A Román Lottótársaság Loto 6/49 nyereményjátékán, az első kategóriában a fődíj értéke vasárnap meghaladja a 34,98 millió lejt (6,89 millió eurót).
„Ki mit tud? 50 kvízkérdés Gyergyó természeti értékeiről” címmel hirdet vetélkedőt a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és az Egyesület a Könyvtárakért és Levéltárakért.
Többéves kutatómunkára épülő könyv jelent meg a Gyergyói Szemle Egyesület gondozásában: harminchárom biológus tanulmányával mutatja be a Gyergyói-medence élővilágát. Helyzetképet mutat, hogy tudni lehessen: mi is az élővilág, amit védeni kell.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Hogyan tudnék élni nélküled? című film hazai nézettsége átlépte az egymillió főt a mozikban, amire utoljára négy évtizede, 1986-ban volt példa a Szerelem első vérig című ifjúsági film esetében.
Nézettségi rekordokat döntött a Hunyadi című tévéfilmsorozat – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a filmsorozat népszerűségét és társadalmi hatását vizsgáló kutatásából, amelynek részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.
Hétfőn, szeptember 22-én 21 óra 19 perckor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz, ekkor lesz ugyanis a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
Ezen a hétvégén is bővelkedünk új néznivalókban. Az HBO Max-en nézhető már a James Gunn-féle Superman-mozi, az Amazonon folytatódik a the Boys-sorozat spin-offja, de a Netflixre is érkezett pár újdonság. Ajánló.
Több száz flamingó pihent meg a román tengerpart közelében, a Nuntași-tavon. Érkezésüket videóra vették.
Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.
Ideális körülmények között, ragyogó napsütésben zajlottak le a hétvégén a kovásznai városnapok, amelyek sok és sokféle programot kínáltak.
Darren Aronofsky és Paul Thomas Anderson is új filmmel jelentkezik, ismét mozivásznon láthatjuk Margot Robbie-t, egy újabb Stephen King regény kap filmadaptációt, emellett számos könnyed és drámai alkotás is érkezik szeptemberben a mozikba. Ajánló.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Alig két hét alatt több mint háromezer kilométert tett meg két keréken Egyed Gergely, akinek nyelvtanári munkája mellett a biciklizés a legnagyobb szenvedélye. Ezúttal Románia határai mentén tekert, kalandjait a Székelyhon olvasóival is megosztotta.
Sokan a 42. román megyeként vagy Déli-Mamaiaként aposztrofálják, és bizonyára nem véletlenül. A hozzánk legközelebb eső görög szigetről, Thasszoszról van szó, ahol idén állítólag 250 ezer honfitársunk fordult meg nyaralás céljából.
Érsekcsanádon a lányok viselete nemcsak szépségben, hanem értékben is párját ritkította: egy-egy szoknya árából akár szekeret is lehetett venni.
Ma, augusztus 28-án van a 2025-ös esztendő 240. napja, és még 125 nap van hátra az év végéig. Kerek számok.
A csíksomlyói nyeregben már épül a színpad: munkagépek, fúrógépek és kalapácsok zajában készül a helyszín, ahol szombat este az István, a király rockopera koncertváltozata várja a közönséget fényekkel és látványos effektekkel.
Szeptember 20-án rendezik meg a Haszmann Pál Múzeumban a Csernátoni Burrogtató tizenharmadik kiadását. A veterán traktorok és mezőgazdasági gépek tulajdonosai szeptember 15-ig jelentkezhetnek a seregszemlére.
Különböző művészeti ágak találkoztak a IX. Alternatív Összművészeti Diáktábor idei műhelyeiben. A szervezők merészen párosítottak, a diákok pedig fogékonyak voltak az újdonságra: a tábor nyolcvan résztvevője maradandó élményekkel térhet haza.