Emberölési kísérlettel gyanúsítanak egy fogvatartottat, aki a giurgiui börtönben egy rögtönzött, fémből készített késsel megsebesített egy másik rabot.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
A kolozsvári bíróság hétfőn elrendelte egy férfi letartóztatását, aki a múlt héten egy fadarabbal félholtra vert egy futárként dolgozó vendégmunkást.
Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.
Lopott személygépkocsit vezetett a gyanú szerint az a sofőr, akit már Magyarországon el akartak fogni, de nem sikerült azelőtt, hogy átlépte volna a román határt.
A román rendőrség Gânj Emil felkutatására indított akciója során sikerült Németországban elfogni a nemzetközileg körözött Sălăgean Ilie Liviut. A férfi tettestársa volt a mezőméhesi gyilkosnak egy 2011-ben elkövetett emberölésben.
Az autópálya biztonsági sávján (leállósávján) előzött meg több autót egy jármű, valószínűleg abban a tudatban, hogy nincs a közelben rendőrautó. Volt viszont egy rendőrhelikopter...
Árapatakról eltűnt kiskorú miatt kapott Ro-Alert riasztást vasárnap reggel a háromszéki lakosság.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Több mint 66 kilogramm, 3,5 millió euró értékű kokaint csempészett be Romániába két szerb állampolgár egy lakóautóban – számolt be pénteken a Román Rendőrség.
Elfogták szerdán azt az elítéltet, aki kedd este megszökött a Dâmbovița megyei Mărgineni börtönből. A 32 éves férfi egy ház padlásán rejtőzködött Poiana Vărbilău településen – számolt be a Prahova megyei rendőrség.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Közúti baleset történt Kovászna megyében szerdán reggel, a mentés idején felváltva halad az autós forgalom a 10-es országúton, Bodzafordulónál.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Éjfél előtt mindössze öt perccel riasztották a rendőri és mentőegységeket, hogy baleset történ Tulcea megyében. Húszéves sofőr vezette az autót, 19 éves utasa meghalt.
Hét jármű ütközött össze hétfőn reggel a Bukarest–Konstanca közötti A2-es autópályán. A balesetben ketten megsérültek. Az autópálya Konstanca felé vezető sávjait teljesen lezárták, és hétfő délelőttre ígérték a felszabadítást.
Két nap alatt háromszor kellett közbelépni családon belüli erőszak, illetve távoltartási végzés megszegése miatt Háromszéken. A rendőrök minden esetben megtették a szükséges jogi intézkedéseket az áldozatok védelme érdekében.
Egy temesvári nőt keresnek a rendőrök, miután autójával forgalommal szemben hajtott be egy körforgalomba. Az esetet lefilmezték, posztolták egy közösségi oldalra, és ott látta meg a rendőrség, amely a maga részéről eljárást indított.
Öt büncselekmény elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot Magyarországon a 45 éves férfi elllen, akit Európa-szerte köröztek, végül Gelencén kaptak el a hatóságok – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.