Mégis lesznek Alfalvi Napok

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Annak ellenére, hogy néhány nappal ezelőtt úgy döntöttek, idén nem szerveznek falunapokat, szerdán bejelentették, nem szakítják meg a hagyományt, május utolsó hétvégéjén megtartják a nagyszabású rendezvényt.

Pethő Melánia

2010. május 05., 18:032010. május 05., 18:03

2010. május 05., 18:152010. május 05., 18:15

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A tízedik Alfalvi Napok elmaradásának hírére, a rendezvényt támogatni szándékozó vállalkozói csapat úgy döntött, hogyha az önkormányzat és a szervező egyesület elveti az idei falunapok gondolatát, más programmal ugyan, de az előre leszögezett hétvégén nagyszabású rendezvényt kínálnak a lakosságnak. György István polgármester elmondta, többször egyeztetett a falunapokat támogató tíz helyi vállalkozóval, akik végül is megfordították véleményét. A tanácstestület támogatását és a szervező egyesület beleegyezését is elnyerve, ennek tükrében a polgármester kijelentette: „Idén is lesznek Alfalvi Napok”. Hozzátette, ha mindenképp történik valami, az legyen minőségi és tartalmas. Így érvényt nyer a szervező csapat több mint féléves munkája; nem maradnak el a szórakoztató, tömegeket megmozgató koncertek, de a kulturális és más, kísérőrendezvények is mind programon maradnak.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A rendbontás, esetleg tettlegesség lehetősége fennállhat a falunapok idején, de nagymértékben a szervezésen múlik, hogy erre ne kerülhessen sor – véli György István. Elmondta, minden tőlük telhetőt megtesznek a közbiztonság érdekében. Azt is hozzáfűzte, Alfaluban a közhangulat kezd normalizálódni, a legtöbben bánják a „bizonyos pénteki eseményeket.”

A rendezvény megszervezésére a helyi költségvetésből 75 000 lejt különítettek el – mondta el György István polgármester, hozzáfűzve, hogy a helyi vállalkozókkal történt egyeztetések után, támogatásképpen további 20–25 000 lejre számíthatnak.

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés