Călin Georgescu volt államfőjelölt vasárnap több szimpatizánsával együtt megjelent egy mogoşoaiai épület előtt, ahol szavaznia kellett volna, ha az elnökválasztás második fordulóját megtartanák december 8-án.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke felhívást intézett a polgárokhoz, hogy ne válaszoljanak az uszításokra, és figyelmeztetett, hogy vasárnap kísérletet történik „az ország további destabilizálására”.
Hét személyt helyeztek szombaton hatósági felügyelet alá a november 30-án az Ilfov megyei Tâncăbeşti településen a legionárius mozgalom vezetőjének, Corneliu Zelea-Codreanunak szentelt megemlékezésen való részvétel miatt.
A 2024-es romániai elnökválasztásra megalakult Központi Választási Iroda (BEC) december 13-án 24 órakor beszünteti tevékenységét. Erről szombaton hoztak döntést, miután az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette a teljes elnökválasztási folyamatot.
Az alkotmánybíróság közölte pénteken, hogy Klaus Iohannis államfő a tisztségében marad, amíg az újonnan megválasztott elnök leteszi az esküt.
A védelmi minisztérium egy percig sem fontolgatta a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését – írta péntek este az X közösségimédia-platformra Angel Tîlvăr miniszter.
Elutasította pénteken a Központi Választási Iroda (BEC) a DREPT beadványát, amelyben a párt a parlamenti választások eredményének érvénytelenítését kérte.
A Központi Választási Iroda (BEC) pénteken a külföldi szavazóhelyiségekben már zajló szavazás azonnali leállításáról döntött, mert az alkotmánybíróság elrendelte a teljes elnökválasztási folyamat megismétlését.
Az új elnök megválasztásáig és beiktatásáig hivatalban marad Klaus Iohannis, Románia jelenlegi elnöke. Iohannis az alkotmánybíróság péntek délutáni döntésére reagált, amivel érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulóját.
A parlamenti választások érvénytelenítését kérte pénteken a legfelsőbb bíróságtól a DREPT párt elnöke.
Precedens nélküli döntést hozott pénteken az alkotmánybíróság, és az állami intézményeknek több információval kell szolgálniuk erről, hogy visszanyerjék az állampolgárok bizalmát – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi pénteken bírálta az alkotmánybíróság pénteki döntését, amellyel a testület érvénytelenítette az első elnökválasztási forduló eredményét.
Marcel Ciolacu miniszterelnök megállapította, hogy az alkotmánybíróság döntése a teljes elnökválasztási folyamat megismétléséről az egyetlen igazságos megoldás. A PNL első alelnöke szerint ez a döntés „a legjobb hír a romániaiak számára.”
Az alkotmánybíróság pénteken egyhangú döntéssel érvénytelenítette az elnökválasztás teljes folyamatát – áll a hivatalos közleményében.
Több ezren vettek részt csütörtök este a fővárosi Universităţii (Egyetem) téren a szabadságrét és a demokráciáért szervezett tüntetésen a Geeks for Democracy egyesület, az esemény szervezője szerint.
„Az államelnök-választás második fordulójában mindnyájan azt a jelöltet támogassuk, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a békés társadalmi együttélés elősegítésére” – áll az erdélyi magyar egyházak főpásztorainak felhívásában.
Csak a második elnökválasztási forduló után vitathatja meg az alkotmánybíróság (CCR) az első forduló eredményeinek érvénytelenítését kérő beadványokat.
Péntek a második elnökválasztási forduló kampányának utolsó napja. A külképviseleti szavazás már csütörtökről péntekre virradóra elkezdődött, elsőként az új-zélandi Auckland városában kialakított szavazóhelyiséget nyitották meg.