
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.
2026. június 25., 20:262026. június 25., 20:26
A ritka együttállás a hajnali nyári égbolt egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik, de megfigyeléséhez legalább egy binokulár szükséges majd – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtöki közleményére hivatkozva.
A két bolygó napokon át egyre közelebb kerül egymáshoz, így július első napjaiban is már érdemes egy nagyobb binokulárral követni őket.
A jelenség július 4-én – romániai idő szerint – hajnali negyed öt körül figyelhető meg legkedvezőbben az északkeleti-keleti horizonton, amikor a Mars még csak nagyjából 7 fokkal jár majd a látóhatár felett.
A megfigyeléshez mindenképpen olyan helyszín szükséges, ahonnan a keleti horizont teljesen szabadon látható, mivel az égitestek viszonylag közel járnak a látóhatárhoz. A két bolygó rendkívül közel, nagyjából 10 ívperces látszólagos távolságra kerül egymástól.
A Mars és az Uránusz teljesen eltérő fényességűnek és színűnek mutatkozik majd.
A Mars egy szabad szemmel is látható, narancsos színű csillagnak látszik, közepes fényességgel, az Uránusz azonban jóval halványabb, így csak binokulárban lesz látható.
A Fiastyúk csillaghalmazának csillagai szabad szemmel is megfigyelhetők lesznek a bolygópáros fölött mintegy 5 fokkal.
Állványos csillagászati távcsővel érdemes a bolygópárt felnagyítani, és legalább 150–200-szoros nagyításon vizsgálni őket. Mindkét bolygó korongja igen kicsi, de hasonló méretű.
Az alacsonyan járó bolygók apró korongjain részleteket nem nagyon lehet majd látni, érdemes viszont összehasonlítani a két bolygókorong felületi fényességét.
Az ilyen bolygóegyüttállások önmagukban sem gyakoriak, a Fiastyúk közelsége pedig most még különlegesebbé teszi az eseményt.
de a két bolygó ekkor jóval messzebb lesz egymástól.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Szeptember elsején elkezdődött hivatalosan a 2026–2027-es tanév, a tényleges tanítás azonban csak szeptember 7-én, hétfőn kezdődik – ez vonatkozik az óvodásokra és iskolásokra egyaránt. Újdonságokkal és bizonytalanságokkal kezdődik az új tanév.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
szóljon hozzá!