Hárman kerültek kórházba a gyalogátkelőnél történt baleset után

Hárman kerültek kórházba a gyalogátkelőnél történt baleset után

Két személygépkocsi ütközött össze csütörtökön délután Segesváron. Jelentős anyagi kár keltezett, három utast kórházba szállítottak.

Nem lépett be az önkormányzat a polgármester elleni perbe

Noha a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen három határozattervezet is foglalkozott azzal, hogy a városi tanács belép a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által Soós Zoltán ellen indított bűnügyi eljárásba, végül egyiket sem szavazták meg.

Nem lépett be az önkormányzat a polgármester elleni perbe
2023. november 23., csütörtök

Lehetőséget teremtettek a találkozásra, az üzleti kapcsolatok megerősítésére

Több mint 250 magyarországi, erdélyi, felvidéki, illetve vajdasági vállalkozó érkezett a St. Georgius Manager Club és a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. által szervezett IV. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciára.

Lehetőséget teremtettek a találkozásra, az üzleti kapcsolatok megerősítésére
2023. november 23., csütörtök

Lakástűz volt Segesváron kora reggel

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Segesváron csütörtökön reggel 6 óra körül – tájékoztatott közleményben a Maros megyei tűzoltóság.

Lakástűz volt Segesváron kora reggel
Lakástűz volt Segesváron kora reggel
2023. november 23., csütörtök

Lakástűz volt Segesváron kora reggel

2023. november 23., csütörtök

A felelőtlen fogyasztó pénzén épül meg a betétdíjas rendszer

Mi legyen a műanyagpalackokkal? Hajítsuk ki továbbra is az erdő szélén vagy a patak partján, ahogy szoktuk? Nehogy, váltsuk inkább vissza! November 30-tól nálunk is lehetőség lesz erre. A rendszer elveiről, részleteiről átfogó anyagot készítettünk.

A felelőtlen fogyasztó pénzén épül meg a betétdíjas rendszer
2023. november 22., szerda

Egzotikus madarakkal bővült a marosvásárhelyi állatkert

Öt rózsás gödény és négy rózsás flamingó érkezett a marosvásárhelyi állatkertbe Budapestről – derül ki a marosvásárhelyi intézmény szerkesztőségünknek is elküldött közleményéből.

Egzotikus madarakkal bővült a marosvásárhelyi állatkert
2023. november 22., szerda

Több csúszásgátló anyagot szórtak ki Hargita megyében, mint a régió négy megyéjében összesen

A brassói regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) 55 hóeltakarító gépet vetett be szerdára virradóan az alárendeltségébe tartozó megyék útjain, útkarbantartó munkásai 75 tonna csúszásgátló anyagot szórtak ki.

Több csúszásgátló anyagot szórtak ki Hargita megyében, mint a régió négy megyéjében összesen
2023. november 21., kedd

Kisbaba is megsérült a balesetben

Öten sérültek meg egy közúti balesetben Mezőpanit közelében kedden délután, közöttük egy kilenc hónapos kisbaba is, akit a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállítottak.

Kisbaba is megsérült a balesetben
Kisbaba is megsérült a balesetben
2023. november 21., kedd

Kisbaba is megsérült a balesetben

2023. november 20., hétfő

Két jármű ütközött, egy utas a roncsok közé szorult

Egy személy a roncsok közé szorult Körtvélyfáján, ahol egy személy- és egy haszongépjármű ütközött hétfőn késő délután – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Két jármű ütközött, egy utas a roncsok közé szorult
2023. november 20., hétfő

Hoppá: az átlagosnál jóval többet fogunk fizetni helyi adókra és illetékekre

Előző évekhez képest sokkal nagyobb mértékben fognak nőni 2024-től a helyi adók és illetékek, hiszen ennek alapja a 2022. évi infláció mértéke, ami 13,8 százalék volt.

Hoppá: az átlagosnál jóval többet fogunk fizetni helyi adókra és illetékekre
2023. november 20., hétfő

Mozdony gyulladt ki a dédai vasútállomáson

Tűz ütött ki egy mozdonyban a dédai vasútállomáson hétfőn délután – tájékoztatott rövid közleményben a Maros megyei tűzoltóság.

Mozdony gyulladt ki a dédai vasútállomáson
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2023. november 19., vasárnap

A Maros megyei Szakács Erika lett a magyarországi The Voice tehetségkutató győztese

A nyárádszentbenedeki Szakács Erika emelhette magasba az RTL-en futó, The Voice című zenei tehetségkutató műsor trófeáját szombat este, miután a döntőben három-három dalt is énekelt a három versenyző.

A Maros megyei Szakács Erika lett a magyarországi The Voice tehetségkutató győztese
2023. november 19., vasárnap

Szent Erzsébet, a világ ködében máig ragyogó hajnalcsillag

Egy régi vágású székely embernek az ideális hitvesről alkotott eszményképe nagyjából úgy néz ki, hogy az folyamatosan lesi férjeura rejtett és kimondott kívánságát. Szent Erzsébet éppen ilyen volt, de nemcsak emiatt került a szentek sorába.

Szent Erzsébet, a világ ködében máig ragyogó hajnalcsillag
2023. november 18., szombat

Többnapos programsorozattal emlékeznek Bolyai Jánosra Marosvásárhelyen

Színes és szerteágazó programokkal hívják fel a figyelmet, és emlékeznek Marosvásárhelyen Bolyai Jánosra, aki 200 éve számolt be édesapjának a nem-euklideszi geometria elméletről.

Többnapos programsorozattal emlékeznek Bolyai Jánosra Marosvásárhelyen
2023. november 18., szombat

Felborult egy gépjármű a Maros megyei Mocsár-erdő közelében

Felborult az úttesten egy gépjármű a 153C jelzésű országúton a szászrégeni Mocsár-erdő kijáratánál szombat délután – tájékoztat a Maros megyei hivatásos tűzoltóság sajtóosztálya.

Felborult egy gépjármű a Maros megyei Mocsár-erdő közelében
2023. november 18., szombat

Raed Arafat tüntette ki a marosvásárhelyi tűzoltókat és rohammentősöket

A vészhelyzetekben való helytállás, az országos és nemzetközi segítségnyújtásban való részvétel és a továbbképzések megszervezésének elismeréseként szombaton kitüntették a Maros megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőséget (ISU).

 

Raed Arafat tüntette ki a marosvásárhelyi tűzoltókat és rohammentősöket
2023. november 18., szombat

Szent Erzsébet-gyűjtés lesz vasárnap a templomokban

A Gyulafehérvári Caritas tizenöt helyen működtet nappali foglalkoztatási központot, ahol a mélyszegénységben élő gyerekeknek délutáni oktatást, foglalkozást szerveznek. Vasárnap az ő támogatásukra gyűjtenek.

Szent Erzsébet-gyűjtés lesz vasárnap a templomokban
2023. november 17., péntek

Megtalálták az eltűnt folyfalvi tinédzsert

A 16 éves lány reggel elindult iskolába Marosvásárhelyre, de nem tért haza. A rendőrség szülei beleegyezésével keresteti. Szombaton megtalálták a lányt, aki nem volt bűncselekmény áldozata.

Megtalálták az eltűnt folyfalvi tinédzsert

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye