
Archív
Fotó: Korpos Attila
Mintegy kétezren vettek részt a zenei, irodalmi és gyermekprogramokon Csíki Jazz 2024-es, 14-ik kiadásán – olvasható a szervezők záróközleményében.
2024. július 30., 11:122024. július 30., 11:12
2024. július 30., 13:242024. július 30., 13:24
A rendezvény négy napja alatt hét ország fellépői tizenöt zenei stílust mutattak be. Hallhatók voltak helyi művészek, de voltak fellépők Bukarestből, Szebenből, Magyarországról, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból, Norvégiából és Svédországból is. Csütörtökön tehetséges gyermek- és ifjúsági zenekarok is bemutatkoztak az úgynevezett „majdnem dzsessz” napon.
A workshopoknál idén a zene és irodalom találkozásának szenteltek nagyobb teret a szervezők, ugyanakkor a művészeti ágazatok közül a festészet is csatlakozott a fesztiválhoz: a Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai négy napon át alkottak a koncertek alatt a várban.
„A fesztivál négy napja alatt mintegy kétezer nézőnk volt, ehhez hozzáadódik még a műhelymunkák, gyermekfoglalkozások és a jam sessionok közönsége. Köszönjük a nézőknek, hogy idén is nyitott és befogadó közönsége voltak a jazznek, örvendünk, hogy ilyen fantasztikus zenei és közösségi élmény létrejöttében vehettünk részt” – fogalmazott Szilágyi Nóra főszervező.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!