
Fotó: Kristó Róbert
Noha az idei szűrési kampány még korántsem ért véget, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, jóval kevesebb kevésvérűségben szenvedő lovat kell vágóhídra szállítani. A csökkenő tendenciát látván, a szakemberek azt remélik, jövőre betegségmentes övezetté lehet nyilvánítani Hargita megyét.
2011. április 14., 16:082011. április 14., 16:08
2011. április 14., 16:512011. április 14., 16:51
Kevésvérűség tekintetében végre betegségmentes övezet lehet Hargita megye
„Az előzetes tervek szerint idén megyeszinten 17 500 vérmintát kell megvizsgálnunk, ebből körülbelül 15 ezer érkezett be a laboratóriumba” – fogalmazott érdeklődésünkre dr. Püsök László. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője biztató jelként értékelte, hogy a megvizsgált mintákból mindössze 16 esetben diagnosztizálták a betegséget. A hátralevő, mintegy 2500 mintából egyébként legtöbb tíz fertőzésre számít a szakember. „Ez mindenképpen pozitív jel, hiszen a tavalyihoz képest jóval kevesebb a fertőzések száma” – magyarázta az illetékes.
A szóvívő arra is kitért, a legtöbb fertőzött állatot a megye peremén levő településeken találták, ami azt jelentheti, hogy sok esetben más régiókból érkeznek a beteg állatok. Éppen ezért, állítása szerint, rendkívül fontos a lovakkal történő kereskedelem minél szigorúbb szabályozása. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a cigány lakosság által birtokolt állatok esetében szintén elvégzik a vizsgálatot. Ennek érdekében, akárcsak tavaly, együttműködnek a rendőrséggel. „Ha folytatódik ez a tendencia, jövőre betegségmentes övezet lehet Hargita megye” – pontosított az illetékes. Ez gazdasági szempontból is hasznos lehet, hiszen kevesebb vizsgálatot kell végezni, a kártérítések száma is csökken, az így felszabadult anyagi forrásokat pedig más tevékenységekre lehet átcsoportosítani.
Mint ismeretes, a fertőzött lovak piaci értékét a 2009/1214-es kormányhatározat alapján a prefektusi hivatal által létrehozott négytagú bizottság állapítja meg, a kártalanítást legtöbb kilencven nap után kapják meg az érintettek. „Napirenden vagyunk az ezzel kapcsolatos kifizetésekkel” – fogalmazott dr. Püsök László. A vérvétellel párhuzamosan egyébként a lépfene elleni oltást is megkapják az állatok.
Mi is a fertőző kevésvérűség?
Az egypatások (ló, szamár, öszvér) kevésvérűsége fertőző, többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödéma-képződéssel járó betegség, mely akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet. A betegség a fertőzött vér által terjed, főleg rovarok (legyek, lódarazsak, szúnyogok, kullancsok) terjesztik, megfertőzik az egészséges állományt is. Fertőzés előfordulhat fedeztetés, valamint állatorvosi beavatkozások (pl. tömegoltások) során is, amennyiben nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat. A fertőzött állat élete végéig hordozza a vírust, ezért környezetére állandó veszélyt jelent.
Még nem tudják, lesz-e leépítés
Március végén számoltunk be a kormány azon döntéséről, miszerint 510 állást szüntetnének meg az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság keretében. Az említett állásokból 416 betöltetlen, 94 személyt viszont leépítenek. Dr. Püsök László tájékoztatása szerint az országos hatóság rendeletére várnak, az alapján dől el, szükséges lesz-e alkalmazottat elküldeni a megyei igazgatóságtól. Az utóbbi intézménynél négy be nem töltött állást számoltak fel még év elején.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!