
Két, egymás mellé illeszkedő, öt-öt napos rendezvény keretében folytatódik a falugondnokok képzése. Március 22–27., valamint április 12–17. között Homoródkarácsonyfalván szervezi meg tavaszi képzéssorozatát a Romániai Falugondnokságok Szövetsége (ROFALSZ) együttműködésben a Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetséggel.
2010. március 04., 19:042010. március 04., 19:04
2010. április 08., 20:572010. április 08., 20:57
Balázs Sándor a Székelyhon.ro-nak elmondta: az idei, rendszerbe foglalt, tematikus képzés folyamatában a magyarországi és erdélyi tapasztalatokat egy-egy azonos témacsoportban hallgatják meg a falugondnokok, így a „képzők képzése” is megvalósul. A Magyarországról érkező előadó-oktatók mellett, akik az első héten tantárgycsoportonként egy-egy előadást tartanak, részt vesznek, hospitálnak az erdélyi előadók. A képzés áprilisi napjain az erdélyi előadókat meghallgatják a magyarországi oktatók is. Társadalom- és közösségismeret, a falugondnoki tevékenység alapismeretei mellett jogi, illetve gépjármű üzemeltetési alapismereteket is elsajátítanak a résztvevők. A segítségnyújtás hatékonyságához egészségügyi, illetve önismereti foglalkozások is kiteljesítik a falugondnok képzést.
Ugyanakkor egynapos erdélyi szakmai gyakorlatot is biztosítanak a szervezők. Ennek folytatásaként kétnapos tapasztalatcserére Borsod megyében fogadják a romániai falugondnokokat.
A képzésen részt vevő falugondnokokat és vendégelőadókat homoródkarácsonyfalvi és oklándi panziókban szállásolják el. Az érdeklődők március 8. után hívhatják Balázs Sándor szentgerlicei unitárius lelkészt a 0740–406732-es telefonszámon.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!