A nap fotója: bivalycsordát hajtanak keresztül a vízen

A nap fotója: bivalycsordát hajtanak keresztül a vízen

A nap fotóját szerintünk Újvári Sándor, az MTI-fotósa készítette.

Év elején vegyük számba a legfontosabbakat: a szabadnapokat

2018-ban rendes szabadságuk mellett tizennégy munkaszüneti nap jár az alkalmazottaknak, de egy törvénytervezet szabadnappá nyilvánítaná a nagypénteket is. Az erről szóló határozatot egy 42 honatyából álló, politikailag vegyes csoport nyújtotta be a szenátushoz.

Év elején vegyük számba a legfontosabbakat: a szabadnapokat
2017. december 24., vasárnap

A téli szünidőben ma már erre is kell gondolni: ne hagyjuk szabadon netezni a gyerekeket

Az iskolai szünetek alatt a gyerekek az átlagosnál is több időt töltenek az interneten, a szülők fele szerint a gyerekeket célzó kibertámadások száma folyamatosan nő – derül ki a Kaspersky Lab globális kiberbiztonsági vállalat legfrissebb felméréséből.

A téli szünidőben ma már erre is kell gondolni: ne hagyjuk szabadon netezni a gyerekeket
2017. december 24., vasárnap

Miért eszünk halat, káposztát és bejglit karácsonykor?

A karácsonyi ünnep arról szól, hogy a következő esztendő bőségét elősegítsék az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, akitől azt is megtudtuk, hányfelé szokás vágni az almát karácsonykor.

Miért eszünk halat, káposztát és bejglit karácsonykor?
2017. december 21., csütörtök

Pénz és karácsony, no meg egy kis idegesség

Napok óta egymást tapossák az emberek az élelmiszerüzletekben, de a bevásárlóközpontokban és ajándéküzletekben is, a nagy bevásárlási lázban próbálja mindenki beszerezni az utolsó ajándékokat és az ünnepi menü hozzávalóit.

Pénz és karácsony, no meg egy kis idegesség
Pénz és karácsony, no meg egy kis idegesség
2017. december 21., csütörtök

Pénz és karácsony, no meg egy kis idegesség

2017. december 18., hétfő

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?

Egyre gyakoribb beszédtéma, hogy érdemes-e, szabad-e vágott fát díszíteni karácsonyra, és ha igen, melyik a legjobb, legszebb, legtartósabb, legdivatosabb. Összegyűjtöttük a különböző fenyőfélék tulajdonságait.

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?
Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?
2017. december 18., hétfő

Milyen fenyőből legyen karácsonyfa?

2017. december 05., kedd

Ő lett Miss Románia 2017

A bukaresti Alina Rugină lett Miss Románia 2017 a Bucharest Fashion Week (bukaresti divathét) keretében rendezett szépségversenyen – írja az Agerpres hírügynökség.

Ő lett Miss Románia 2017
Ő lett Miss Románia 2017
2017. december 05., kedd

Ő lett Miss Románia 2017

2017. december 04., hétfő

Mikulásvárás Csíkszeredában

Több rendezvény is lesz a napokban Csíkszeredában, ahol a kicsik és a nagyok is a Mikulás érkezésére készülhetnek.

Mikulásvárás Csíkszeredában
Mikulásvárás Csíkszeredában
2017. december 04., hétfő

Mikulásvárás Csíkszeredában

2017. november 28., kedd

Buli, amivel Székelyföld ott van Európa fesztiváltérképén

Csütörtökig lehet szavazni a VIBE Fesztiválra, hogy bekerüljön a 2017-es év legjobb európai fesztiváljai közé. Marosvásárhely legújabb rendezvénye két jelölést kapott az Európai Fesztiválok Díjára: a legjobb kis fesztivál és a legjobb új fesztivál jelöltjei között lehet szavazni rá.

Buli, amivel Székelyföld ott van Európa fesztiváltérképén
2017. november 21., kedd

Képzeletbeli utazásra hív a Role zenekar

Nincs felemelőbb érzés, mint itthon, hazai közönségnek játszani a saját dalainkat – fogalmazta meg az idén fennállásának harmincadik évét ünneplő csíkszeredai Role zenekar. Jubileumi koncertjük szombat este lesz a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Képzeletbeli utazásra hív a Role zenekar
2017. november 16., csütörtök

Lányok és asszonyok találkoznak Csíksomlyón

A VII. Csíksomlyói Lány- és Asszonytalálkozót szervezi meg pénteken és szombaton az Áradat Egyesület.

Lányok és asszonyok találkoznak Csíksomlyón
Lányok és asszonyok találkoznak Csíksomlyón
2017. november 16., csütörtök

Lányok és asszonyok találkoznak Csíksomlyón

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2017. november 14., kedd

Jönnek a Majmok!

Új humorestjét mutatja be szombaton 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter.

Jönnek a Majmok!
Jönnek a Majmok!
2017. november 14., kedd

Jönnek a Majmok!

2017. november 02., csütörtök

Virtuális múzeumot alapított az Erdélyi Kárpát-Egyesület

Folytatja múzeumalapító hagyományát a legnagyobb erdélyi civil szervezet. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület először 1902-ben hozta létre múzeumát Mátyás király szülőházában, nemrég pedig újabb, múltat megtartó intézménye létesült. Ennek helyszíne a világháló.

Virtuális múzeumot alapított az Erdélyi Kárpát-Egyesület
2017. október 27., péntek

A legolcsóbb sítúrák a Francia Alpokba! (x)

A siutak.ro online utazási iroda segítségével a legjobb francia síterepekre juthatsz el igen kedvező árakon.

A legolcsóbb sítúrák a Francia Alpokba! (x)
2017. október 19., csütörtök

A közmédia ünnepi ajánlója

Az 56-os forradalom és szabadságharc évfordulóját a közmédia is méltó módon ünnepli meg. A műsorfolyamban a megemlékezések és a dokumentumfilmek kockái a dicső napokat idézik fel.

A közmédia ünnepi ajánlója
A közmédia ünnepi ajánlója
2017. október 19., csütörtök

A közmédia ünnepi ajánlója

2017. október 18., szerda

Tény, hogy ma már nem lehet olyan sokat vadászni, de azért az erdélyi kopónak nem kellene kihalnia

Szívós, bátor, szófogadó eb az erdélyi kopó, jól szolgál a vadászaton, nem harapós az ember szempontjából, mégis az egyik legveszélyeztetettebb helyzetben lévő kutyafajták egyike. Ezeket a különleges ebeket láthatjuk szombaton az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély udvarában.

Tény, hogy ma már nem lehet olyan sokat vadászni, de azért az erdélyi kopónak nem kellene kihalnia
2017. október 12., csütörtök

Nagyszerű filmek a Csíki Moziban

A Csíki Moziban folytatódnak a vetítések: a hétvégén négy filmre válthatnak jegyet a mozikedvelők.

Nagyszerű filmek a Csíki Moziban
Nagyszerű filmek a Csíki Moziban
2017. október 12., csütörtök

Nagyszerű filmek a Csíki Moziban

2017. október 12., csütörtök

Ha szárnya lenne, egész nap a Tordai-hasadék fölött repülne

Elkészült az Erdély szépségeit bemutató drónvideó-sorozat harmadik, egyelőre utolsó epizódja.

Ha szárnya lenne, egész nap a Tordai-hasadék fölött repülne

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye