Csak ősszel lesz választás az agrárkamaráknál

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Lecsendesedtek a viharok az agrárkamarák létrehozása körül. Egy, a múlt év végén kihirdetett törvény ugyan július hetedikét adja meg a struktúrák létrehozásának határidejeként, ám ezen a téren egyelőre semmi nem történt. Sőt, mint azt Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, az őszi hónapok előtt semmi érdemlegesre nem kell számítani.

Rédai Botond

2011. július 21., 17:342011. július 21., 17:34

2011. július 21., 19:002011. július 21., 19:00

Valójában kiért lesznek az agrárkamarák? A válaszra még várni kell

Arról már korábban beszámoltunk, a rendszer kialakításával kapcsolatban komoly viták zajlottak. Egyesek úgy látták, nem a gazdák, termelők önszerveződése, hanem felülről létrehozott hivatalnoki gépezet lesz a mezőgazdasági kamara. Így az képtelen lesz ellátni például érdekvédelmi feladatát. Mások szerint viszont ez a rendszer éppen jó lesz arra, hogy a kormány által alkalmazott megszorítások miatt tönkrement falugazdász hálózatot helyettesítse. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy sürgősségi kormányrendelet készül a jogszabály módosítására, azonban ez még csak projektszinten van. Ezzel együtt, értelemszerűen alkalmazási norma sem jelenhetett meg, így egyelőre nincs újabb fejlemény az ügyben.

Az elképzelések szerint egyébként a kamaráknak lesz zonális, megyei és regionális, illetve országos szervezetük. Ezeken belül választják meg a vezetőséget, ugyanakkor személyzetet is alkalmaznak. A zonális szinteken létrejövő kamarák legkevesebb 1000–1200 gazdát foglalhatnak magukba. Tehát ezek választják meg a kilenctagú vezetőséget, szavazásra jogosultak azok, akik szerepelnek az APIA támogatási listáján illetve az egyéni erdőtulajdonnal rendelkezők. Ezen személyek névsorát tartalmazó listákat július 25-én függesztik ki a községekben.

A tervek szerint a csíki kamarák Szentmárton, Csíkszentimre, Madéfalva, Karcfalva, Szenttamás, Szépvíz községekben létesülnének, illetve a Gyimesekben. Minden ilyen zonális kamarának egy küldöttje lehet a megyei szervezetben, melynek elméletileg 19 tagja lesz. És ha ez még nem volt elég bonyolult, a legalsóbb szintű kamarák agrár és erdészeti szakembereket alkalmazhatnak, az ajánlott legkisebb létszám három. Feladatuk a gazdákkal való közvetlen kapcsolattartás lesz. A megyei kamaránál a megválasztott elnök lesz alkalmazott, illetve egy jogász és közgazdász.

Az agrárkamarák létrehozását az állam finanszírozza, ám legtöbb két éven belül ezek a szervezetek önellátóak kellene legyenek. Azaz a gazdák hozzájárulásaiból, pályázatokból és egyéb forrásokból kellene biztosítani a működést. Mindez azonban még változhat, attól függően milyen módosításokat eszközölnek a szakminisztériumban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton