Erre azonban ne vegyünk mérget, mivel eredetileg 2025-re ígérte a Rockstar Games a bűnözőszimulátor hatodik kiadását, idén pedig tovább tolhatják a megjelenést Összeállításunkban azt mutatjuk meg, hogy mikkel játszhatunk idén a GTA VI előtt.
Bár év elején már tudjuk, hogy nagyvonalakban mit fogunk nézni, az adott évben bemutatott, széles körben elterjedő sorozatokról sokszor csak a premierjük közelében szerzünk tudomást.
Elindult a legújabb LEGO Ideas Review, ahol rajongói legószettekről döntenek, hogy melyek lehetnek gyártásra alkalmasak. Köztük van a Lego-székelykapu is.
A hét második felére Erdély-szerte komolyabb fagyok is várhatók, ezért érdemes gondoskodni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítéséről.
Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás, valamint meteorrajok is megfigyelhetők lesznek idén az égbolton.
Dr. Balázsi Gábor székelyföldi származású, Egyesült Államokban élő fizikus, biofizikus és szintetikus biológus nemrég lelkendezve számolt be közösségi oldalán arról, hogy sikerült körbeutaznia a Földet. Emellett a rákkutatás helyzetére is rákérdeztünk.
Jó metaforája az „egyszer minden véget ér” érzésnek a Stranger Things, aminek befejezése vegyes érzéseket keltett a nézőkben. Ez már nem az a sorozat 2026 elején, amit tíz évvel ezelőtt a szívünkbe zártunk. Spoileres kiritika.
Az új évben is számos látványosnak ígérkező (és remélhetőleg maradandó élményeket is szerző) néznivalóval rukkol elő a filmipar. Év eleji maratoni összeállításunkban az általunk legjobban várt 20 amerikai filmet mutatjuk be.
November 12-én érkezik a magyarországi mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés romantikus vígjáték második része – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
A kivágás időpontjától és a tárolás módjától is függ a természetes fenyő „élettartama”, ugyanakkor néhány egyszerű módszer már vásárlás előtt segíthet megállapítani, hogy mennyire friss a fa, ami lakásunkat fogja ékesíteni az ünnepek alatt.
Megszavazta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely havi egy fizetett szabadnapot biztosítana az endometriózissal küzdő nőknek. A fogamzóképes korú nők 10–15 százaléka küzd a betegséggel, amely rendkívül fájdalmas, ráadásul meddőséget is okozhat.
Nem egy átlagos 32 napot tudott maga mögött a Furó házaspár idén nyáron, amikor elindultak ketten az ezer kilométeres zarándokútra. Santiago del Compostelaig tartó útjuk során nem csak a világot látták más fényben, de önmagukat és Isten-hitüket is.