési tapasztalat, a saját kultúránktól eltérő környezetben való időtöltés, önkéntes múlt, csapatmunkában szerzett tapasztalat, angol nyelvtudás, elsősegélynyújtási ismeretek, sziklamászó tapasztalat, ipari alpinista tapasztalat, valamint túravezetői gyakorlat. Nem a hegymászás volt az utazásunk fő célja, hanem az önkéntes projekt. De amatőr hegymászóként igyekeztünk úgy beosztani az időnket, hogy a munka mellett mászásra is jusson lehetőség, hiszen nem minden nap jut el az ember a Himalájába.
Emese: Amikor először olvastam a felhívást, annyira felszaladt bennem az adrenalin, és olyan mélyen megérintett, hogy a könnyeim is potyogtak. Az az érzés járt át, hogy: „Pont ránk van szükségük!”. Építészként rendkívül izgalmas volt számomra, hogy egy nem konvencionális környezetben zajló projekten dolgozhattam.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
– Kőrösi Csoma Sándor 240 éve született. A nyelvtudós a tibetológia megalapítója, ő dolgozott a tibeti-angol szótár elkészítésén is. Mennyire voltatok tisztában az ő életével az induláskor, illetve hogyan alakult át ez a megismerési folyamat az út végére?
Emese: Kőrösi Csoma Sándor életét az utazás előtt nem kutattuk túl mélyen, így inkább csak általános műveltségi szinten ismertük. Tudtuk, hogy hol született, és nagy vonalakban mi volt a munkássága. Azon kívül, hogy meglátogattuk a szobát, ahol élt és dolgozott, és próbáltuk átérezni annak szellemiségét, nem igazán tudtunk meg többet róla. Az önkéntesség alatt egy-két információt szereztünk, de nem sokat, hiszen alapvetően nem róla szólt a munka, hanem az épületről. Sajnos úgy éreztük, hogy az életéről vagy a munkásságáról senki nem beszélt többet, nem mutatta be vagy adott át információt az alapítvány részéről.
Az is adott egy kis motivációt, hogy Kőrösi Csoma Sándor indiai útja során több olyan helyet is meglátogatott, amit mi is felkerestünk, így az utólag megszerzett információkat helyhez tudtuk kötni.
– A helyiek nem ápolják Kőrösi emlékét?
Emese: Rengetegszer meséltük el dióhéjban Kőrösi Csoma Sándor történetét, amennyire mi ismertük, mivel a falubeliek közül, akikkel kapcsolatba kerültünk, pár kivétellel nem igazán ismerték őt. A királyi család leszármazottjai és azok, akik kapcsolatban állnak az alapítvánnyal, ismerik a történetét, de a többiek csupán annyit tudnak, hogy a magyarok minden évben visszajönnek dolgozni a palotán. Azonban, hogy miért, az számukra nem teljesen világos.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
Mi próbáltuk egy kicsit ipari alpin technikára tanítani őket, ami olyan nagy sikert aratott, hogy a végén a helyiek kezdeményezték, hogy legyen még ilyen program.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
A végén már a család feje, Szabolcsra bízta a házat, hogy ő adja ki a turistáknak, mert nekik el kellett menniük valahova. Teljesen megbíztak bennünk, pedig alig értettük egymás nyelvét.
– „Utunk gyönyörű helyeken, hatalmas hegyek között, mély és vad szurdokokon át, veszélyes, egysávos, szűk utakon, hajtűkanyarokkal tarkított szerpentineken, hajmeresztő hágókon vezetett” – írtátok az odavezető út egyik pillanatáról. Kicsit olyan ez, mintha meseországban járnátok, de rögtön utána olvasunk a forgalomról, alkudozásokról, magas árakról és az oxigénhiányról is. Hogyan tud két fiatal székely eligazodni egy ilyen távoli, idegen helyen?
Szabolcs: Nagyon sokat segített, hogy Mesi előre megtervezte az utunk nagy részét. Szállásokat foglalt olyan helyeken, amelyek a Google Street View-n is láthatóak voltak, én pedig még indulás előtt buszjegyeket vásároltam, és napokra lebontottam a teendőket: mikor és hova kell tovább utaznunk. Volt néhány alapvető információnk arról, hogy milyen lesz India, de a valóság sokkal hajmeresztőbb volt. Nagyon sokszor kellett rögtönöznünk bizonyos helyzetekben, de többnyire jó döntéseket hoztunk, hiszen szerencsésen hazaértünk.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
Később láttuk, hogy valójában sok termék indiai gyárakban, nagy tételben gyártott egyszerű bizsu, amit nagyobb üzletekben is lehet kapni. Voltak pillanatok, amikor két elveszett székelynek éreztük magunkat a nagyvilágban, akik teljesen egymásra vannak utalva, de tartottuk egymásban a lelket, és igyekeztünk a „jobbik eszünket” elővenni. Próbáltunk a lehető legtöbb eshetőségről tájékozódni, és mindent megtettünk azért, hogy vigyázzunk magunkra és egymásra.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
A nyári szezon rövid, és amikor a hó és a jég elolvad, és az utak járhatóak, egyszerűen nincs idejük kirándulásokra. A Malakartse sztúpa például egy veszélyes útvonalon elérhető, távol eső, körülbelül ezeréves építmény. Ismerik és csodálják, de már kívül esik a „hatókörükön”.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
Az egész Zanszkár-völgyben mindössze egyetlen embert találtunk, aki szokott hegyet mászni és vezet is túrákat a hegyekbe. A Stongde Kangriról viszont ő is csak annyit mondott, hogy a déli oldalról fel lehet menni, de csakis magashegyi felszereléssel.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
A herceg mesélte, hogy amikor a kürtőt, amelyben lakik, felújították, ideiglenesen egy tükörbe költöztették. Mi gyakran dolgoztunk a palota tetején, és én szerettem vele „diskurálni”. A másik, amit különlegesnek találtam a kultúrájukban, a régi házasságkötési szokások voltak. Régebben a nősülni vágyó ifjú szülei árpasört (changot) főztek, és azzal látogattak el a hajadon lány szüleihez. Ha a fiú szülei megkínálták changgal a lány szüleit, és azok ittak belőle, akkor a házasság gyakorlatilag megköttetett. Ekkor a fiú és a lány még nem is találkozott egymással. Ezután a lány a fiú szüleihez költözött.
Fotó: Burista Emese és Benedek Szabolcs magánarchívuma
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
szóljon hozzá!