Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
Súlyosan megsérült egy négyéves gyermek Bákó megyében, miután az édesanyja mellől az úttestre szaladt, ahol egy autó – amelynek a sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést – elütötte.
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
Felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy 32 éves, Brassó megyei férfi, akit a rendőrök Gyergyóholló térségében állítottak meg. Az ellenőrzés során kiderült, hogy nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Ittas járművezetés miatt indult eljárás egy 44 éves, Gyergyóújfaluból származó férfi ellen, akit hétfőn reggel állítottak meg a rendőrök Gyergyószentmiklóson.
Újabb részletek láttak napvilágot hétfő késő délután a Dicsőszentmártonból eltűnt és a várostól négy kilométerre, egy elszigetelt területen megtalált kislányok ügyében.
Egy erdész talált rá hétfő délután arra a két kislányra, akik vasárnap tűntek el dicsőszentmártoni otthonukból.
A közösségi médiában elterjedt információk szerint egy ember autóval vitte el a két, 4 és 5 éves kiskorút Dicsőszentmártonból, a hatóságok szerint azonban egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy emberrablás történt volna.
Két közlekedési bűncselekmény miatt indítottak eljárást a rendőrök vasárnap Hargita megyében: egy férfit ittas vezetésen, egy fiatalt pedig jogosítvány nélküli autózáson értek.

Egy jubileumi esemény felvételein keresztül idézi fel a csíki jégkorong hőskorát a Székely Sport.
Egy 4, illetve egy 5 éves kislány tűnt el vasárnap, akik önként távoztak dicsőszentmártoni otthonukból – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a többi hatósággal közösen indított nagyszabású keresőakciót.
Balánbányán és Csíkszeredában is elkaptak egy-egy ittas sofőrt a hatóságok a péntek este és szombat hajnal közötti időszakban – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Rendszám nélküli motorkerékpárral közlekedett egy férfi Székelyudvarhelyen, egy másik pedig vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz Homoródszentmárton községben – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezték a januárban a Temes megyei Csene községben megölt 15 éves fiú nagyapját, aki a gyanú szerint arcon ütötte a gyilkosság egyik vádlottjának anyját.
Bukarestben és nyolc megyében több mint 30 helyszínen tartanak házkutatásokat a rendőrök és ügyészek; több céget is azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlázással a valós ár tízszeresére növelték bizonyos fertőtlenítőszerek és orvosi maszkok árát.
Jogosítvány nélkül, egy udvarról eltulajdonított autóval kaptak el egy 18 éves fiatalt Gyergyóújfaluban hétfő hajnalban.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.