Japán: odaadó figyelem és fegyelem

Néhány napnyi tokiói tömegközlekedés után arra is rájöttem, hogy ez a sorban állás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ekkora tömegben el tudjon indulni a vonat, az autóbusz. A vonat és a metró peronján jelzik, hol nyílnak majd az érkező szerelvény ajtói, az emberek pedig érkezési sorrendben felsorakoznak. Nincs lökdösődés, torlódás. Egyébként igen, igaz a legenda, a japán vonatok nem késnek. Az emberek a vonatokon is fegyelmezettek, mindenki a saját dolgával törődik, ami általában egy érintőképernyős telefon. A legtöbben ezen játszanak, zenét hallgatnak vagy könyvet, képregényt olvasnak. Telefonon nem beszélnek, vagy ha mégis, akkor csak suttogva, nem illik egymást a beszélgetéseinkkel zavarni – erre felirat is figyelmeztet a vonaton.

Tömegből tömegbe

Az ország fővárosában és legnagyobb városában, Tokióban töltöttük a legtöbb időt Japánban, és az első napokban ijesztő volt számomra az, hogy mindenhol tömeg van. Tokió önmagában is hatalmas,

Szédítő volt a régi, hagyományos Tokió egyik ritka, megmaradt utcácskájából, a kisboltok, nevetgélő, bevásárló nénikék és vendéghívogató gipszmacskák környezetéből egy pályaudvarra betoppanva látni a hatalmas tömeget, melynek minden tagja jól meghatározott célja felé rohan, hosszú sorokban és több irányba. Tömeg van a vonatokon is, főként csúcsidőben, és ilyenkor megjelennek az internetes videómegosztókról közismert fehér kesztyűs forgalomirányítók is. A csúcsforgalom óráiban

A tömeget illetően érdekes volt megtapasztalni, hogy a sorban állás, az egymásra figyelés és a szervezettség eredményeként sehol sem kellett sokáig várakozni.

Tokió éjjel-nappal működő város, a zsúfoltság este talán még szembetűnőbb. A rengeteg üzlet, vendéglő mind igyekszik láttatni magát, a fényreklámok sokasága az utcai kivilágítással együtt szinte nappali fényárt eredményez.

A csend szigetei

Egy ilyen városban is vannak csendes zugok. Találtunk ilyet például egy felhőkarcolókkal körbevett hatalmas parkban, egy folyóparti sétányon, egy eldugott belvárosi kertben, történelmi emlékparkban.

A japán kerteket akkor is a csend szigetének éreztem, ha éppen egy egész óvoda zsibongott körülöttünk. Gondos elrendezésükkel, nyírt és alakított bokraikkal, fáikkal, a tavacskákkal és a bennük élő díszpontyokkal, a teaházakkal és sejtelmesen kanyargó sétányaikkal ezek a kertek mintha mind az elcsendesülést, meditációt szolgálnák. A parkokat sokan használják is, az óvodás csoportok mellett láttunk a zöld füvön kisgyermekeiknek Halloween-ünnepséget tartó kismamákat, napfürdőző időseket és ebédszünetében egy rövid alvásra kiruccant öltönyös férfit is.

Különböző templomok, ugyanazon hívek

Japánban előfordulhat, hogy a sintoista vagy a buddhista egyházak hívei egyszer egyikük, másszor másikuk templomában találkoznak – mesélték ott élő barátaink. Az emberek egyes fontos szertartásokat az egyik, másokat a másik templomban végeztetnek el, például sintoista templomba viszik bemutatni a kisgyermekeket, de a buddhista templom segítségével temetik el halottaikat.

Bár a második világháborús szőnyegbombázások nem sokat kíméltek meg Tokióban, lenyűgöző, a hagyományos építkezés jeleit magukon viselő templomokat láttunk, a sintoista Meidzsi-szentélyt alig díszített, mégis imponáló kapujával, Aszakusza buddhista templomát, a Szenszódzsit piros kapuival és gyönyörű, pagodaszerűen kunkorodó sarkú tetőzetével.

A hangulatában a sógunok és szamurájok korát őrző, Tokiótól nem messze található város, Kamakura Kencsódzsi nevezetű buddhista templomában közel nyolcszáz éves faépületeket nézhettük meg, ugyanazon városban pedig a zuhogó esőben is meghatóan szépen magasodott fölénk a Nagy Buddha, az ezerkétszázas években felállított, több mint tizenhárom méter magas szobor.

A modern Tokió

Bár a kertek csöndjét és a templomok világát inkább kedveltük, lenyűgözött a lüktető és villogó modern Tokió is. Önmagában látványosság a felhőkarcolókkal tele városközpont, a tömegközlekedés, a pályaudvarok, bevásárlóközpontok, a szerencsejáték-gépek palotái, az elektronikai cikkeket árusító boltok városrésze.

Tokióban „égig érő fa” is van, így nevezik azt a 634 méteres tornyot, amelynek tetejéről lélegzetelállítóan tárulkozik ki a nagyváros.

Természeti csodák

Kedves vendéglátóink jóvoltából a japán hegyvidék hangulatába is belekóstolhattunk, Hakone városának térségében egy hagyományos, lépcsőzetesen elrendezett medencék sokaságát felsorakoztató termálfürdőben is jártunk.

A környéken található a hegyek által körülölelt, festői szépségű Asi-tó, amely mögött a messzeségben a gyakran szemérmesen felhőbe burkolódzó Fudzsi vulkáni kúpját is felfedeztük. A tavon átkelve az Óvakudani-hegyre mentünk fel libegővel, és egy igazi, működő vulkán kráterének oldalán szálltunk ki. A füstölgő és kénszagú hegyen fekete tojásokat lehet vásárolni és enni, a rendes tyúktojás héja a bugyborékoló és pöfögő melegvizes medencékben megfőzve megfeketedik, az érdekességeket kedvelő turisták nagy örömére.

Élményételek

A japán gasztronómia kirándulásunk egyik meghatározó élményét jelentette, a kifinomult ízek és az ételek sokfélesége lenyűgöző volt. Vendéglátónk esténként a japán konyhára jellemző sokféle fogással várt haza, és az olcsó, főként helyiek által felkeresett kisvendéglőkben is sok finomságot ettünk.

A különböző halak, tengeri herkentyűk mellett a csirke és disznóhús is megtalálható a japán konyha fogásaiban, a szigetországban előállított, márványosan zsíros kobei marhahús pedig világszerte kedvelt ínyencfalat.

Mosolyok emlékbe

Zavarba ejtő volt kezdetben a Japánban tapasztalt udvariasság, az, hogy az üzletben meghajlik az eladó, nemcsak amikor átadja neked a gondosan becsomagolt árut, hanem akkor is, amikor

Volt, aki a pályaudvaron kérdezte meg tőlünk, hogy segíthet-e eligazodni, és volt, aki