Vannak települések, ahol megduplázódott a romák száma az elmúlt negyed évszázad alatt

A roma népesség képezi Európa legnagyobb kisebbségét, ráadásul a legsebezhetőbbet is, őket éri a legtöbb diszkrimináció. A hazai statisztikák szerint Maros megyében él a legtöbb roma, számos településen a számuk megduplázódott az elmúlt 25 évben.

Kétszázötven zenész az alcsíki fúvósok találkozóján

Az alcsíki fúvószenekarok találkozója volt az egyik kiemelkedő programpontja a hétvégén tartott csíkkozmási falunapoknak. Vasárnap délután a falu különböző pontjairól menetzenével a labdarúgópályához érkező nyolc fúvószenekar mutatta meg tudását.

Kétszázötven zenész az alcsíki fúvósok találkozóján
2017. július 30., vasárnap

Huszárok vonták magasba a magyar országzászlót

Hagyományőrző huszárok vonták fel a magyar országzászlót a városfalvi világháborús emlékműveknél, ahogyan azt a második bécsi döntés után az anyaországi honvédek is megtették 1940-ben. A falunapok részeként megtartott ünnepségen egy turulszobrot is felavattak.

Huszárok vonták magasba a magyar országzászlót
2017. július 30., vasárnap

Korszerű tanműhely szolgálja a tanulók felkészítését

A Nyárádmenti Napok rendezvénysorozat az egész folyóvölgyet egyesítette azáltal, hogy az ünnepség helyszínén, Nyárádszeredában jelen volt a régió csaknem valamennyi településének képviselete. Backamadaras község is ekkorra időzítette a községi napot.

Korszerű tanműhely szolgálja a tanulók felkészítését
2017. július 30., vasárnap

Miért utaznak az önkéntesek több ezer kilométert, hogy segítsenek másokon?

Hátrányos helyzetű fiataloknak tart tábort a héten a Care2Travel szervezet, amely évek óta külföldről érkező önkénteseket fogad és foglalkoztat. A Csíksomlyói Multifunkcionális Központban zajló tábort meglátogatva, Kedves Péterrel a szervezet munkájáról beszélgettünk.

Miért utaznak az önkéntesek több ezer kilométert, hogy segítsenek másokon?
2017. július 30., vasárnap

„Szappanytartókkal” versenyeztek

Egyedi, otthon gyártott, motor nélküli járművekkel, úgynevezett szappanytartókkal versenyeztek a helyi fiatalok szombaton Csíkkozmáson, a Szappany Derby nevet viselő versenyen.

„Szappanytartókkal” versenyeztek
„Szappanytartókkal” versenyeztek
2017. július 30., vasárnap

„Szappanytartókkal” versenyeztek

2017. július 30., vasárnap

Harmadik lett Hargita megye a tűzoltók versenyén

Két napig versenyzett öt megye csapata Székelyudvarhelyen a hivatásos tűzoltók megmérettetésén, hogy továbbjussanak az országos szakaszra. Hargita megye képviselői harmadikok lettek a zónaversenyen.

Harmadik lett Hargita megye a tűzoltók versenyén
2017. július 30., vasárnap

Tűzoltónapok Máréfalván

Első alkalommal rendeztek tűzoltónapokat a máréfalvi futballpályán július utolsó hétvégéjén. A kétnapos rendezvényen nemcsak az idén megalakult hazai egyesület mutatta be az elmúlt hónapokban megszerzett technikai és ügyességi tudását, hanem volt alkalmuk tapasztalatcserére is.

Tűzoltónapok Máréfalván
Tűzoltónapok Máréfalván
2017. július 30., vasárnap

Tűzoltónapok Máréfalván

2017. július 30., vasárnap

Így vágtáznak Udvarhelyen

A város határában, a Farcádi út melletti domboldalon tartják a hét végén a Széki Vágta udvarhelyi futamát. Idén először az udvarhelyszéki települések mellett Gyergyószék és Háromszék is képviselteti magát a Széki Vágtán, így közel ötven versenyző látogatott Székelyudvarhelyre.

Így vágtáznak Udvarhelyen
Így vágtáznak Udvarhelyen
2017. július 30., vasárnap

Így vágtáznak Udvarhelyen

2017. július 30., vasárnap

Ünnepelt a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara

A Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara megalakulásának 125. évfordulóján a vendégeivel ünnepelt. Testvérkórusaik, gyergyószentmiklósiak köszöntötték a város legidősebb civil szervezetét.

Ünnepelt a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara
2017. július 30., vasárnap

Vitát eredményezett a tanácsosok dél-koreai útjának megszavazása

Tizennyolcezer lejt szavaztak meg a vásárhelyi önkormányzati képviselők, hogy négyen közülük a város pénzén elutazzanak Dél Koreába a Világ Vallásainak Szövetsége békerendezvényére. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke szerint a magyar tanácsosok nem kellene elutazzanak.

Vitát eredményezett a tanácsosok dél-koreai útjának megszavazása
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2017. július 30., vasárnap

Megrongált, tönkrement padok Zsögödfürdőn

Nagyon rossz állapotban vannak a zsögödfürdői borvízforrás környékén kihelyezett padok: egyiknek a karfái hiányoztak, másiknak a háta, de van, amelyiknek az ülőfelülete szakadt le. Számos elem elkorhadt.

Megrongált, tönkrement padok Zsögödfürdőn
2017. július 29., szombat

Népviseletben lép fel a hargitai megyehatáron túli egyházi kórus

A tavaly munkába álló gyimesbükki kántor szolgálatának kezdetével megújult a település egyházi kórusa is. A „megfiatalodott” énekkarban jelenleg harmincöten énekelnek a hívek gyönyörködtetésére és a Jóisten dicsőségére.

Népviseletben lép fel a hargitai megyehatáron túli egyházi kórus
2017. július 29., szombat

Kulcsár-Terza József ősszel benyújtja az autonómiatervezetet

Ha más nem is, ő benyújtja szeptemberben az autonómiastatútumot – ígérte az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján bejutott MPP-s parlamenti képviselő, Kulcsár-Terza József. Ettől függetlenül nem bízik abban, hogy napirendre is tűzik.

Kulcsár-Terza József ősszel benyújtja az autonómiatervezetet
2017. július 29., szombat

Aki erre szánja az életét, mindig a juhok mellett kell lennie

Harmincnégy gazda több mint kétszáz állatát kínálta eladásra szombaton Csíkszeredában a harmadik Csíki Berbécsvásáron. A rendezvény a tenyészállatok adásvétele mellett lehetőséget biztosított a gazdák számára, hogy találkozzanak és megosszák tapasztalataikat.

Aki erre szánja az életét, mindig a juhok mellett kell lennie
2017. július 29., szombat

Beke István és Szőcs Zoltán: terroristának bélyegezve

„A román hatalom kriminalizálni akarja az autonómiaügyet. Erről szól a Beke–Szőcs-történet” – így látszik ez kívülről, Szilágyi Zsolt szemével. Akik benne vannak, megfélemlítésről, meghurcoltatásról beszélnek. Beke István és Szőcs Zoltán mesélt az EMI-táborban.

Beke István és Szőcs Zoltán: terroristának bélyegezve
2017. július 29., szombat

Polgári és néppárti elnökök egy asztalnál

Biró Zsolt MPP-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök foglalt helyet szombat délben az előadók asztalánál az EMI-táborban. A beszélgetés során többször is barátjának szólította Biró Szilágyit – e megszólítás viszonzatlan maradt.

Polgári és néppárti elnökök egy asztalnál
2017. július 29., szombat

Ők jutottak be elsőként a MOGYE-ra

A felvételin elért eredmények alapján nem érzékelhető jelentős különbség a MOGYE magyar, illetve román tagozatára felvételizők között, csupán a mennyiség billenti el a mérleget a románok irányába. A legjobb eredmények között például alig háromszázados különbség volt.

Ők jutottak be elsőként a MOGYE-ra
Ők jutottak be elsőként a MOGYE-ra
2017. július 29., szombat

Ők jutottak be elsőként a MOGYE-ra

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye