Kevesen tették le a tejkvóta-nyilatkozatot

A hatályos jogszabályok értelmében minden, szabadeladási kvótával rendelkező tejtermelő gazda köteles a kvótaév végén benyújtani éves nyilatkozatát a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA). A határidő előtt pár nappal a gazdák mintegy fele tett eleget kötelezettségének. Szintén végéhez közeledik a 2011-es területalapú támogatásokra vonatkozó kérések leadásának idei szessziója.

Rédai Botond

2011. május 12., 17:402011. május 12., 17:40

2011. május 12., 19:322011. május 12., 19:32

Noha május 16. az utolsó nap a tejkvóta-nyilatkozatok letételére, a 7581 nyilatkozatköteles gazda közül mindössze 3800 tette le az erre vonatkozó űrlapot az APIA-hoz – tudtuk meg Lázár Istvántól, az intézmény sajtóval való kapcsolattartásért felelős tanácsosától. Az érintetteknek tudniuk kell, hogy aki elmulasztja, vagy késve teszi le a dokumentumot, az ellen büntetőkamatot alkalmaznak. Ennek mértéke megegyezik a szabadeladásra szánt kvóta túllépése esetén befizetendő illeték 0,01%-ával, minden naptári nap késedelem esetén. A büntetési összeg azonban nem lehet kisebb mint 100 euró, illetve nagyobb mint 1000 euró (100 kg többletként leadott tej után 27,83 euró az Európai Bizottságnak befizetendő illeték). Akik egyáltalán nem nyújtják be éves nyilatkozataikat, azokat az említettek mellett tejkvótájuk visszavonásával is büntetik, amelyet így visszautalnak az országos kvótatartalékba.

A gazdáknak az előzőleg postai úton eljuttatott éves nyilatkozatmodellt lehetőségük van postán visszaküldeni az APIA-hoz, illetve személyesen is leadhatják még az APIA Hargita megyei központjának tejkvótairodájában, munkanapokon 08.30–15.00 óra között. További információkkal a 0266 310 148-as (208-as belső) telefonszámon szolgálnak.

Ugyancsak május 16. a SAPS 2011-es területalapú támogatásra vonatkozó kérések leadásának határideje. Országos szinten május 10-ig 902 000 kérelmet iktattak, ennek 98,5%-át az IPA online segítségével töltötték ki. Hargita megyében 22 898 kérést nyújtottak be eddig, 115 087 ha területre. A gazdáknak, hogy részesüljenek a támogatásban, az APIA-központokban kell leadniuk egyetlen kérvényt március 1. és május 16. között. Akik május 17. után teszik meg ezt, azoknak minden nap késésért egyszázalékos büntetőkamatot számolnak fel. A 2011. június 11. után letett kérvényeket nem veszik figyelembe.

Szintén a SAPS-támogatásokkal kapcsolatos információ, hogy 2010-re az APIA eddig összesen 922 799 639 eurót fizetett ki 1 034 563 gazdának, ez a jogosultak 97%-át jelenti. Megyénkben 29 081 kérelemből 25 731 kérelmet hagytak jóvá kifizetésre, ez a jogosultak 88,5 százalékát jelenti. Azt még tudni kell, hogy a gazdák most a SAPS alaptámogatást (80,36 euró/ha), illetve a szántóföldi kultúrák esetében adandó PNDC1 – Nemzeti kiegészítő támogatás (50,64 euró/ha) kapják meg. A többi támogatást július végéig fizeti ki a bukaresti APIA.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep

Tizennyolcadik alkalommal zajlik ezen a hétvégén a Székelyföldi Lovas Ünnep. A Krigel SK szervezésében érdekes események várták és várják a közönséget a gyergyószentmiklósi lovaspályán. Négy napon át „lóerő”, hagyomány és jókedv a meghatározó.

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep
Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep
2025. augusztus 24., vasárnap

Nagykorúvá vált a Székelyföldi Lovas Ünnep

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson